Nő az esély
- Részletek
- 2013. november 09. szombat, 06:16
- Huszár Ágnes
Az utóbbi évek gazdasági recessziója a társadalom legtöbb csoportját hátrányosan érintette. A legnagyobb társadalmi csoport, a nők munkapiaci helyének változására koncentrált a Friedrich Ebert Alapítvány „Válság, megszorítások, nemek társadalmi egyenlősége” címmel 2013. október 10-én megrendezett konferenciája. A négy visegrádi országból érkezett szakemberek előadásai alapján összehasonlíthatóvá vált a nők helyzet a régióban.
A nők munkapiaci helyzete alapvetően hasonlóan alakult mind a négy országban. A nehézségek már a munkapiacra való bejutásnál elkezdődnek. Számos munkáltató eleve szívesebben foglalkoztat férfiakat, mint nőket. Ennek következtében nálunk és a szomszédos országokban is elég magas a legális munkapiactól távol maradó, de családtagként, alkalmi munkavállalóként keményen dolgozó nők aránya. Ez, bár első pillanatban, egy konkrét élethelyzetben megoldásnak tűnhet, valójában csapda. Annak, hogy a valódi munkavégzés után a járulékokat nem vagy csak töredékesen fizetik be, a a nőket érintő időskori szegénység, ellátatlanság a következménye.
Aki bejut a munka piacára, azt az úgynevezett „bérrés” (pay gap) sújtja. A férfiak minden európai országban többet keresnek, mint a nők. Különbség van a „kiigazítatlan” és a „kiigazított” értékek között. Ez utóbbi figyelembe veszi az életkor, a gyermekszám, a szakmai végzettség, a szolgálati idő hatását is. Magyarország átlagosan nem áll rosszul európai összehasonlításban, de az egyes régiókban és szakmákban jelentős a női hátrány.
Ezekhez a kemény mutatókhoz hozzájárul az is, hogy a nőket kimutathatóan több munkahelyi mobbing éri, mint a férfiakat. Nemcsak, sőt nem is elsősorban szexuális zaklatásról van szó, hanem a nőket elbátortalanító, őket másodrendű munkaerőként kezelő légkörről, amely egy ördögi körben visszahat az érdekérvényesítő képességükre is.
A 2008-ban kezdődő gazdasági válság hatással volt az európai gazdaságok mindegyikére, de nem egyenlő mértékben. Míg Csehország, Szlovákia és Magyarország adatai eléggé hasonló utat jelölnek ki, Lengyelországban 2010-ben volt a mélypont, amelyet ma már a felzárkózás követ. Általános tendencia, hogy a válság másként érinti a férfiakat és a nőket. Linda Sokalová előadásában azt mutatta be, hogy Csehországban jóval több nő, mint férfi vált munkanélkülivé a recesszió hatására. Olga Pietruchova a szlovák ipar jellegzetességét abban látja, hogy az elsősorban férfiakat foglalkoztató iparágak recessziója korábban következett be és látványosabb volt, de az elsősorban női munkavállalókat foglalkoztató (textil- és ruhaipari) vállalatok bukása mélyebb és gyakorlatilag visszafordíthatatlan volt.
Mindhárom országra jellemző a szociális szféra átalakulása. Ez tetten érhető abban, hogy sok nő visszavonult a családanyai, gondozói szerepbe. Az állami szféra pedig takarékoskodik, kevesebb óvodai, bölcsődei férőhelyet, időseknek szóló szociális gondoskodást kínál fel – ezeket a feladatokat a családokra, helyesebben a munkapiacról kiszorult nőkre bízza.
Szikra Dorottya előadásában azt bizonyította, hogy a válság hatása Magyarországon mélyebb és tartósabb volt, mint az európai, azon belül a visegrádi országok bármelyikében. Magyarországon zuhant a legmélyebbre a foglalkoztatottság szintje az európai és a visegrádi országok között. 2010-ben 54,4 százalékra csökkent a foglalkoztatottság, ez 2013-ban is csak 56,6 százalékra állt vissza. Ezen belül a férfiak foglalkoztatottsága 62,5, a nőké 52,1 százalékos. Összehasonlításképpen: Latin-Amerikában a nők hatvan százalékának van munkavégzésből származó önálló jövedelme. (INFO Friedrich Ebert Stiftung 2013/2: 19).
A válság nálunk is eltérő módon érintette a két nemet. Ennek a különbségnek az egyik oka, hogy – akárcsak más országokban – a férfiak általában a vállalkozói szférában dolgoznak, míg a nők zöme a közszférában. Eleinte inkább a férfiakat érintette a válság nyomán az elbocsátás, míg a nőket a munkabérek csökkentése. 2010-től kezdve aztán a közszférában is elkezdődtek az elbocsátások és létszámkorlátozások.
Magyar specifikum az, és ez is elsősorban a nőket érinti hátrányosan, hogy minden egyes évben radikálisan csökkentek a szociális kiadások. A válság kezdetétől 2012-re az univerzális támogatások reálértéke húsz százalékkal csökkent.
A Fidesz-kormány alatt tovább mélyült a nők és a férfiak keresete közti különbség. Míg 2008-ban a nők átlagkeresete a férfiakénak 89,5 százaléka volt, ez az arányszám 2011-re 86,1-re csökkent. Jelenleg 18 százaléknyi, ami nagyobb az európai átlagnál. A nők körében tovább nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás kényszerű vállalása.
A hátrányos foglalkoztatási módok, valamint a kedvezőtlen szociális intézkedések – például a bölcsődék fizetőssé tétele – következtében a dolgozni akaró fiatal nők is kiszorultak a munkapiacról. Ez harmóniában van a kétharmados kormány koncepciójával. Ahogy Szikra Dorottya fogalmaz: „A jelenlegi konzervatív kormányzatnak explicit célja az elkülönített nemi szerepek megerősítése – szerintük a nők feladata a gondoskodás, a férfiaké pedig a kenyérkereset.”
