rss      tw      fb
Keres

Bartók nem tévedett



Ezen a szép augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, amikor minden állami szónok ajkairól Isten, Krisztus, a kereszténység, a hit és az egyház magasztalása folyt, és amikor Budapesten öt hidat és egész városrészeket zártak le hermetikusan egy nyomorúságos tűzijáték kedvéért, történt egy elképesztő dolog, abból a kategóriából, amitől még a sok Orbánt megtapasztalt embernek is leesik az álla.


Történt, hogy az ünnep fényét emelendő, Orbán kormánya kihelyezett ülést tartott Székesfehérváron, ahol maga a miniszterelnök is elmondott egy szerény beszédet szeretett népe előtt, hogy felvilágosítsa őt arról, miért helyes István felkent utódát látni benne.


Cser-Palkovics, az egykori szép emlékű Fidesz-szóvivő, ma székesfehérvári polgármester hivatala ebből az alkalomból egy helyi zenekart kért fel, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt, amíg a miniszterelnöke meg nem érkezik a térre az említett beszéd megtartása céljából. Magyar zeneszerző művét kérték a zenekartól. Ők Bartók „Román népi táncok” című darabját választották. Ámde jött a helyi konferanszié, aki így konferálta fel a művet: Most Bartók Béla magyar táncfeldolgozásait hallhatjuk.


Az önkormányzat a „bakit” előbb azzal indokolta, hogy „a városvezetés nem akarta vállalni egy esetleges diplomáciai botrány kirobbanását” (mert tényleg, micsoda dolog az, hogy a magyar állam ünnepén román népi táncokkal ünnepelnek a miniszterelnök jelenlétében), majd azzal, hogy véletlen, ámde helyes tévesztés történt, amikor Bartók Béla magyar táncfeldolgozásaiként nevezték meg a darabot, mert ez „megfelel a valóságnak, hiszen a történelmi Magyarország területéről származó táncokat dolgozott fel a zeneszerző”.


Hogy stílszerű legyek: Jézusmária!


Vagyis Bartók tévedett, amikor a „Román népi táncok” címet adta a darabnak. Vagy tévedett, vagy nem volt jó magyar. Mindkét esetben rászolgált a beste a székesfehérvári hivatal utólagos korrekciójára.


Az egész történet viszont – akár az első, szolgalelkűségében és gyávaságában a kádárista cenzorokat is túlszárnyaló indoklást nézzük, akár a másodikat, amelyet Rákosi bármelyik ostoba és korlátolt, ám kommunista hitére büszke párttitkára is előadhatott volna, természetesen a megfelelő ideológiai panelcserékkel – arról a Magyarországról súlyos látlelet, amelyet Orbánnak sikerült előállítania.


Annak ellenére persze, hogy ők inkább szeretnének a Horthy-, mint a Rákosi- vagy a Kádár-rendszerre hasonlítani. Olyannyira, hogy a volt kulturális államtitkár (tudjuk, „a hiszteroliberálisoknak örülniük kellett volna, hogy egy olyan kulturális államtitkárt kaptak ettől a rendszertől, amilyen L. Simon volt”) néhány napja arról beszélt (szintén Székesfehérváron), hogy át kellene gondolni, a Horthy-rezsim „mindent átszövő revizionista törekvései milyen szempontokat hoztak be a gazdaság- és társadalompolitikába és különösen a kultúrpolitikába, amelyek ma is érvényesek és hasznosak lehetnek. Át kellene venni és beemelni a mai döntéshozatalba azokat, amelyek társadalmat formálók, nemzeti identitást erősítők, korszerűek és előremutatók”.


Nem kell itt semmit átgondolni: ezek azok az előremutató, korszerű, a nemzeti identitást erősítő hagyományok, amelyeket már vastagon sikerült beépíteni a reflexekbe.


Nem véletlen, hogy szegény Bartók a fasizmus és ugyanezen mélyen ostoba és történelemhamisító irredentizmus elől végül az Egyesült Államokba menekült. Neki valahogy nem sikerült hasznos szempontokat találnia a mindent átszövő és ma mintaként szolgáló horthysta revizionista kultúrpolitikában. És ebben sem ő tévedett.