rss      tw      fb
Keres

Lou Reed meghalt

Meghalt Lou Reed, a nagyhatású amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, fotós, a legendás Velvet Underground együttes alapítója, aki közel ötven éven át meghatározója szereplője volt a rockzene formálásának, közölte honlapján a Rolling Stone amerikai zenei magazin.


A 71 évesen elhunyt Reed vasárnapi halálának körülményei egyelőre nem ismertek. Köztudott azonban, hogy Reed korábban súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Felesége, Laurie Anderson június elején arról számolt be egy interjúban, hogy férje májátültetésen esett át. Akkor azt mondta, hogy a transzplantáció „megmentette az életét”. Pár nappal később maga Reed is beszélt az egészségi állapotáról, „a modern orvostudomány, a fizika és a kémia diadalának” nevezte magát, és azt mondta, nagyobbnak és erősebbnek érzi magát, mint valaha.


Lou Reed 1966-ban a Velvet Underground nevű együttes egyik társalapítója volt John Cale mellett. Alkoholról, drogról és halálról szóló szerzeményeik sötét, félelmet keltő hangzása és színpadi fellépéseik erősen hatottak az 1970-es és 80-as évek punk, new wave és europop irányzataira.


Reed 1970-ben kilépett a Velvet Undergroundból és sikeres szólókarrierbe kezdett. 1972-ben megjelent Transformer című albuma, amelynek David Bowie volt a producere, és Reed kultikus underground figurából rocksztárrá vált. Ezen a lemezen szerepelt a védjegyévé vált Walk on the Wild Side és a Perfect Day című dal.


A következő évben megjelent Berlin című lemezen magánéleti válságát írta meg, ezt a kritikusok „minden idők legpesszimistább lemezének” nevezték. Több lemez – köztük a Coney Island Baby – után a nyolcvanas évek végén készült el a New York című albuma, rajta a Dirty Boulevard című dallal, amely vezette a Billboard magazin modern rock slágerlistáját.


Reed zenéjét a nem túl nagy hangterjedelem, néhány akkord és a szinte „beszélgetős” énekhang jellemzi. „Valószínűleg ő volt a világ leghatásosabb és leglenyűgözőbb énekese, aki nem tudott énekelni.”


Lou Reed több filmben is feltűnt és több fotóalbuma jelent meg. Magyarországon is fellépett. Több könyvet írtak róla. Chris Roberts 2004-ben megjelent Lou Reed – Walk on the Wild Side: the Stories Behind the Songs című könyvében azt írja róla: „Csak David Bowie találta ki magát újra és újra annyiszor, ahányszor Lou Reed. Minden alakja erőteljes volt, határozott körvonalú és veszélyes, és mindegyik lenyűgöző.” Ebben a könyvben mesélte el, amit a Kill your sons című dalában meg is írt, hogyan próbálták 14 éves korában elektrosokk-terápiával megszabadítani a biszexualitásától.


Lou Reed nemcsak ismert rockzenész; az amerikai költészet egyik megújítójának is tartják, írásait egyetemeken tanítják.



„Mindig úgy tartottam, hogy ha erre az egészre úgy gondol az ember, mint egy könyvre, akkor ott van előtte a Nagy Amerikai Regény, amelynek minden fejezete egy-egy lemez”, mondta a Rolling Stone magazinnak 1987-ben. „Ott van minden, időrendben. Ha fogod az egészet, egy halomba rakod és sorban meghallgatod őket, ez az én Nagy Amerikai Regényem.”



The Velvet Underground (1967)

Életrajza


Lou Reed New Yorkban született 1942. március 2-án egy könyvelő és egy volt szépségkirálynő gyermekeként. A rock and roll bűvöletében élő, lázadó kamaszt szülei 17 évesen sokkterápiára küldték, hogy hangulatváltozásaiból és „devianciáiból” kigyógyítsák, de a kezelés nem járt eredménnyel. Az egyetemen filozófiát és irodalmat tanult, önálló rádióműsora is volt, amely azonban nem örvendett különösebb hallgatottságnak, mert kedvencei messze álltak a közízléstől. Még az egyetemen megalapította első együttesét, kreatív írással foglalkozott, novellái jelentek meg.


1964-ben egy lemezkiadónál lett dalszerző. Munkája hozta össze a klasszikus zenei képzettségű, elektromos brácsán és billentyűs hangszereken játszó John Cale-lel, együtt hangszerelték meg Reed Heroin című dalát. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Sterling Morrison gitáros, majd Maureen Tucker dobos.


A Velvet Underground névre keresztelt formáció 1966-ban, a „pop-art pápa”, Andy Warhol bábáskodásával jött létre, aki első fellépésüket a legnevesebb amerikai pszichiáterek konferenciájára szervezte meg, és ő tervezte első lemezük híres banános borítóját is 1967-ben. Ezen az albumon a német modell-színésznő, Nico énekelt, a Reed által írt szövegek nyíltan tárgyalták a rock and roll életérzés olyan, akkoriban tabunak számító témáit, mint a szexualitás, a drogkultúra, az élet árnyékos oldala. A szakmai és személyes viták gyorsan szétrobbantották az együttest, előbb Cale, majd 1970-ben Reed is távozott.


A Velvet Underground rövid története üzletileg kudarcnak bizonyult, de hatását tekintve a hatvanas években csak a Beatles volt hozzá fogható.


Reed és Cale 1990-ben ismét együtt zenélt a Warhol emlékére írt Songs for Drella című albumon, és ennek nyomán a Velvet Underground is újra turnéra indult. Sokáig most sem bírták együtt, az európai koncerteket még megtartották, de az amerikai fellépéseket már lemondták újra kiéleződött ellentéteik miatt.


Reed több segélykoncert szereplője volt, verset szentelt az Amerikát 2001. szeptember 11-én ért terrortámadásnak. Jellegzetes fekete bőrdzsekijében szerepelt egy Honda reklámban, ennek eredményeképpen hatvanezerrel több robogót adott el a japán cég. Kedvenc írója, Edgar Allan Poe művei alapján készült Poe-try című zenés darabja és A holló című lemeze.


Az elmúlt években a Killers és a Metallica zenekarral is együtt dolgozott; utóbbi, a Lulu című tavalyi anyag Reed és a Metallica rajongóit is rendkívül megosztotta.