Bauer Tamás
- Részletek
- 2010. október 18. hétfő, 05:17
- Bauer Tamás
Megszorítások helyett
A hír: „Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a módosító javaslatot, amely a társadalombiztosítási törvény (Tbj.) módosításával megteremti annak alapját, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.”
Fél éve arra vár a hozzáértő közönség, hogy milyen megszorító lépéseket jelent be a Fidesz az önkormányzati választások után. Azaz dehogyis fél éve: minthogy már az országgyűlési választások előtt is jó ideje tudni lehetett, hogy a Fidesz nyeri majd a választásokat és alakít kormányt, viszont gazdaságpolitikai szándékaikról semmit sem árultak el, legalább másfél éve várja a hozzáértő közönség, hogy milyen reformértékű szándékokat titkol évek óta a Fidesz. Nos, megállapíthatjuk: semmilyeneket. Büszkén ismétli újra meg újra Orbán Viktor: a megszorítások politikájának vége. Hétfői parlamenti beszédét még nem hallottuk, de a szerdán bejelentett intézkedések után már az adótörvényekről szóló kormányzati, illetve a „válságadóról” szóló képviselői indítványokat is benyújtották. Ennek alapján nagyjából értékelhetjük azt, ami történni fog.
Abban az értelemben, mint szerte Európában, ahol a pénzügyi stabilitás és a gazdasági versenyképesség érdekében, továbbá a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága érdekében emelik a nyugdíjkorhatárt, befagyasztják a nyugdíjakat és a közszféra béreit, csökkentenek különféle megszokott juttatásokat, szigorítják a munkanélküliek ellátását, tandíjat és vizitdíjat vezetnek be stb., a Fidesz-kormány valóban semmi ilyesmire nem készül. Egyetlen dolog érdekli ugyanis: a választói támogatottság megőrzése, az ütőképes politikai alternatíva fellépésének megelőzése.
Nem hoz ezért semmi olyan intézkedést, amely csökkentené az államháztartás kiadásait, amely ezért közvetlenül sértené számottevő választói csoportok érdekeit. Ellenkezőleg, a költségvetésnek a lakosságtól származó bevételeit mérsékli: az egykulcsos adó bevezetésével csökkenti a közepes és magas jövedelműek személyi jövedelemadóját, és ezt kiegészíti a gyerekek utáni adókedvezmény széles körű kiterjesztésével. Ugyanakkor a társasági adót már korábban csökkentette, elsősorban a kisebb vállalatokat illetően. Mindez jelentős bevételkiesést okoz a költségvetésben: ennek ellentételét a bankadó után az energetikai és távközlési vállalatok, valamint a kereskedelmi láncok különadójával és a magánnyugdíj-pénztári befizetések továbbításának felfüggesztésével ellensúlyozzák, így tartják fenn – névlegesen – a kialkudott (eredetileg még a Bajnai-kormány által megállapított) hiányt 2011-re.
Azért írom, hogy névlegesen tartják fenn a Bajnai-kormány által megállapított hiányt, mert két ponton valójában hiányt növelnek. Azzal, hogy felfüggesztik a PPP-beruházások révén keletkezett költségvetési kötelezettségek fizetését azoknak a finanszírozóknak, akik ezeket a beruházásokat az elmúlt tíz évben (előbb az Orbán-kormány, majd a Medgyessy-, illetve Gyurcsány-kormányok idején) finanszírozták, hogy az állam beruházási ambíciói az adott évek költségvetési lehetőségein túl is finanszírozhatók legyenek. (Sportcsarnok, Művészetek Palotája, felsőoktatási beruházások, börtönépítés, M6-os autópálya). Természetesen ezek a kötelezettségek nem szűnnek meg, csak átütemezni lehet őket későbbre, tehát ez az államadósság növelése. A másik és legfontosabb ilyen lépés a magánnyugdíjpénztári átutalások blokkolása: az állam a magánnyugdíjpénztári járulékot nem utalja a pénztáraknak. Az Európai Unió nem adott helyt annak a kívánságnak, hogy Magyarország kilenc ország egyikeként az államháztartási hiány számításánál figyelmen kívül hagyhassa a magánnyugdíjrendszer bevezetése miatti állami átutalásokat, erre az Orbán-kormány ezt saját döntésével „oldja meg”. Ha az állam kötelezettséget vállalna arra, hogy az ebben a tizennégy hónapban át nem utalt pénzt utólag pótolja a pénztáraknak, akkor ez valójában kikényszerített hitelfelvétel