rss      tw      fb
Keres

Miért (nem) szavaztam?








Lánczos Vera
Szavazni lehetett, és ezért kellett


Az volt a kérdés, érdemes-e szavazni az önkormányzati választáson, ha a közvélemény-kutatások ismeretében borítékolni lehet már előre az eredményt. Ahogy egy politikai elemző fogalmazott: soha ennyire nem ömlött még az ország térképére a narancsszínű tinta, mint most fog, és a két választás eredménye nyomán ez mára be is következett.

Én meg a kérdést is bosszúsan fogadom, mert azt gondolom, választani kötelező. Mindig! Nincs olyan, hogy nincs kire, ameddig van demokratikus párt.

A választás az állampolgár egyetlen eszköze, hogy kifejezze, milyen értékrend szerint ítéli meg a történéseket, milyen értékek megvalósulását látná szívesen a nagypolitikában és a helyiben. Milyen politizálási stílust, kultúrát tart elfogadhatóbbnak. Mindezt ilyenkor nemcsak pontozza, de egybe is veti. Minden egyes szavazat számít, a megítélés arányainak is jelentősége van az orientálásban.

Számos szkeptikus írást olvastam a választás előtt, amelyek azt bizonygatták, nincs alternatíva, mert akik a szabadságra és a demokrácia védelmére hivatkoztak, képtelenek ezeket az értékeket hatékonyan, hitelesen (már a szó maga sem hiteles!) képviselni, akkor meg nehogy már azt hihessék, hogy támogatásra érdemesek.

Nem tudom értelmezni ezt a megközelítést, miután egy politikai erőtér részesei vagyunk mindannyian. A politikai aktorok egyikének-másikának gyengülése óhatatlanul a többi megerősödését eredményezi. Ma az elmúlt hónapok kormányzásáról is véleményt lehetett alkotni. Ez a néhány hónap a kötelezően előírt önkényes történelemértelmezéssel ( NENyi), az önálló képviselői indítványokkal kezdeményezett, konszenzus nélküli alkotmánymódosításokkal, vagy hogy aktuálisak legyünk, az önkormányzati választás szabályaiba való egyoldalú és kétes beavatkozással jellemezhető.

Csak a leadott szavazatok értékelhetők. Ha a leadott szavazatok közt nem jelennek meg az eddigi kormányzást nemtetszéssel fogadók szavazatai teljes körűen, az téves megítéléshez vezet. A hatalmon lévők megerősítve érzik magukat a jelenlegi gyakorlatuk helyességében, az ellenzők pedig nagyobb gyengeséget mutatnak a valóságosnál. Ennek is van erodáló, visszaható ereje.

Választani mindig azok közül lehet, akik vannak. Az állampolgár fanyaloghat, hogy miért nincsenek mások, de akkor a kritikát kezdje önmagával. Vajon mit tett azért, hogy más legyen a választék? Mennyire volt közömbös, kívülálló, másokra váró? Mennyiszer látogatott el önkormányzati ülésekre, hányszor tanulmányozta a helyi újságokat, amelyekben a képviselőtestületi vitákról számoltak be? Bele akart-e szólni bármibe? Vagy ha a nagypolitikát nézzük, tudja-e egyáltalán, ki a képviselője? Feltette-e valaha magának a kérdést, mire szavaz, amikor szavaz? Ígéretekre vagy a világnézete számít elsősorban? Politikai kultúrákat hasonlít-e össze és világlátást, legalapvetőbb eszményeinek érvényesítési lehetőségét, perspektíváit?

Kétségtelen tény, hogy nincs még jelen a palettán az a politikai alakulat, amelyre minden szempontból jóleső azonosulással lehetne szavaznia baloldali és liberális értékeket való állampolgároknak, de vannak jelen olyan demokratikus pártok, amelyekre szavaznia lehetett, és ezért kellett – szemben azzal a politikával, amely alig pár hónap alatt jelentős eredményeket leginkább a jogállam alkotmányos kereteinek lebontásában tudott felmutatni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!