rss      tw      fb
Keres

Helyreigazítást kérek!

Olvastam felhívásukat, amelyben közzétették az általam birtokolt, IAX-441-es rendszámú autó képét.

Az Önök által közölt képbe azonban sajnálatos hiba csúszott: lemaradt egy ékezet és egy "N" betű. Az általam készített felirat eredetileg ugyanis ez: "Zsidómentés autón".
Kérem, szíveskedjenek korrigálni az Önök által közölteket.
Ellenkező esetben kénytelen leszek azt gondolni, hogy az Önök agresszív, minősíthetetlen, másokat megalázó eljárása, amellyel mindenkit gátlástalan és ordenáré antiszemitának minősítenek, aki a "zsidó" szót merészeli a szájára venni, illetve esetünkben az autójára felírni, igazolja, hogy milyenek is a szóban forgó népcsoport tagjai, igazából! Önök nem átallják „szégyentelennek” és „gyalázkodónak” nevezni azokat a becsületes, magyar embereket, akik mindig, minden korban csak jót tettek Önökkel! Sehol nem volt olyan jó dolguk a zsidóknak, mint nálunk, ahol az emberek mindent megtettek, hogy megmentsék magukat a saját hibáiktól, de hiába, mert magukat nem lehet megmenteni! A vérükben van a magyarság iránti gyűlölködés. Most is látjuk, hogy hiszen maguk csak kiforgatni tudják a tisztességes emberek szavait.

És jellemző, hogy igazából a zsidók a kirekesztők! Mert most is azt írják, hogy minket kell kitiltani a közúti forgalomból!

Ha nem teszik közzé a helyreigazításomat, az igazolni fogja, hogy mégis az eredeti felirat volt a helyes! Szégyelljék magukat!

Tisztelettel az IAX-441-es rendszámú autó tulajdonosa!

(helyett: Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!