Az Áder-család Semjénestül Ferenc pápánál: a pápa látogatását „megérdemli Szent István és Szűz Mária országa”
- Részletek
- Szemle
- 2013. szeptember 21. szombat, 05:36
- (mzs)
A magyar köztársasági elnök magánaudiencián járt pénteken a katolikus egyház fejénél. A pápa 2016-ban Magyarországra jön. (Az MTI beszámolója alapján, fotók: Beliczay László.)

Magyar zászló a San Damaso épületén a Vatikánban a magyar köztársasági elnök látogatása alatt
Ajándék víz a magyar búcsújáróhelyről: a pápa kitalálta
Áder János egy üveg vizet adott át ajándékba a pápának az egyik legismertebb magyar búcsújáróhelyként ismert mátraverebélyi Mária forrásból. „Ferenc pápa kitalálta, miért ezzel érkeztem. Az egészséges ivóvíz hiánya és ennek szociális, egészségügyi, gazdasági, politikai és nem utolsósorban békét veszélyeztető összefüggései a 21. század egyik legnagyobb problémájának és kihívásának számítanak”, mondta a köztársasági elnök a pápai könyvtárszobában tartott csaknem félórás találkozó után. (Vitt mást is: egy 1920 táján készült ezüst serleget, Tarján (Huber) Oszkár alkotását és Szent Pál leveleinek 1532-es magyar nyelvű kiadása reprint változata 1. számú példányát). A pápa és a köztárasági elnök csaknem fél órán át beszélt egymással tolmács segítségével. A környezetvédelemnek megválasztása óta kiemelt figyelmet szentelő egyházfő a magyar államfőnek elmondta, hogy a víz kérdéséről enciklikát tervez kiadni. A magyar államfő azt kérte a pápától, támogassa mindazon szekértőket, kutatókat, tudósokat és politikusokat, akik ezzel foglalkoznak.

A pápai dolgozóban
A pápa már a terem ajtajában elkezdett beszélgetni az államfővel. „Érezze otthon magát a Vatikánban”, mondta a pápa Ádernak, hiszen nem először találkoznak, mivel már az egyházfő március 19-ei beiktatási szentmiséjén is részt vett.

„Érezze magát otthon!”
Áder: A pápa látogatását „megérdemli Szent István és Szűz Mária országa”
Áder János elmondta, hogy a magyar katolikus püspöki karral egyeztetve meghívta Ferenc pápát 2016-ban Magyarországra. A pápa elfogadta a meghívást. Abban az évben lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannónia provinciából származott. „2016-ban húsz éve lesz, hogy egyházfő látogatott hazánkba. Úgy érezzük, hogy húsz év elteltével Szent István és Szűz Mária országa ezt ismételten megérdemli”, mondta Áder.

Semjén térden
A zárt ajtók mögött tartott audiencia végén az államfő bemutatta feleségét és családját a pápának, valamint az őt kísérő magyar delegáció tagjait, közöttük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Hölvényi Gyögy egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt.

Áder meg van áldva
A mátraverebélyesi Mária-forrásból merített vízzel Ferenc pápa áldását adta a köztársasági elnökre. A pápa vatikáni érmét ajándékozott az államfőnek.

A delegacija
A találkozóról kiadott szentszéki közlemény szerint a felek megelégedésüket fejezték ki a jól fejlődő kétoldalú kapcsolatokért, a katolikus egyház és az állam közötti eredményes együttműködésért, valamint szó volt az európai és nemzetközi gazdasági válságról, a szíriai és a közel-keleti helyzetről is.

Újabb magyar politikus családi fotója a pápával
A család és a házasság védelme is téma volt
A szentszéki államtitkárságon Tarcisio Bertone bíborossal, szentszéki államtitkárral és Dominique Mamberti vatikáni külügyminiszterrel folytatott beszélgetésen a család és a házasság védelme volt a téma. „A szentszéki tárgyalópartnerek megköszönték a magyar Országgyűlés munkáját, hogy ezeket az értékeket az alkotmányba foglalta és alkotmányos védelemben részesítette” - hangoztatta Áder János. Hangsúlyozta: az államközi kapcsolatok kiváló állapotát bizonyítja, hogy két nappal ezelőtt a kormány jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását.

Bónuszfotó – az Orbán-család (az előző) pápánál – MTI/EPA