Az utóbbi három év kormányzati politizálására jellemző volt az esélyegyenlőség negligálása. A központosított döntéshozási folyamatok kulcspozícióiban majdnem kizárólag férfiak ülnek. Az EU gender-stratégiájára való mindenféle hivatkozás alibi jellegű és súlytalan. A kereszténydemokraták ájtatos szövegei – a nők legszentebb (anyai) feladatáról és a „középosztály új baby-boom”-járól – csak a kormányfő Európa-ellenes retorikájához szolgálnak igazolásul.
Pár hónap múlva választás lesz Magyarországon. Adhatjuk és adjuk is a voksunkat olyanoknak, akiknek programjában fontos helyen szerepel a népesség 52,5 százalékát kitevő nők teljes értékű állampolgárként való kezelése. Ennek meg kell nyilvánulnia egy új foglalkoztatási politika kidolgozásában és egy mindenkit – férfiakat, nőket, gyerekeket, időseket, romákat és mindenki mást – méltó módon kezelő szociálpolitikában.
A demokratikus erőknek elsőrendű érdekük az is, hogy a következő választásnál a nőket bevonják a döntéshozatali folyamatokba. Már csak azért is, mert Magyarországon a nők aránya a politikai szereplők között történelmi és európai mélypontra jutott. A magyar törvényhozás házába 2010-ben mindössze 35 nő került be, ez az összes képviselőnek 8,8 százaléka. Európában ennél kisebb női arányszámot egyetlen ország sem tud felmutatni. Málta hosszú ideig utánunk kullogott, de az ottani márciusi választások eredményeképpen megelőztek bennünket. Náluk a képviselőnők az összlétszám tizennégy százalékát teszik ki. A jelenlegi magyarországi 8,8 százalék történelmi távlatban is negatív rekord.
Európában először 1906-ban Finnországban nyertek politikai választójogot a nők. Az 1907-es parlamenti választáson arányában több nő került be a finn törvényhozás testületébe, mint a magyarba három évvel ezelőtt. Jelenleg a finn parlament tagjainak 42,5 százaléka nő. A többi skandináv országban is magas az arány: Dániában 39,1 százalék, Norvégiában 39,6, Svédországban 44,7. Az Európai Unió parlamentjében 30 százalék körül van a nők aránya.
A világátlag 17 százalék körül alakul, a tendencia emelkedő. A magyarnál kevesebb képviselőnő csak iszlám országokban ül a törvényhozás házában. Libanonban a nők aránya 3,1, Egyiptomban pedig 2 százalék, ezek az országok állnak a világlista végén.
Az egyiptomi parlament – alarabiya.net
Ha nem akarunk lesüllyedni a libanoni szintre, elkezdhetjük tanulmányozni az OSCE és az ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala) hatlépéses akciótervét a női politikusok arányának növeléséhez.
1. Az alkotmányos alapok megteremtése
2. A választási rendszer megfelelő megválasztása, pl. a választókerület nagysága, a szervezetek struktúrája
3. Kvótarendszer: állítsanak a pártok női jelöltet, a pártlistán a nők megfelelő helyen szerepeljenek
4. Politikai pártok szerepe: a párton belüli jelöltállítási átláthatósága, nyitott pártkultúra
5. Kapacitásépítés: végzettség és/vagy kapcsolati háló – mindkettő fontos
6. Gender-érzékeny parlament: megfelelő munkakörülmények és munkakultúra mindkét nem számára.
Az elsővel rendben vagyunk. Törvényeink minden nagykorú magyar állampolgárnak – ha nem állnak fenn a korlátozást megalapozó okok – biztosítják mind az aktív, mind a passzív választójogot. A törvény szintjén tehát nincs hátrányos nemi diszkrimináció Magyarországon.
A második lépéssel már bajok lehetnek a magyarországi választási rendszer átalakítása következtében. A nemzetközi kutatások ugyanis egyértelmű összefüggéseket mutattak ki a választási rendszer (arányos, vegyes/kombinált, illetve többségi rendszerek) és a nők parlamenti aránya között. Az arányos rendszer (ez volt nálunk eddig) egyértelműen jobban kedvez a női jelölteknek, mint a többi. A most bevezetett kombinált rendszer megnehezíti a dolgukat. Ez ellensúlyozható a női jelölt számára kedvező választói körzet kiszemelésével.
A női és a férfi jelöltek arányát, a lista kialakításának módját a pártok maguk döntik el. Egyelőre csak azt tudjuk biztosan, hogy az MSZP országos listájának első húsz helyén négy nő indul. A sorrendben első nő (Kunhalmi Ágnes) a tizedik helyet foglalja el, a másik három a húszas lista vége felé látható.
A demokratikus erők elemi érdeke, hogy jelöltjeik – nemcsak a nők – olyan átlátható rendszerben, olyan nyitott pártkultúrában induljanak a választáson, amely bizalmat kelt irántuk és a programjuk iránt. Egy megfelelő összetételű új parlamentben pedig nem lesz nehéz megfelelő munkakörülményeket és kultúrát kialakítani mindkét nem számára. Mert a jelenlegi durván minősítgető, parancsolgató, megalázó, „vakkomondoros” stílus nem illik korunkhoz és Európához.
Mindannyiunknak jobb lenne, ha belátnánk: a nők teljes értékű szakemberként, felelős állampolgárként és értékteremtő emberként való kezelése nem csak az ő számukra jelent esélyt. Egy demokratikus társadalom kialakítása csak minden társadalmi nagycsoport aktív részvételével lehetséges. Nem kéne újra eljátszani ezt az esélyt.
