rss      tw      fb
Keres

Az iraki síita frakciók egyike támogatja Máliki miniszterelnökké választását

MTI 2010. október 1., péntek 18:22

Núri al-Málikit, a jelenlegi iraki miniszterelnököt választotta új kormányfő-jelöltjének az iraki síita pártok egyik koalíciója, a Nemzeti Szövetség - jelentette ki egyik képviselőjük egy pénteki sajtótájékoztatón.

Faláh Fajad elmondta, hogy a döntés közös megegyezéssel született. Ez a lépés azt jelenheti, hogy Bagdad végre kiutat talál az egyértelmű győztest nem hozó márciusi választások után kialakult belpolitikai patthelyzetből.

A Nemzeti Szövetség koalíció Máliki pártját és az Iraki Nemzeti Szövetséget (INSZ), a vallásos síiták csoportosulását tömöríti. Máliki szervezete az Ijád Allávi volt kormányfő vezette Iraki Blokk (91 hely) mögött végezve 89 mandátumot szerzett a 325 fős parlamentben. Az Iraki Nemzeti Szövetség 70 hellyel rendelkezik. A probléma eddig az volt, hogy mindhárom vezető erő más miniszterelnök-jelölt mögött sorakozott fel, ugyanakkor önmagában egyik sem volt képes kormányt alakítani. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az INSZ egy részének pálfordulásával Máliki rendelkezik a szükséges többséggel. A politikust összesen 132 képviselő támogatja, mivel az INSZ-ből 27-en nem vettek részt a tárgyalásokban.

Egyesek szerint a politikai válság az egyik oka az erőszakcselekmények tartósságának Irakban, bár idén január után a szeptemberi hónapban elkövetett merényletek jártak a legkevesebb halálos áldozattal. 2010 kilencedik hónapjában 273 ember, köztük 185 civil, 55 rendőr és 33 katona vesztette életét a lázadók támadásaiban - közölték pénteken iraki minisztériumok.

A harci küldetést végző amerikai csapatok kivonulása utáni első hónapban 485-en sebesültek meg a támadásokban, a hatóságok 78 felkelőt öltek meg, 487-et pedig letartóztattak. Szeptember fekete napja 19-e volt: két bagdadi pokolgépes merényletben 29 ember meghalt, 111 megsebesült, míg egy falludzsai öngyilkos támadás hat irakival végzett. Szeptemberben hét amerikai katona halt meg Irakban, de közülük csak kettő vált erőszakcselekmények áldozatává. Velük együtt az Egyesült Államok hadseregének 4424 tagja vesztette életét a 2003-ban kezdődött iraki invázióban.