rss      tw      fb
Keres

A Legfelsőbb Bíróság szabad utat nyitott a koncentrációs táborok előtt!

2010. szeptember 30-án a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Kvk.III.37.993/2010/4. számú határozatában arra kötelezte a Magyar Rádiót, hogy tegye közzé a koncentrációs táborokat tervező és azok megalapítását nyíltan meghirdető neonáci Jobbik rasszizmust hirdető reklámját. Ezzel immár a vége felé közelít a folyamat, amelynek célja a demokratikus értékek megsemmisítése. Az új alkotmány talán elő is fogja írni, a szélsőjobboldali bírók „szakmai” tanácsai alapján és ellentétben az Európai Unió érték- és jogrendjével, a kisebbségeknek a médiában és közintézményekben való megalázását, netalán még a rabszolgatartást is bevezeti majd. Persze csakis a rend helyreállítása érdekében.

Az OVB-nek és az LB-nek ezek a döntései kitűnően mutatják, miként lehet minden tisztességet levetkőzve a szakmai tudást bármely cél szolgálatába állítani. Nem kell hozzá sok, csak technikai ismeretté kell silányítani az emberekkel foglalkozó szakmákat és tudományokat.

A magyar Alkotmány és a magyar jog tényleg lehetővé teszi a kisebbségek (nők, különféle módon sérültek, vallások és cigányok) megalázását és fenyegetését? Vagy inkább csak arról van szó, hogy – ma még nem nyilvános – érdekeknek megfelelve (ezt hívják politikai korrupciónak), rendkívül rövidlátó módon kiforgatják az Alkotmányt és jogszabályokat? Mind a kettő borzalmas következményekkel fog járni.

Hölgyem és Uraim, felfogják-e hogy mit tettek? Önök szabad utat nyitottak a politikai bűnözés újabb és újabb hullámai előtt!

(Krémer Ferenc)


Hírösszefoglalónkat itt olvashatják


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!