rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 10.

A „nemzeti bolsevik” kategóriáról és Gyurcsány Ferenc március 19-ei beszédéről
Interjú  Bauer Tamás közgazdásszal, a Demokratikus Charta szóvivőjével


Bolgár György
: - A Demokratikus Charta felkérésére március 19-én értékelő – hogy milyen értékelő, azt majd elmondod – beszédet mond Gyurcsány Ferenc. Hogy évértékelő-e vagy éveket vagy a szocialista kormányzást értékelő beszédet-e, kiderül. De miért kértétek őt fel? Kell ez nektek? Kell ez az MSZP-nek? Kell ez Gyurcsánynak? Kell a baloldalnak?

Bauer Tamás: - Hát én nem vagyok az MSZP, úgyhogy ezt tőlem nem, talán Schiffer Jánostól az előbb meg lehetett volna kérdezni. Magyarországnak szerintem szüksége van erre. A Demokratikus Charta jó másfél éve alakult. Mégpedig azért alakult, mert veszélyben láttuk a magyar demokráciát, mégpedig abból az irányból láttuk a veszélyt, amelyet egy héttel ezelőtt, a tévéstúdióban mellettem ülő Gerő András, akivel az imént beszéltél, nemzeti bolsevizmusnak nevezett. Én hallgattam őt egy héttel ezelőtt, és az volt az érzésem hogy az a definíció, amit ő ott összehozott, arra, amit ő nemzeti bolsevizmusnak nevezett… ugye milyen pontok vannak itt? Nacionalizmus, illúziókeltés, ellenségképzés. Hát én végig azt éreztem, amikor őt hallgattam egy héttel ezelőtt, hogy ezek az ismérvek bizony a Fideszre is nagyon is rá illenek.

- Próbáltam én kérdezni.

- Tudom, hallottam. És ne dugjuk homokba a fejünket. Azok a politikai tendenciák, amelyeket ő bizonyos értelemben találóan nemzeti bolsevizmusként próbált összefoglalni, ezek a Fidesz politizálásában másfél évtizede jelen vannak. Az ellenségképzés, az, hogy az ellenséggel szemben minden eszköz megengedett, tehát azt is mondanám, a velünk szemben álló politikai tényezővel szemben minden eszköz megengedett, akár még az is hogy lehallgatjuk, hogy megfejtjük az e-mailjeit és megzsaroljuk vele nyilvánosan…

- Pedig ez a szerver történet már hogy elfelejtődött…

- …tehát azt gondolom, struccpolitika azt hinni, hogy itt olyan minőségi különbség volna a Fidesz és a Jobbik politikai, hangsúlyozom, politikai tartalma között, mint a szociáldemokrácia és a kommunista pártok között. Egy nagyon fontos különbség van, ezt nem szabad vitatni: hogy etnikai alapon azonosítjuk-e azt a bizonyos megsemmisítendő ellenséget. Ez a Jobbiknál megjelenik, ezért is engedtem meg magamnak azt, hogy időnként nyilas jellegű pártként jellemezzem. A Fidesznél pedig ez nincs. Ez, tegyük hozzá, nagyon fontos különbség.

- És határozottan, minden alkalommal, meg is állnak itt, és meg is húzzák a határvonalat.

- Igen, de azért eljátszanak vele, mert azért Wass Albert és hasonló szimbolikus figurák elővétele, ez azért egyfajta jeladás még Balogh Zoltánnál is, Kósa Lajosnál is.

- Nem lehet, hogy végig ez a játék jellemzi őket?

- De igen.

- Hogy tudják, hogy a közönségük egy részében, nem is jelentéktelen részében, erre meg másra, ami a Jobbikot vagy a nemzeti bolsevizmust jellemzi, van igény? És ezeket nem akarják elveszíteni? Hol hangsúlyosabban, hol kevésbé, nekik kell játszani?

- Így van. És az sem véletlen, hogy nemcsak Tarlós István mondja azt, hogy a célokban nincs köztünk különbség. Hanem, végül is, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy azért ne a Jobbikra, hanem ránk szavazzatok, mert mi nagyok vagyunk, és mi tenni is tudunk, akkor nem azt mondta, hogy a Jobbik által képviselt nézetek számunkra elfogadhatatlanok. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy világossá tegyem, a Demokratikus Charta azért jött létre, mert ilyen veszélyt láttunk jó másfél évvel ezelőtt Magyarországon, és ez a veszély azóta csak erősödött.

- Gyurcsány Ferenc pedig az a politikus, aki még visszavonultságában is képes felhívni erre hatásosan a figyelmet?

- Nemcsak erre. Hanem amikor az a kérdés, hogyan lépjünk fel eme veszélyek ellen, akkor nem tehetjük meg, hogy nem vetünk számot azzal, hogy azok a politikai erők, amelyek szembenállnak ezekkel a veszélyekkel Magyarországon, mit tettek, ha úgy tetszik, mit műveltek az elmúlt akár nyolc, akár négy évben. És ezt a szembenézést nem várhatjuk el mástól, mint attól, akire négy évvel ezelőtt mi, akik a Demokratikus Chartában ott vagyunk, és akik a négy évvel ezelőtti kampányban azt mondtuk, hogy második Gyurcsány-kormányt akarunk, én is személyesen ezzel folytattam a magam csepeli választási kampányát, nekünk együtt szembe kell néznünk azzal, hogy mit tettünk és mit nem tettünk. Mi tettünk jól, és mit tettünk rosszul. Mi miatt kerültünk mára ebbe a helyzetbe. Ezt a szembenézést kiemelten Gyurcsány Ferenctől várhatjuk el.

