Jog kontra jog (Anómia?)
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. október 02. szombat, 04:12
A Legfelsőbb Bíróság (LB) Kvk.III.37.993/2010/4.számú végzése helyben hagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) 629/2010./IX.27./ számú határozatát, amelyben megállapította, hogy a Magyar Rádió Zrt. jogsértő módon tagadta meg a Jobbik kampányhirdetésének sugárzását. (Az OVB a Magyar Televízió esetében is hasonló döntést hozott, mint ahogyan az LB is.)
Az döntések társadalmi következményeiről már írt Krémer Ferenc a Galamusban. Én a jogi érvelés előtt állok értetlenül és döbbenten, hasonlóan számos civil szervezethez.
Ugyanis a parlamenti választás után létrehozott új OVB jelenlegi összetétele ismeretében is elképesztő a 6:2 arányú határozat, amely helyt adott magánszemélyek és a Jobbik kifogásainak a Magyar Rádióval szemben (és a Magyar Televízióval szemben is - ezek külön határozatban szerepelnek). A két intézmény a szerinte jogsértő kampányhirdetés sugárzását tagadta: a kisebbség jogai, illetve a személyhez fűződő jogok sérelmére hivatkoztak, és arra, hogy ők a fennálló szabályokat alkalmazzák.
A Jobbik szerint a közmédiumok a párt esélyegyenlőségét sértették meg, amikor a hirdetményük tartalmára hivatkozva tagadták meg a sugárzást. Szerintük az 1996. évi I. törvény (a Médiatörvény) 12. § (2) bekezdése szerint a politikai hirdetés tartalmáért a műsorszolgáltató felelősséggel nem tartozik, ami álláspontjuk szerint azt jelenti, hogy a tartalmát nem vizsgálhatja a közreadhatóság szempontjából.
Érdekes, hogy az OVB-hez a médiumok döntésével szemben egy másik kifogásoló tartalmi kérdésekbe is bocsátkozott, amikor hangsúlyozta, hogy a hirdetmény nem sérti az 1996 évi I. tv. 3. § (2) és (3) bekezdéseit. (Ez a törvényhely kimondja: „[2]A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. [3] A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére. ) A kifogásoló szerint a szóban forgó kampányfilm „nem faji szempontból mutatja be programját”, hanem a bűnözés visszaszorítására irányul, tehát nem is lehet diszkriminatív.
Az OVB a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepére építette az álláspontját.*
A testület láthatóan nem kívánta értelmezni a hivatkozott Ab-határozat általános érvényű megállapításai és a Médiatörvény viszonyát, és nem óhajtotta tisztázni annak a kitételnek a jelentőségét sem, miszerint lehetnek azért törvényi korlátai a véleményszabadságnak is. Történetesen éppen a Médiatörvény 3§ (2)(3) szakaszai lehetnek ilyenek. Valahol mélyen azért dolgozhatott bennük valamiféle hiányérzet, erre utal, hogy a határozatban a testület szükségesnek tartotta megállapítani: „… a Jobbik Magyarországért Mozgalom kifogásokkal érintett politikai hirdetéseinek tartalma nem sért olyan alkotmányos alapjogot, továbbá nem valósít meg olyan törvény által büntetni rendelt tényállást, amely alapján az MR a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozva megtagadhatta volna azok közlését.”
Tehát az OVB indokolása túllépett azon, hogy a véleményszabadság alapján a médiumok nem szólhatnak bele egy hirdetmény tartalmába, hanem rögtön állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a jelen esetben nem sérül semmilyen alapjog a véleményszabadság gyakorlása során.
Ilyen alapon lett a Magyar Rádió Zrt. jogsértő: megsértette a jelöltek, jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget, mondta ki a testület, a közmédiumok nem jártak el jóhiszeműen és nem rendeltetésszerűen gyakorolták a jogaikat.