lenne a pénztáraktól, illetve miután azok tulajdonosai a járulékfizető tagok, tőlük. Más oldalról közvetlenül új adósság. Ez azt jelenti, hogy míg névleg idén 3,8, jövőre pedig 3 százalék lesz a hiány, valójában ennél magasabb, idén 4, jövőre 4,3 százalék. Ha viszont nem vállal ilyen kötelezettséget, hanem azt ígéri, hogy a magánnyugdíjpénztár-tagok e tizennégy hónap alatt fizetett, de az állami kasszához irányított járulék után nem magánnyugdíjat, hanem állami nyugdíjat kapnak majd, amikor nyugdíjba mennek – a benyújtott, a magánnyugdíjpénztári befizetésekről szóló törvényjavaslatból mintha ez következne –, akkor ezzel kezdetét vette a pénztárak államosítása. A további államosítás érdekében újra megnyitják a visszalépés lehetőségét, és erőteljesen megfenyegetik a pénztártagokat: a pénztárakban tartott megtakarításaik bizonytalanok, míg az államnál levő nyugdíjjogosultság biztos. Arra számítanak, hogy ezzel a pénztártagok maguk térnek majd vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Hogy mennyire biztos az állami nyugdíjrendszer, azt 1998 őszén, amikor az önkormányzati választást követően csökkentették az állami nyugdíjemelés mértékét, megmutatták.
A Fidesz-kormánynak ezzel az akcióval két célja van. Az egyik rövid távú cél: a költségvetési mozgástér kiterjesztése azzal, hogy csökkentik a költségvetésnek a nyugdíjreform miatti kötelezettségét. A másik a hosszú távú cél. A magánnyugdíj-pénztárak a nyugdíjrendszer tőkefedezeti elven alapuló pillérét adják: az általuk folyósított nyugdíj attól függ, hogy a járulékfizető mennyit fizetett be, és hogy hogyan gazdálkodott a megtakarításokkal a pénztár. Az állami nyugdíjalapból fizetett nyugdíjról, annak emeléséről a mindenkori országgyűlés dönt. Az 1997-es nyugdíjreform a mindenkori állami döntés körét korlátozta. A mostani döntés ismét az állami döntéshozatal körét terjeszti ki.
Ez a Fidesz-kormány intézkedéseinek legfontosabb következménye. Ez az, amit Bokros Lajos nyilvánvalóan antireformként jellemezhet. Az első Orbán-kormány befagyasztotta a magánnyugdíjpénztári befizetést, a második kétharmados többségének birtokában már az egész rendszer felszámolása mellett döntött. Függjön a nyugdíjunk ismét a mindenkori kormány költségvetési politikájától, gazdálkodásának minőségétől, ne tehessük nyugdíjcélú megtakarításunk, befizetésünk egy részét olyan alapba, amelyre nem terjed ki a kormány döntési kompetenciája.
Ami magukat az adókat illeti, az adók csökkentése, a foglalkoztatás terheinek ilyen mérséklése a Fidesz egyetlen világos választási ígérete volt. Erre alapozva ígérték, hogy felgyorsítják a növekedést, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtenek. Az ígéretet arra a feltételezésre építették, hogy a foglalkoztatás terheinek radikális csökkentése előteremti önmaga forrását: az adó-, illetve járulékcsökkentéssel ugyan átmenetileg növekszik az államháztartás hiánya, de oly mértékben gyorsul a növekedés, hogy ennek nyomán gyorsan nőnek a bevételek, és a hiány eltűnik.
Példaként Szlovákiára hivatkoztak, ahol az egykulcsos adó bevezetését követően gyorsult a növekedés, és az nem járt finanszírozhatatlan hiánnyal. Csakhogy Szlovákiában az egykulcsos adó bevezetése olyan gazdaságpolitikai csomag része volt, amely a költségvetés kiadási oldalának radikális reformját és a közvetlen külföldi befektetések gyors növelését is magába foglalta. A növekedés gyorsulása e tényezők együttes következménye volt. A Fidesz-kormány viszont elutasítja a kiadási oldal reformjait, és elriasztja a külföldi befektetőket. Ez akkor is irreálissá tette volna az adócsökkentéstől, az egykulcsos adótól várt növekedésgyorsító hatás Szlovákiához hasonló kibontakozását, ha lehetőség lett volna a hiány átmeneti növelésére, amivel a Fidesz a kormányalakításkor számolt, s amire jelentős kommunikációs erőfeszítéseket tett itthon a csontvázkutatással, és Brüsszelben a miniszterelnök és a gazdasági miniszter tárgyalásain. Ezek azonban nem hoztak eredményt.