- Akkor ezek szerint te egy önkritikus beszédet vársz.

- Én egyrészt a leghatározottabban szembefordulok azzal a hamis szöveggel, hogy Magyarországon romhalmazzá vált volna. És új államalapításra van szükség. Mert ezek tényszerűen, statisztikailag is hamis állítások, és tartalmilag is teljesen hamis állítások. És tulajdonképpen csak arra szolgálnak, hogy a valódi elemzését az ország helyzetének helyettesítsék valami mással, és bizonyos értelemben megalapozzák azt, hogy miért kell egy következő kormánynak egészen mást csinálni, mint amit korábban sugallt. Tehát ezzel szembe kell fordulni, de másfelől az sem egy elfogadható álláspont, hogy itt nyolc éven át mindent jól csinált a szocialista szabaddemokrata kormány, csak közbejött a világválság.

- Tehát erre Gyurcsány alkalmas, hiszen ő volt itt. De miért gondolod vagy gondoljátok azt, hogy ha Gyurcsány Ferencet sikerült a Fidesznek az elmúlt évek során amortizálnia, ahogy Semjén Zsolt elnyilatkozta magát, és végül is Gyurcsánynak távoznia kellett a hivatalából, vissza is lépett, ráadásul a Fidesz választási kampányának célpontja továbbra is ő, akkor most majd sikerül az egészet megváltoztatnia, sikerül egy beszéddel olyan közhangulatot teremtenie, amellyel ezt a sorozatos és sikeres támadást visszafordíthatja.

- Nem ezt gondoljuk. Én legalábbis nem ezt gondolom. Én azt gondolom, hogy van a magyar választóknak ma egy kisebbsége – ez a kisebbség nyolc meg négy évvel ezelőtt a szocialistákra és a szabaddemokratákra szavazott –, amelyik azt a reformpolitikát, amelyet Gyurcsány Ferenc képviselt négy évvel ezelőtt, támogatta, és amelynek joga van tudni, hogyan látja Gyurcsány Ferenc és hogyan látjuk sokan ma azt a részben nyolc és különösen négy évet, amely mögöttünk áll. Mi az, amiről azt gondolja Gyurcsány Ferenc, aki mégiscsak vezette ezt a kormányzást, hogy helyes volt és vállalható, és ma is azt gondolja, hogy igaza volt, igazunk volt a Fidesszel szemben. Én azt gondolom hogy sok ilyen elem van.

- Nem az az érdekes, hogy mit mond a mostani miniszterelnök jelölt?

- Az is érdekes.

- Kevés az esélye a Fidesszel szemben a mai helyzetben, de mégiscsak ő képviseli azt az erőt.

- Ő képviseli a szocialista pártot.

- Igen.

- Ez nem vitás. Ő képviseli a szocialista pártot, és őt halljuk minden nap, és ez rendben is van. De…

- De méltatlan volna annyira háttérbe szorítani Gyurcsányt, hogy az ő véleményét az elmúlt évekről kritikával és önkritikával ne hallgassuk meg?

- Nem is a háttérbe szorítás itt a kérdés. Neki felelőssége van azért, ami Magyarországon az elmúlt hat évben történt. És joga van ahhoz, hogy elmondja, ő ezt hogyan látja. És nekünk, akik a támogatói voltunk, akiknek a szavazatával, kampánybeli részvételével, sokféle támogatásával ő megpróbálta azt csinálni, amit helyesnek tartott, és amit a támogatói is helyesnek tartottak, nekünk jogunk van együtt végiggondolni azt, hogy mi volt a helyes, és mi volt az elhibázott. Tehát ezt a folyamatot nem lehet megtakarítani. Ebben a folyamatban neki személyesen megvan a maga szerepe. Ő négy évvel ezelőtt vagy majdnem négy évvel ezelőtt számot vetett azzal, hogy az első négy évben mit rontottak el. Az őszödi beszédre is gondolok, a parlamenti beszédére is gondolok, a lemondó beszédére is gondolok. Ő ezt a számvetést részben elvégezte, de csak részben. És fontos, hogy erről a második négy évről meg a nyolc év egészéről is elmondja azt, amit gondol, ezt valamennyien végiggondoljuk, valamennyien hozzátegyük ehhez a magunk értékelését. És ezek után, ha majd április 11-én el fogunk menni szavazni, azoknak, akik a szocialistákra szoktak szavazni, ez könnyebb feladat lesz. De fontos, hogy ők is abban a tudatban szavazzanak adott esetben megint a szocialista pártra, hogy nemcsak azt hallják meg, amit a szocialisták kiabálnak, hanem azt is meghallják, amit például Gyurcsány erről mond. Azoknak pedig, akik négy éve még az SZDSZ-re szavaztak, és most elég nehéz döntés áll előttük, hogy kire szavazzanak, és sokan arra készülnek, hogy el se mennek szavazni, amit én nagyon szerencsétlen ötletnek tartok ebben a politikai helyzetben, tehát ezeket az embereket is hozzá kell segíteni ahhoz, hogy még egyszer végiggondolják, szavaznak-e a Bokros Lajos programjára, szavaznak-e az MSZP-re, szavaznak-e az LMP-re. Tehát ebben a helyzetben Gyurcsány Ferenc álláspontjára valamennyiünknek szükségünk van.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái