Üzenet egykori iskolámba
- Részletek
- Napi apró
- 2013. október 30. szerda, 07:56
- Huszár Ágnes
Orbán Ráhel a Facebookon üzent egykori tanárának, aki feltette saját oldalára a Hír24 híradását a kormányfő nevezetes indiai protokolláris faux pas-járól, a félresikerült kézcsókról.
Orbán Ráhel ezt rossz néven veszi, és így szólt az üzenete: „Tanárúr, hamár nincs tekintettel volt tanítványaira, és itt most nem arra gondolok, hogy milyen politikai nézetei vannak, hanem hogy egyvolt tanítványainak szülőjét gúnyolja , akkor legalább olyan cikket és gúnyt postoljon, ami egy színvonalasabb és hitelesebbb médiumtól való, amin nem látszik kilóméterekről, hogy koholmány...” (Betűhív idézet)
Az üzenet tartalmára nézve másodrendű a stílusa és a helyesírása. Ezért csak annyit jegyzek meg, hogy ma, a helyesírási szoftverek korában bizony jókora kurucos makacsság és protestáló hevület kell ahhoz, hogy a piros és zöld aláhúzásokra fittyet hányva ennyire unortodox írásokat bocsásson ki valaki a kezéből.
Sokkal elgondolkoztatóbb az, hogy a kormányfő lánya, úgy tűnik, komolyan gondolja: megtilthatja volt tanárának, hogy „volt tanítványainak szülőjét gúnyolja”, ha ez a szülő éppen az ország kormányfője. Gúnyolódásnak számít – a kormányfő lányának értelmezésében – az, ha valaki egy interneten kerengő tartalmat megoszt a saját baráti körével.
Az egészből annyi bizonyosan megállapítható, hogy az alma nem esett messze a fájától. A hatalmi arrogancia a családi szocializáció része lehetett a kormányfői otthonban. Amelyre jellemző, hogy nem képes és nem is hajlandó tanulni. Akárcsak a kormányfő édesapa, aki már második ciklusát teljesíti kínos és kínosabb protokolláris bakik közepette. Vagy azért, mert a környezetében már nincsenek protokoll (és egyéb) szakértők, vagy azért, mert nem hallgat rájuk.
Nem hajlandó tanulni egyikük sem. Ezt jól láttuk Orbán Ráhel ferences templomban tartott esküvőjén is, amikor kormányfő apja karján egy vállát nem takaró estélyi ruhában járult az oltár elé. Ha már maga nem gondolt arra, hogy egy templomban ez nem illendő viselet, a környezetükben levő számos hithű kereszténytől megtanulhatta volna. De ő, akárcsak az apja, udvariasan szólva: „öntörvényű”.
Aki pedig nem tartja be az ő törvényüket, az megnézheti magát. Nem lennék nyugodt a „tanárúr” helyében. Megtörténhet, hogy leklikkelnek hozzá az egyenirányított oktatási intézményből, aztán kereshet magának ügynöki állást a közösségi oldalakon.
A végső megoldás persze a jogi lenne. A parlament elfogad egy felséggyalázást tiltó törvényt – az érintettek családtagjaira, barátaira és üzletfeleire is kiterjesztve – aztán annyi. Mi meg sugdoshatjuk egymás fülébe a kritizáló és bíráló megjegyzéseinket, ahogy a nem is olyan távoli múltban tettük.
