Gyilkos elmék
- Részletek
- Cserni János
- 2009. december 17. csütörtök, 06:38
Megelőzhető lett volna-e a salgótarjáni ámokfutás? – teszi fel a kérdést a figyelőnet.hu, hazai viszonyok között kiemelkedően korrekt írásában. Kissé lejjebb meg is válaszolja: nemlegesen.
A cikk ismeretében e helyütt fölösleges lenne hosszan részletezni a polgári pszichiátria eszközrendszerét, vagyis azt, hogy mit lehet tenni azokkal, akik diagnosztizáltan elmebetegek, de a betegségük miatt még nem követtek el semmilyen bűncselekményt. A kérdés inkább az, mi van azokkal, akik már elkövettek.
A magyar Büntető törvénykönyv (Btk.) 1978 óta úgy rendezi a kérdést, hogy a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekmények elkövetőit fel kell menteni, de kényszergyógykezelésre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kell zárni őket akkor, ha kóros elmeállapotuk miatt nem voltak beszámíthatóak a tett elkövetésekor, és tartani kell attól, hogy a jövőben is hasonló cselekményeket fognak elkövetni. Az IMEI a Kozma utcai börtön falai között működő gyógyintézmény. Lakói állandó felügyelet alatt állnak, se haza, se ki nem mehetnek, csak akkor, ha kezelőorvosuk olyan jónak látja állapotukat, hogy adaptációs szabadságra bocsátja őket.
Forrás: http://www.flickr.com
A kényszergyógykezeltek sorsa azonban nemcsak az orvosok kezében van. A bíróság hathavonta felülvizsgálati tárgyalást tart, ahol megállapítja, hogy szabadon engedhetők-e vagy sem. A döntést persze komoly vizsgálat előzi meg: a legutolsó hat hónap kórtörténetét az IMEI megküldi a bíróságnak, egyúttal javaslatot is tesz a kényszergyógykezelés megszüntetésére vagy további fenntartására. Ezután a bíró által kirendelt független elmeszakértő személyesen megvizsgálja a beteget, és részletes véleményében megállapítja, hogy meggyógyult-e, és elmúlt-e a bűnismétlés veszélye. E két orvosi irat birtokában hozható meg a döntés, ami még így sem könnyű. Sok esetben előfordul ugyanis, hogy a szakértő, aki értelemszerűen a beteg pillanatnyi állapotáról nyilatkozik, nem tud mást mondani, csak azt, hogy a betegség ugyan fennáll, de éppen tünetmentes, tehát a vizsgálat idején nem lehet tartani a bűnismétléstől. A lelkiismeretesebb elmeorvos hozzáteszi azt is, hogy bizonyos pszichiátriai betegségek még a rendszeres gyógyszerszedés esetén is kiszámíthatatlan reakciókkal járhatnak, és abban sem lehetünk biztosak, hogy az érintett beszedi a gyógyszerét – ami egyébként sem garancia semmire. Patthelyzet.
Talán előrelépést jelentene, ha szélesebb körű lenne a polgári pszichiátriai ellátás és a betegek többségének nem kellene éveket várni arra, hogy az IMEI-ből szociális otthonba kerüljenek. Ezek az emberek ugyanis sok esetben azzal a – le nem írt – indokkal „válnak veszélytelenekké”, hogy orvosaik sikerrel bejuttatják őket valamelyik civil intézménybe. S azért csak „talán”, mert kóros elmeállapotú ember legtöbbször a szűkebb környezetét támadja meg, áldozata közeli rokona, családtagja vagy éppen betegtársa. Többük azért lett kényszergyógykezelt, mert korábban szociális otthonban ölt meg valakit.
A jogalkotónak hála, a jelenlegi helyzetnél rosszabb jön jövő májustól. Most ugyanis addig marad kényszergyógykezelés alatt az elkövető, amíg veszélyes, ezzel szemben a megújított Btk. szerint legfeljebb csak addig az időtartamig, ameddig a cselekményéért kiszabható maximális büntetés tartana. Ha megöl valakit, tizenöt évig, ha csak megszurkál, de a sértett élve marad, nyolc évig. A büntetéshez igazodik tehát a gyógyítás ideje, nem a betegséghez, annak ellenére, hogy az illető nem büntethető, és a kényszergyógykezelés eredeti célja pontosan az, hogy amíg beteg és veszélyes, a társadalom tagjai biztonságban legyenek tőle. Májustól még annyira sem lesznek biztonságban, mint ma.
Mindezeken az sem javít, amit a törvényhozók sebtében a törvényi rendelkezés végére biggyesztettek, hogy tudniillik a kiengedés után – ha szükséges – a kényszergyógykezeltet „az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek” fennállása esetén (polgári) pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.
Itt érdemes újra átfutni a már hivatkozott cikket, amelynek interjúalanyával mindössze egy helyen szükséges vitába szállni. A válaszokat adó szakorvos hangsúlyozta ugyanis, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetésének aránya pszichiátriai kezelteknél ugyanakkora vagy alacsonyabb, mint az egészséges embereknél. Ezzel egyetlen probléma van, hogy a pszichiátriai kezeltek a betegségük okán válnak gyilkossá, tehát esetükben nem az elkövetők arányának, hanem számának van jelentősége: ezek az emberek nem ölnének, ha nem lennének betegek, vagyis az ilyen elkövetők által megvalósított bűntettek száma hozzáadódik az egészséges elkövetőkéhez. Magyarországon az elmúlt harminc évben mintegy ezer olyan kóros elmeállapotú személynek szűnt meg a kényszergyógykezelése, aki meggyilkolt vagy életveszélyesen megsebesített másokat. Közülük néhány az IMEI-ben halt meg.
