rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 5.

Bolgár György kérdései a 2010. március 5-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az e heti HVG szerint igazodni látszik a rendőrség a választási győzelem előtt álló Fidesz elszámoltatási elvárásaihoz. Akkor így is értékelhető az a kampánykezdet óta tapasztalható szokatlan ügybuzgalom, amellyel a valóban kedélyborzoló gazdasági ügyek tucatjaiban járnak el a nyomók, írja a lap. A látszat csal?

Másik témánk, hogy Lendvai Ildikó szerint a Magyarok Nyilai politikai szárnya után is nyomoznia kellene a rendőrségnek, nem csak a katonai szárny után. Az MSZP elnöke arra emlékeztetett, hogy a Jobbik tavaly együttműködési megállapodást kötött több szervezettel, így a letartóztatott Budaházy Györgyével is. Budaházyt ráadásul Morvai Krisztina segíti. Vajon igazodik-e a rendőrség a szocialisták elvárásaihoz is?

Mit szólnak továbbá ahhoz, hogy a Jobbik elnöke Vona Gábor Orbán Viktornak címezte válaszát Bayer Zsolt hozzá intézett nyílt levelére. Vona szerint ugyanis Orbán mondta tollba az újságíró Jobbikot támadó cikkét. A válaszban egyébként azt írja: „Miért léptem be 2002-ben az Ön polgári körébe? Mert Ön hívott meg”.

Mi a véleményük tovább arról, hogy rendkívül nehezen megy az MDF-nek az ajánlószelvénygyűjtés. Lehet, hogy a kis pártok nem is tudnak majd indulni?

És végül beszéljük meg, hogy több ezer APEH-dolgozó tüntetett tegnap plusz egyhavi bérért.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!