Nem kommunisták
- Részletek
- Napi apró
- 2010. október 18. hétfő, 06:47
- Lendvai L. Ferenc
Miután teljhatalmú miniszterelnökünk bejelentett bizonyos újabb „válságadókat”, a bankok után az energiaszolgáltató és távközlési cégek, valamint a nagy áruházláncok betyáros megsarcolását (minimum 2 évre, tehát szerinte a válság legalább addig fog tartani), kijelentette: ők nem kommunisták, elismerik, hogy a vállalkozásoknak profitra van szükségük. Vagy legalábbis az általuk kedvelt vállalkozásoknak. Mert hiszen mindez csak a többnyire külföldi nagyvállalatokat érinti igazán; a preferált magyar cégeket nem, vagy alig, vagy nekik valamilyen állami támogatás formájában majd megtérítik az esetleges veszteségeiket. Nem csoda, hogy a magyar tőke prominensei ugyan elismerik az intézkedések káros hatásait – hát igen, ez végül is lassítani fogja a fejlődést, hát igen, végül a fogyasztók fognak fizetni közvetetten –, de szerintük az intézkedések mégis jók! Hát persze, rövid távon, és a kormánynak. Meg nyilvánvalóan nekik.
Egyúttal, egy katasztrófahelyzet cinikus kihasználásával, a kormány kétharmados parlamentje (mint már írtuk: chambre introuvable) lényegileg korlátlan államosítási joggal ruházta föl az ő kormányát. A magántulajdon nem szent többé. Főleg azoké persze, akik a kormánynak nem tetszenek. Akár az előbbi esetben, a tőkeellenesség itt is szelektív. Úgyhogy bízvást igazolva láthatjuk a miniszterelnök kijelentését: ők tényleg nem kommunisták. A kommunistáknak ugyanis voltak elveik, tőkeellenességük elvi jellegű volt. Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezzünk rá: valaki fölvetette, hogy a szélsőjobboldali pártot nem nácinak kellene nevezni, hanem nemzeti bolsevistának. Akkor most idézek erről másvalakit:
„Éppen gazdasági vonatkozásban a nemzetiszocializmus nem más, mint bolsevizmus: ellenséges testvérek, s közülük az ifjabb az idősebbiktől, az orosztól, csaknem mindent eltanult – kivéve a morálisat… A háborús gazdaság, amely ma az úgynevezett Harmadik Birodalomban uralkodik, a szocializmusnak egy morálisan alacsonyabb szintű formája, de azért annak egy formája: valami, ami államszocializmusnak és államkapitalizmusnak egyaránt nevezhető, az államnak egy katonailag meghatározott diktatúrája a gazdaság fölött.” (Thomas Mann: Das Problem der Freiheit, 1939; ld. Essays V.: 67.)
(Lendvai L. Ferenc)