Ezek után nézzük meg a Legfelsőbb Bíróság végzését. Mit várnánk el a felülvizsgálati fórumtól az OVB határozata után? Hogy tegyen rendet a fogalmi zűrzavarban. Foglaljon állást abban, mit jelent a véleményszabadság törvényi korlátja? Lehetnek-e ilyen korlátok a Médiatörvény hivatkozott rendelkezései egy választási hirdetmény esetén? Van e egyéb dolga is egy hirdetménnyel a közmédiumoknak a rájuk vonatkozó általános rendelkezések és elvárások alapján, mint hogy sugározzák őket? A konkrét esetben a szövegek, tartalmuk alapján, sértenek-e alapjogot, tehát a közmédiumok jogosan tagadták-e meg a sugárzást?
Az LB végzéséből kiderül, hogy az OVB határozatával szemben mire hivatkoztak a közmédiumok. A rájuk vonatkozó külön törvényre, nevezetesen a Médiatörvény 3.§ (2), (3), a 23.§ (1) és 29.§ (1) bekezdéseire. (Ez utóbbiak szerint: a közszolgálati műsorszolgáltató és a közműsorszolgáltató különösen köteles a nemzet, a nemzeti, az etnikai, a nyelvi és más kisebbségek méltóságát és alapvető érdekeit tiszteletben tartani, nem sértheti más nemzetek méltóságát.)
Supreme Court, Appellate Division (New York) – flickr/wallig
Az LB azonban nem óhajtott fogalmi tisztázásokba bonyolódni, sőt egyszerűsített az érvelésen. Nem kívánta értelmezni, mit jelent a Médiatörvényben az, hogy a „ közműsorszolgáltató különösen köteles a nemzet, a nemzeti, az etnikai, a nyelvi és más kisebbségek méltóságát és alapvető érdekeit tiszteletben tartani” . Vagy az: „A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére.” Nem okolja meg, hogy ezek a szabályok miért hagyhatók figyelmen kívül a törvény 12.§ (2) bekezdésében foglaltak miatt:” A műsorszolgáltató a közérdekű közlemény, a jótékonysági felhívás és a politikai hirdetés tartalmáért e törvény szerint felelősséggel nem tartozik.”
Pedig nem érthető, miért következne a „tartalmáért felelősséggel nem tartozik” kitételből egyenesen az, hogy figyelmen kívül kell hagynia az egyéb vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Akkor a választási hirdetményekkel nincs is semmi teendő a közzétételen kívül? Akkor sincs kötelezettség, ha a műsorszolgáltatókra vonatkozó általános érvényű szabályok kereszteznek egy speciális esetre vonatkozó rendelkezést? Abból, hogy egy hirdetés tartalmáért (amely lehet valótlan, megtévesztő stb.) a sugárzó nem tartozik felelősséggel, miért következne az, hogy sérthetnek közösen alkotmányos alapjogokat, amikor ezeket senki nem sértheti meg? És az sem világos, hogy ha bármi közreadható, akkor minek hivatkozni egyáltalán a véleményszabadságra.
De, ha jól értjük az LB végzését, akkor holnaptól kezdve egy politikai párt nyugodtan hirdethet bármit, a közmédiumok mindössze postások.** Felejtsék el az egyébként rájuk vonatkozó törvényeket és az alkotmányt is, csak az esélyegyenlőségre vonatkozó szakaszokat tartsák észben. Az magánügy, hogy mi lesz azoknak az esélyegyenlőségével, akiknek alapvető jogait sérti, ha egy politikai hirdetményt tartalmára tekintet nélküli közreadnak? Az a sértettek magánügye?
Azért vegyük észre, hogy az LB a végzésben érdekesen megkerüli az állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a Jobbik ominózus kampányhirdetése sértette-e mások alkotmányos alapjogait. Nem vesz tudomást arról, hogy az OVB ebben állást foglalt: szerinte nem. Holott olyan kérdés ez, nevezetesen a „cigánybűnözés” fogalmának alkalmazhatatlansága, amelyben valamilyen politikai közmegegyezés, legalábbis úgy tűnt, már kialakult.
