Mucsa
- Részletek
- Napi apró
- 2013. november 26. kedd, 06:19
- Aczél Endre
Döbbenetes képsorokkal szolgált hétfőn este az ATV. Riporterei akárkit kérdeztek meg a parlamentben, mit gondol a vasárnap hajnalban létrejött iráni atomalkuról, egy kivételtől eltekintve senkitől nem kaptak választ, érdemit végképp nem. A megkérdezetteknek minden jel szerint sejtelmük sem volt a genfi megállapodás érdeméről, holott az – a mérvadó Financial Times véleménye szerint – „rendkívüli jelentőségű és érdemes arra, hogy történelminek nevezzék”. Végtére is nem kevesebbről volt és van szó, mint hogy semlegesítik az iráni atomfenyegetést, rendezik a nemzetek közösségének viszonyát egy olyan, szankciók tömegével sújtott, gyanút keltően fegyverkező országgal, amelynek a pacifikálása nélkül nincs és nem lehet béke a közel- és közép-keleti térségben.
De arról, hogy az amerikai, a kínai, az orosz, a brit, a francia és a német külügyminiszter ideiglenesen ugyan, de kiegyezett iráni kollégájával, egyszóval a világ vezető hatalmai együttesen léptek fel Genfben, a hétfői magyar sajtó vezető napilapjai egyetlen árva vezércikket, publicisztikát se közöltek. Úgy látszik, nem gondolták eléggé fontosnak. Azt pedig már egyenesen dühítőnek találtam, hogy ugyanaz az ATV, amely esti híradójában kifogástalan részletességgel számolt be a genfi megállapodásról, legnépszerűbb műsorában, az Egyenes beszédben csak egy sértett izraeli ellenvéleménynek adott hangot, az Újságíróklub menüjébe pedig a sok „remek” és örökzöld magyar belpolitikai téma mellé be se tudott kerülni az atomalku.
Ha nekem mint külpolitikai újságírónak fájdalmas élmény is, hogy a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest Magyarországnak sikerült bezárkóznia saját csigaházába, és nem törődni azzal, mi zajlik a világban (hacsak nem magyarokat bántanak a szomszédságban), ez a médiaincidens végképp meggyőzött arról, hogy Mucsa voltunk és maradtunk is. Bennünket Csernobil még nagyon érdekelt, de az például nem, hogy ha az izraeliek netán lebombáznának egy plutónium-termelő létesítményt Iránban, annak a radioaktív kisugárzása elérne-e bennünket a szelek szárnyán vagy sem.
De van egy „magyarabb” érdekű példám is. Mindenki azzal van elfoglalva vagy azon van kiakadva, hogy Orbán Viktor Tokióban jártában mit üzengetett hazafelé az egykulcsos adóról, illetve annak további csökkentéséről. Holott miniszterelnökünk néhány száz kilométerre volt csak a dél-kínai tenger szigetvilágától, ahol Kína és Japán intenzíven elkezdett kardot csörtetni egyes lakatlan szigetek (illetve a halállomány meg a körülöttük föllelhető olaj- és földgázkincs) tulajdonlása fölött, és kollégája, az ultranacionalista Abe Sintaro el is mesélte neki, mire készülnek. A hivatalos japán hírügynökséget, a Kyodot idézem: „Abe a találkozó után közölte újságírókkal, hogy elmagyarázta Orbánnak, mit jelent Tokió ’proaktív békebarát terve’. Ez a gyakorta ismételt kifejezés közhit szerint azt takarja, hogy (a kormány) az eddiginél nagyobb szerepet szán az ország önvédelmi erőinek (hadseregének) nemzetközi és regionális ügyekben”.
Orbánnak, ha jó tanácsadói vannak, s ha hallgat is rájuk, tudnia kellett, hogy az Abe-kormány az ország pacifista alkotmányának módosítására készül, s ha kell, elküldi a japán katonákat az amerikaiak mellé intervenciós hadjáratokra, sőt beveti őket riválisaival, akár a kínaiakkal szemben is. Tehát egy okos ember ilyenkor udvariasan bólint és nem kommentál. Ehhez képest mit mondott Orbán? Megint a Kyodot idézem: „Abe azt mondta, Orbán üdvözölte a tervet.” Az MTI egyetértett: „A miniszterelnök üdvözölte, hogy Japán a stabilitás és a béke érdekében aktívabb szerepet játszik a jövőben a nemzetközi politikában.” Felszisszentem. Végtére is a japán katonai szerep fokozásának Kínán kívül más célpontja aligha lehet, márpedig Kína Orbán kedvence. Elgondoltam: mit fognak szólni ehhez az orbitális bakihoz a kínaiak? Egy nagyon okos ember, volt kollégám, volt pekingi tudósító felvilágosított. Semmit. Orbán lemondta pekingi látogatását nemrég? Na és? Kit érdekel? Benyal Abénak? Na és? Kit érdekel? A kínaiakat az üzlet és a pozíciószerzés érdekli Európában. S láss csodát! A kínai, a szerb és a magyar miniszterelnök hétfőn Bukarestben megállapodást írt alá a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai pénzből (és nyilván technológiával) való korszerűsítéséről, és a mosolyokból éppenséggel nem azt lehetett kivenni, hogy Li Kö-csiang miniszterelnök nagyon haragudna Orbánra, amiért üdvözölte azt, amit Pekingben „japán militarizmusnak” neveznek. Tudniillik Orbán véleménye egyszerűen nem számít Pekingben. Oda se figyelnek. (Ezzel egyidőben Kína virtuális hadüzenetet küldött Japánnak a szigetek dolgában – ami ugyancsak nem volt téma a magyar sajtóban. Mondtam: Mucsa, menthetetlenül.)
