A 8–1-ről
- Részletek
- Napi apró
- 2013. október 13. vasárnap, 08:54
- Mihancsik Zsófia
„Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni...”, írta a VIII. kerületi polgármester, amúgy a Fidesz kommunikációs igazgatója, bizonyos Kocsis Máté péntek este a Facebookon, a holland-magyar után.
„Gyalázatos eredmény született a pénteki Hollandia-Magyarország labdarúgó mérkőzésen, ezért ideje lenne a fociszakmának levonnia bizonyos következtetéseket. Amit a Fidesz és a kormány tehet, hogy megpróbálják az országot olyan pályára állítani, hogy az alacsony átlagéletkor és az emberek egészségi állapota elmozduljon a mélypontról: így támogatják a mindennapos testnevelést és a sportintézmények fejlesztését is” – ezt meg Hoppál szóvivő mondta szombaton, néhány bukott baloldalozás, hazaárulózás és szemkilövetőzés között.
A főrontó gyáván hallgatott. Azt persze ne gondoljuk, hogy Kocsis igazgató a saját kútfejéből jött rá, és még ha rá is jött volna, merte leírni, hogy Egervári felelősségénél nem szabad megállni. És Hoppál szóvivő sem a saját kiérlelt álláspontját mondta, amikor a fociszakmára hárította a felelősséget. Abba az irányba beszéltek, amelyet megszabtak nekik. És nincs „kommunikációs” irány az Orbán nevű atyaúristen jóváhagyása nélkül.
Hogy megint Csányi Sándor MLSZ-elnök után nyúlkál-e Orbán, az előőrs Lázár Jánossal kitapostatott nyomvonalon, az majd kiderül.
De abban legyünk biztosak, hogy a magyar focit nem Csányi és nem az MLSZ tette nemzeti sorskérdéssé és szimbólummá. Nem ők kötötték össze a haza sorsával. Nem ők küldték úgy Bukarestbe ezt a szerencsétlen válogatottat, hogy most a történelem összes igazságtalanságáért nekik kell revánsot venniük. Nem ők alakították ki a ezekben a fiatal emberekben a beteges tekintélytiszteletet, a meghunyászkodási ösztönt, a nagyoktól, erősektől, hatalmasoktól való félelmet. Nem az ő öltözőlátogatásaiktól, állandó VIP-páholyos jelenlétüktől, nagyképű és agresszív „szakmai” megszólalásaiktól, folyamatos belebeszélésüktől érezhetik úgy ezek a fiúk, hogy a nagyúrnak teljesítenek. Nem dolgoznak, nem játszanak, nem versenyeznek a pályán, hanem a mindenható főnöknek próbálnak megfelelni, elvégre az ő vizslató szemét érzik folyton a hátukban.
Emlékeznek, mi történt a tizenhatoson belül, amikor van Persie vagy Robben lövéshez készülődött? A magyar fiúk álltak, és nézték, mit csinálnak a nagyemberek. Legfeljebb egy-egy alibilépést tettek, de fél méternél jobban nem merték megközelíteni őket. Se lélek, se szabadság, amely csuda dolgokat tesz. Csak a félelemmel vegyes alázat, és a görcs, hogy ha megfeszülnek, akkor se tudnak azon a szinten teljesíteni, mint a hollandok, noha holmi akarnokok ezt várják el tőlük.
Évtizedeken át a fociból élő maffiózók ölték a magyar futballt. Ma Orbán Viktor terpeszkedik a magyar futball fölött, és szívja el a levegőt a jobb sorsra érdemes fiatal emberek elől. Ahogy az egész ország elől. Igaza van Tóth Ákosnak: „Az amszterdami gyepen nemcsak Dzsudzsák Balázsék állnak. Ott vannak a gyerekeink is, ott a tanárok, ott vannak a hallgatók, a rektorok, ott a kórházak, az ápolók, az orvosok, ott állnak a közmunkások, ott rejlik a fűben a pénzünk az illúzióinkkal együtt. A lelátón pedig Orbán Viktor és az emberei szotyiznak és a héjat köpködik.”
