When the Ships Are Down
- Részletek
- Napi apró
- 2013. október 15. kedd, 06:59
- Hanák András
Aki ódzkodik az angol nyelvi fordulatok mögött megbúvó árnyalatnyi különbségek mélységétől, az nyugodtan klikkeljen, azaz hogy lapozzon
Megnéztem a Hannah Arendtről készült filmet, amely filmként alig nyújtott maradandó élményt. Az ilyen történetek elbeszélésre – van egy jó hírem – még mindig jobb médium az írott szó. A könyv, papírlapon vagy – van rossz hírem is – elektronikusan. Talán az ragadott meg a képekben leginkább, hogy mennyit és milyen manírokkal dohányoztak a korszak különböző vágású szereplői. A dohányzás már-már a gondolkodás része volt egykoron, még a mi korunkban, az én ifjabb koromban is. Nélküle mintha nem is lehetett volna gondolkozni, legalábbis a komolyabb intellektuelek szintjén. Mindez, a dohányzás és a gondolkodás is, mintha a múlté lenne. A Gonosz banalitását vélhetően ismerik az olvasók, a banalitás gonoszságát pedig lassan kezdik megismerni. Nem tárgyalom e helyütt Arendt beszámolóját és gondolatait az Eichmann-perről. Abban ugyan volt egy rövid kitérő a zsidó vezetők kényszerű kollaborációjáról a náci vezérekkel és bürokratákkal, de ez a gondolat igen heves bírálatot váltott ki a zsidó közvélemény legtöbb fórumán. Van ilyen. Így visszatekintve, és messze nem igazságot osztva, megállapíthatjuk, hogy Arendt a benyomásaira támaszkodva azt fejtette ki, hogy a zsidó tanácsok együttműködő magatartása nélkül nem lett volt ennyire katasztrofális méretű a tragédia. Nem végzett alapos kutatást, erre akkor nem volt módja, és hogy őszinték legyünk, az ilyen dolgok kevésbé érdekelték. De joggal kérdezhetjük ma, hogy a temérdek kutatás, ismeret, levéltári anyag közelebb vitt-e a megértéshez. Nekem úgy tűnik, hogy nem.
Arendt egy másik dimenziót vesz célba, ha lehet még nehezebbet – az egyén és a közösség felelősségét az élet valóban nehéz helyzeteiben. Ezekben maga sem könnyen igazodik el, és még nyelvi szinten is elhibáz dolgokat. Színfoltja a filmnek ez a nyelvi motívum, amelyről írni kívánok.
A film elején egy dohányfüstbe burkolózó társasági beszélgetés során a végig erős német akcentussal beszélő Arendt egy igazi amerikai fordulattal kívánja magyarázni, hogy az embernek olykor igen nehéz helyzetben kell döntenie valamiként. Nem lehet elodázni a döntést és a tettet. Fel kell ismernünk, hogy ha minden kötél szakad, lépnünk kell. Arendt akcentusa miatt az ezt kifejező angol fordulat – when the chips are down – így hangzik: when the ships are down. A beszélgetés végén, már búcsúzás közben az egyik professzortárs, mint igazi amerikai fiú, megjegyzi Arendtnek, hogy nem „ships” szerepel ebben a kifejezésben, hanem a „chips” kerül asztalra. Szóval nem arról van szó, hogy a hajó elsüllyed, hanem hogy a „chips” letételével nincs más út, mint a döntés és cselekvés.
Ez csak egy intermezzo a filmben, nem tűnik fel a nézőnek. Ám a film végén ismét felbukkan ez a „hajó”, mikor Arendt a Bard egyetem népes hallgatósága előtt magyarázza meg többrészes esszéjében kifejtett álláspontját. Arendt menthetetlenül a gondolkodás képességéhez menekül, nála a „denken” olyan képesség, amely segíthet a jó és a rossz, a szép és a szörnyeteg felismerésében. Úgy tartja, nem egyszer vezetett oda az önálló gondolkodásra való képesség hiánya, hogy eredendően nem gonosz emberek, átlagemberek hatalmas szörnytettek cselekvő részeseivé váltak. Arendt szerint mégis az ilyen felismerő gondolkodás lehet a záloga annak, hogy az élet kivételes pillanataiban, amikor a „chips are down”, azaz muszáj dönteni, elkerülhetők legyenek az emberi katasztrófák.
Arendt nyelvi szinten tanulta meg, hogy elkésett az a döntés, amelyet akkor hozunk meg, amikor a hajó már elsüllyedt – az ő zöngés német akcentusában „the ships are down”. Dönteni akkor kell, amikor a hajó a jéghegynek ütközik, azaz a katasztrófa a személyzet és utasok számára is belátható közelségbe került. Idő mindig van az ilyen döntésre, de nem kényelmesen sok. Ez az a helyzet, amikor a chips are down. Nem lehet kifogástalan és mindenki üdvére szolgáló döntést hozni, de ha ilyenkor nem döntünk, bekövetkezik az óriási méretű katasztrófa. Ezt üzeni számunkra Arendt kis füstös filmje.
Hannah Arendt. Margarethe von Trotta filmje (2012). Magyarországi bemutató: 2013. október 3.
