rss      tw      fb
Keres

Cseppben a tenger – Orbán új házáról




Múlt pénteken a Klubrádióban Bolgár György megbeszélte Bárándy Gergellyel, hogy miből lehetett Orbán Viktornak tizennyolcmillió [Orbán szerint 11 millió – a szerk.] forintja egy újabb felcsúti ház megvételére. Mielőtt e tanulságos beszélgetést elemeznénk, érdemes leszögezni: Bárándy Gergely az ásatag MSZP egyik ígérete, legalább is sokan így vélekednek erről a fiatal és képzett politikusról. Vagyis a párt jobbik feléről van szó. Ezért aztán sokkal mélyebben világít bele abba a problémába, hogy – sok egyéb dolog mellett – mi a baj ezzel a párttal: a tehetségtelenség, a fantáziátlanság és a lustaság.


Bolgár György megkérdezte az interjúalanyát, hallott-e Orbán Viktor legújabb házvételéről. (Amiről mellesleg már a Népszabadság is írt, tehát még külön kutatómunkát sem kellett volna végeznie.) Bárándy Gergely nem hallott róla, és rögtön hozzá is tette: „Valóban érdekes az, hogy egy tizennyolcmilliós kiadást miből tud a miniszterelnök finanszírozni, de én azt gondolom, hogy erre valószínűleg meg fogja tudni adni a választ, hiszen a havi keresete az több mint egymillió forint. Gondolom, hogy össze lehet kuporgatni másfél év alatt.” A szocialista képviselő tehát nemcsak a politikusnál kötelező tájékozódást mulasztotta el, gondolkodni is rest volt. Ellenkező esetben könnyen kikalkulálhatta volna, hogy Orbán Viktor másfél év alatt csak akkor tudta volna összekuporgatni a tizennyolc milliót, ha nem eszik, nem fűt, nem világít, nem használ vizet, vagy nem fizeti még a rezsicsökkentett számlákat sem.


Bolgár György azonban elvégezte azt a kis munkát, amit az ellenzéki politikusoknak kellett volna: megnézte Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát, és abból kiderült, hogy fél évvel ezelőtt nemhogy tizennyolcmilliója nem volt, hanem ötmilliós tartozás nyomasztotta a családot. Ezek után föltette a kérdést: „Nem kéne ezt mégis megkérdezni?”


Bárándy Gergely becsületére legyen mondva, a magyar politikusok többségétől eltérően legalább elismerte szelíd kritikusa igazát. „De, valószínűleg ebben Önnek igaza van, és engem legalábbis meggyőzött. Meg fogjuk kérdezni tőle, hogy honnan volt.” A folytatásban azonban – unalomig ismert patronokat durrogtatva – továbbra is azt fejtegette, miért nem érdemes mégse megkérdezni: „…gondolom, hogy meglehetősen könnyű és elfogadható választ fog adni. Mert ha például Simicska Lajostól vagy Nyerges Zsolttól kölcsön kért, akkor nekik vélhetően abból a sok száz milliárdos vagyonból, amit a mostani kormány juttatott nekik, futotta arra, hogy kölcsön adjanak például a miniszterelnöknek.”


A szocialista politikus ismét elbliccelte a gondolkodás műveletét, Bolgár Györgynek kellett figyelmeztetnie rá, hogy „a német köztársasági elnöknek azért kellett lemondania, nem olyan régen, mert egyik barátjától kölcsönt kapott a háza megvásárlásra, és egy ilyen funkcióban lévő vezető nem engedheti meg magának azt sem, hogy bárkitől baráti kölcsönt vegyen föl. Ez ugyanis befolyásolásra ad alkalmat. Hátha a kölcsönért cserébe valamilyen előnyökben részesíti.”


Mire mit tesz a jövő évi választás megnyerésére törekvő ellenzéki párt politikusa? Kezét tehetetlenül széttárva felsóhajt: „Ha a gazdaság vonatkozásában és a morál vonatkozásában is ott tartanánk, ahol Németország, akkor borzasztó boldog lennék. Én azt gondolom, hogy sajnos ez Magyarországon még az ingerküszöbét se ütné át senkinek.” Megvan tehát a fölmentés – miért nem csináltak eddig semmit, és miért nem is érdemes bármit tenni.


De amikor Bolgár György újra megkérdezi, hogy nem lenne-e érdemes mégis megpróbálni, az ifjú titán újra elismeri igazát: „Persze. Azért mondom Önnek, Bolgár úr, hogy higgye el, én meg fogom kérdezni, meg fogjuk kérdezni, mert tényleg rávilágított arra, hogy érdemes. Nem is vitatkozom Önnel.” Majd megint rögtön jön az önfelmentés: „De hogy ettől hatást vagy eredményt várni nem lehet, azt szinte biztosra mondom.”


Foglaljuk hát össze! A legnagyobb ellenzéki párt egyik politikusa szerint a miniszterelnök gyanús ügyletével nem érdemes foglalkozni, mert egyrészt úgyis kimagyarázza magát, másrészt úgysem érdekli az embereket. És ez a párt akar választást nyerni.