Luzskov társadalmi mozgalmat alapít és a demokráciáért fog küzdeni
- Részletek
- Külföldi hírek - 2010/4. negyedév
- 2010. október 04. hétfő, 12:48
Jurij Luzskov, a múlt héten elbocsátott moszkvai polgármester a demokráciáért akar küzdeni, és társadalmi mozgalom alapítását fontolgatja.
Erre Luzskov, az orosz belpolitika egyik legbefolyásosabb és legszínesebb alakja a The New Times című lapban hétfőn közölt igen terjedelmes interjúban utalt azzal, hogy a mozgalom a nyugdíjasokra és értelmiségiekre támaszkodhatna.
A volt polgármester elmondta: a legalaposabb kutatás sem találhat rá jogilag terhelő adatokat, mert tisztességesen, a moszkvaiak érdekében dolgozott, de az orosz rendszert ismerve nem zárja ki, hogy majd bíróság elé állítják, és esetleg bebörtönzik. Azt mondta azonban, hogy semmiképpen nem hagyja el Oroszországot.
Luzskovot Dmitrij Medvegyev elnök bocsátotta el, mert előzőleg megbírálta az államfőt. Az orosz közvéleményt továbbra is erősen foglalkoztatja az ügy, mivel magasabb pozíciókból nem elbocsátani szoktak valakit, hanem áthelyezik valami más jövedelmező állásba.
A volt polgármester, aki több mint 18 évet töltött tisztségében, az interjúban élesen bírálta az orosz társadalom állapotát. Kijelentette: "Egyrészt a társadalmi törvények nem demokratikusak, másrészt a társadalom teljesen szétesett".
Luzskovot sok éven át számtalan bírálat érte azért, mert állítólag nem Moszkva, hanem felesége, Jelena Baturina építkezési vállalkozó érdekében dolgozott, nagyon sok moszkvai műemléket hagyott elbontani, hogy helyükre meglehetősen ízléstelen magas házak épüljenek, és barátja, Zurab Cereteli szobrász kétes alkotásaival rakta teli a várost. Sem Baturina Inteko nevű cégének rohamos moszkvai fejlődése, sem a város állapotának és látványának a romlása nem aggasztott látszólag senkit mindaddig, amíg Luzskov nem bírálta meg az államfőt, s az elnöki adminisztráció értékelése szerint meg nem próbált éket verni az Oroszországot vezető "tandem" két tagja, Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin kormányfő közé.
Elbocsátása megnövelte Medvegyev súlyát, amennyiben ez volt az első olyan döntése, amelyet Putyin ellenzett. Végül azonban Putyin nem állt ki pártfogoltja mellett. Politológusok ennek okát abban látják, hogy a tandem legfőbb célja, hogy a 2012 végén esedékes elnökválasztáson hatalmon maradjon valamilyen variációban. Megfigyelők szerint Luzskov menesztése kiválthatja a tandemen belüli erőviszonyok megváltozását is.
Ezekben a napokban mindenesetre a lehetséges utód személye a legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdés. Az esélyesek között van a miniszterelnöki hivatal és az elnöki adminisztráció több vezető tisztségviselője, Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek népszerű minisztere és Luzskov eddigi első helyettese, a most ideiglenesen megbízott Vlagyimir Reszin is. A kormányzó Egységes Oroszország Párt igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy jelölteket állít a tisztségre, s a párt elnöke, Putyin kormányfő is megnyilvánult a kérdésben, noha a kinevezés nem az ő jogköre: fogadta a párt vezetőit a jelölés megvitatására.