Befejezésül megosztom az olvasóval értetlenkedésemet azon, hogy vajon miért alkotnak a magyar parlamentnek felelős, független szervek – nevezetesen az idő közben megszüntetett ORTT – az általuk ellenőrzött és felügyelt intézmények számára a törvényeket értelmező ajánlásokat, nyilván segítségképpen, ha utána a magyar állam más független szervei, mint az OVB vagy a LB, úgy vélekedhetnek, hogy nem kell rájuk figyelemmel lenni. Sőt, figyelmen kívül kell hagyni őket.
Az ORTT-nek a magyarországi elektronikus médiumok számára a 2010-es országgyűlési választásokra kiadott ajánlása nyilván nincs elzárva sem az OVB, sem a LB elől. Hogy mi az ajánlás célja, kiderül az első pontjából. (Az országgyűlési választásokra készült, de az analógia alkalmazhatósága evidens.) Az ajánlás VIII. fejezete foglalkozik a politikai hirdetés specifikumaival. Ennek a hetedik pontja kimondja:
„A politikai hirdetés nem tartalmazhat népek, nemzetiségek, etnikumok, nemek vagy korosztályok közötti hátrányos megkülönböztetést, illetve nem támogathat ilyen nézeteket.”
A XI. fejezete szól a politikai kommunikáció megjelenítéséért való felelősségről. Ez értelmezi a Médiatörvény fent hivatkozott 12. § (2) szakaszát:
„1. A politikai hirdetések tartalmáért a politikai hirdetés megrendelője felel.
2. A műsorszolgáltató nem nyilváníthat véleményt arról, hogy egyetért-e a politikai hirdetések tartalmával. Amennyiben a politikai hirdetés az Alkotmányba ütközik, a műsorszolgáltató megtagadhatja annak közzétételét.
3. A politikai kommunikáció egyéb formáinak megjelenítési módjáért mindenkor a műsorszolgáltató felelős.”
A MR és az MTV így járt el. A Legfelsőbb Bíróság és az OVB ezt írta felül. No comment.
*„Az Alkotmánybíróság a 18/2004. (V. 25.) számú határozatában kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs alapjogok anyajoga, amely részben a társadalom demokratikus működésének garanciája. A véleménynyilvánítás szabadságának ezért kitüntetett szerepe van az alapjogok között, ami meglehetősen szűkíti a törvényi korlátozás lehetőségeit. Az Alkotmány a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül részesíti védelemben….Az Alkotmánybíróság több határozatában is rámutatott arra, hogy a politikai véleménynyilvánítás szabadságának határai szélesebbek az általános véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos szabályozásnál…A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata alapján az alkotmányos védelemben részesített véleménynyilvánítás szabadsága általános érvényű, így az a választási kampány idején sem korlátozott.”
** „Ehhez képest az MR kifogásának egésze közvetve vagy közvetlenül azzal foglalkozik, hogy különböző okokból kötelességei vannak a hirdetés tartalmát illetően. Erre vonatkozóan az Rttv. [ a Médiatörvény] általános és speciális rendelkezéseit, az Alkotmányt, az Alkotmánybíróság határozatát, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátait és más hasonló érdekeket hoz fel. Ennek egyike sem alkalmas azonban az MR álláspontjának alátámasztására, hiszen a kifogás mindegyik érve abból indul ki, mintha az MR jogosult lenne a politikai hirdetés tartalmának vizsgálatára. Az Rttv. 12. § (2) bekezdéséből azonban éppen az következik, hogy a műsorszolgáltató erre a vizsgálatra nem jogosult. A politikai hirdetések tartalmáért a közzétevő felel, és adott esetben a sérelmet szenvedő kérelmére tehető felelőssé meghatározott szerv előtt lefolytatandó meghatározott eljárásban, melyben az eljáró szerv nem az MR.”