Ez után a Fidesz számára nem maradt más lehetőség, mint egyfelől radikális adó- és mindenekelőtt járulékcsökkentés helyett (amit Orbán még tavaly novemberben is ígért) megelégedni az egykulcsos adó bevezetésével és a gyerekek utáni adókedvezmény kiterjesztésével. Ez a foglalkoztatottak többségénél mindössze 1 százalékpontos további szja-csökkentést jelent a Bajnai-kormány által érvényesített csökkentés után, jelentős adócsökkentés csak az évi négymillió forint fölött keresőknél jelenik meg. Járulékcsökkentésről egyáltalán nincs szó. Az ilyen mértékű adócsökkentéstől semmiféle érzékelhető növekedésgyorsító hatás nem várható.
Ennek finanszírozásához is arra van azonban szükség – éppen, mert nincs növekedés-ösztönző hatása –, hogy a költségvetés pótlólagos bevételekre tegyen szert. Ilyen pótlólagos bevételt biztosít a magánnyugdíjpénztári átutalások már tárgyalt „átirányítása”, és ilyen pótlólagos bevételt kívánnak elérni a bankok után immár az energetikai, távközlési és kereskedelmi vállalatokra – melyek túlnyomórészt multinacionális cégek hazai leányvállalatai – kivetett különadóval.
Orbán Viktor itt a „fizessenek a gazdagok” kommunista követelését veszi át: onnan kell pénzt elvenni, ahol van. Ezzel az egyik baj az, hogy aláássa a gazdasági jogbiztonságot, amelytől az országnak mint befektetési területnek a megítélése függ. A másik baj a dolog közgazdasági tartalma. Magyarországon a rendszerváltás kezdete óta súlyos gond a beruházási hányad visszaesése. Olyan válsághelyzetben, amilyet a tervgazdaság összeomlása jelent, ez természetes dolog, így történt minden átalakuló országban. A válságból való kilábalásnak azonban egyszerre volt feltétele és következménye a beruházási hányad fokozatos emelkedése. A fejlettebb országokhoz való felzárkózásnak a fejlett országokénál magasabb beruházási hányad az előfeltétele. Magyarországon viszont az egymást követő kormányok felelőtlen magatartása, a választási kampánylicit oda vezetett, hogy a fogyasztási célú jövedelmek emelkedése a kilencvenes évek végétől újra felgyorsult. A 2006-os stabilizációs csomagnak – az 1995-östől eltérően – az volt a fogyatékossága, hogy egyaránt sújtotta a fogyasztási, illetve a beruházási célú jövedelmeket, vagyis a bérek és nyugdíjak reálértékét, illetve a profitokat. Ez fékezte a válság utáni kibontakozást. Amit most tesz a kormány, az közgazdaságilag azt jelenti, hogy olyan pénzügyi helyzetben, amikor különleges intézkedésekre már nincs szükség, olyan jövedelmekre vetnek ki különadót, amelyeket beruházásokra költenének, és olyan jövedelmeket – a fogyasztók és a kisvállalkozások jövedelmeit – növelnek adócsökkentéssel, amelyeket jórészt fogyasztásra költenének el. Ez nem javítja, hanem gyengíti Magyarország felzárkózási esélyeit. Azzal is, hogy elvonnak beruházásokra szolgáló vállalkozói jövedelmeket, és azzal is, hogy az ország a befektetők számára kiszámíthatatlannak mutatkozik, csökkentik a beruházások esélyeit, mérséklik az új munkahelyek létrejöttének valószínűségét. Amit tehát a kormány tesz, az mind a jogállam, mind a gazdasági felzárkózás szempontjából kifejezetten ártalmas.
Megszorítások tehát nem lesznek – a jelent nem, csak a jövőt adóztatják meg.