rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 5.

Interjú Debreczeni József publicistával, az MDF képviselőjelöltjével


Bolgár György
: - Azt olvasom a mai Népszabadságban is, hogy Ön rosszul áll, és még nem sikerült összegyűjtenie a 750 vagy annál valamivel több ajánlószelvényt. Ez azért döbbenetes, mert Bokroson kívül talán Ön az MDF legismertebb és ráadásul széles körökben népszerű jelöltje. Mi az oka ennek, hogy nem sikerült összegyűjtenie?

Debreczeni József: - Nem tudom. Az állítás első fele, hogy nehezen gyűlnek a cédulák, ez igaz. A hatszáz most talán meglesz, de ahogy halad előre az idő, úgy ezek a cédulák egyre kevésbé csorognak. Nagyon nehéz megmondani, bizonyára sok oka lehet ennek a dolognak. Én azt hiszem, nem a kampány hibája, legalábbis itt az én körzetemben. A többi jelölt helyzetét nem ismerem, de valószínűleg nem túl rózsás az sem.

- Ha Debreczeninek nehezen megy, akkor egy ismeretlen nevű jelöltnek még inkább, nem?

- Nem tudom. Itt az is szerepet játszhat, hogy ahol én indulok, az egy harmincezer fős körzet. Ezért eleve kisebb a lehetséges populáció, ahonnan gyűjteni lehet. Pedig kétféle szórólapot megjelentettünk és kiszórtunk a postaládákba, telefonszámot adtunk meg, találkozót szerveztünk. Most is éppen a Tátra utcai Firkász étteremben vagyok a szomszédos kerület jelöltjével, Tarján Andrással, és itt beszélgetésre hívjuk a választópolgárokat. Nem tudom, bizonyára van ebben közömbösség is. Azt hiszem, nagyon sok embernek az egész politikából elege van. Talán úgy gondolják, hogy választani majd elmennek, de egyéb aktivitást nem akarnak tanúsítani. Ezzel az a baj, hogy ha engem támogatni akarnak, vagy rám akarnak szavazni, annak előfeltétele, hogy összegyűljenek ezek a kopogtatócédulák. Talán vannak, akik félnek is, hiszen itt névvel, címmel, személyi számmal kell regisztrálni. Bár ebben ez esetben szerintem ez a félelem nem alaptalan, mivel ezeket a cédulákat…

- …Pontosabban ebben az esetben a félelem alaptalan, mert az MDF-en múlik, hogy mit csinál vele, és az MDF nyilván meg fogja semmisíteni, nem?

- Ezeket le kell adni.

- Ja, hogy a választási bizottság végzi ezt el. Azért gondoltam, hogy megőrizhetnék elvileg, mert voltak ilyen vádak egyes pártokkal szemben, hogy megőrzik a neveket, címeket, hogy majd felhasználják őket jobb vagy rosszabb időkben, de feltételezhető, hogy az MDF nem kíván ezzel élni. Ezért ez nem veszélyes a választópolgárra, de lehet, hogy attól riadnak meg egyesek, hogy Debreczeni túlságosan ismert. Ha valaki Debreczeni mellett adja le az ajánlószelvényét, az kínosabb, mintha egy ismeretlen nevű MDF-esnek adná le?

- Igen, azt hiszem. Támadások értek, én voltam az egyetlen jelölt ismereteim szerint, akivel szemben elmarasztaló határozat született munkahelyi gyűjtés miatt, holott százszámra, ezerszámra jelentek meg hasonló címek. Kérdéses, hogy a héten ellenem hozott büntetőjogi ítélet szolidaritást kelt, vagy esetleg félelmet. Kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy sokakat talán ez is megriasztott.

- Mindenesetre az ingyen hírverés kategóriájába mindegyik beletartozik.

- Én megspóroltam volna mindegyiket, az az igazság. Arról a mozzanatról azért nem szabad megfeledkeznünk, hogy van egy politikai párt, amelyik visszaél az ajánlószelvény intézményével. Az ajánlószelvény intézménye arra szolgál, hogy valaki legalább 750 támogatóval igazolja, hogy nem valami komolytalan önjelölt, aki mögött semmilyen támogatás nincs, vagyis ne tudjon bárki elindulni. Ez annak idején jó volt, sőt most sem a jogintézménnyel van baj, hanem azokkal a politikai erőkkel - mindenekelőtt azzal, amelyik ezzel visszaél, és egészen másra használja -, amelyik 2 milliót akar összegyűjteni. Ahhoz, hogy 2 milliót összegyűjtsön a Fidesz, legalább háromszor ennyi emberhez be kell kopogtatni, tehát 6 millió embert kell személyesen megkeresni. Egyébként én el tudom képzelni a mai légkörben, hogy sokan olyanok is odaadták a Fidesznek, akik semmiképp nem szavaznának rá.

- Jobb a békesség alapon?

- Hát igen. Ki tudja, állami állásban vannak, önkormányzatiban. Tapasztalható ez a szorongás. Szóval sok tényező függvénye valószínűleg ez, hogy ilyen rettentő nehezen gyűlnek össze a cédulák, de ez mindenkit meglepett.

- Van valamilyen válságterve Önnek személyesen, vagy az MDF-nek, hogy mit csináljanak a hátralévő két hétben?

- Én szakítottam a szokásos politikusi rutinnal és úgy döntöttem, hogy nem próbálok optimista meg magabiztos lenni, meg fönntartani valami hamis látszatot, hanem nyíltan megmondtam, hogy bajban vagyok, és nem gyűlt össze a kellő számú kopogtatócédula. Ha így marad a helyzet, akkor nem is gyűlik össze. Lehet, hogy ha egyébként is ez a helyzet a fővárosban, akkor az MDF-nek is meg kéne fontolnia egy látványos utcai jelenlétet, standok létrehozását bizonyos forgalmas csomópontokon. Nagyon sok olyan támogató van, akik valószínűleg elmennek szavazni, de nem pusztán közömbösek, hanem nem része az életüknek, hogy ilyen aktivitást is kifejtsenek. Aztán persze majd csodálkoznak, ha esetleg előáll az a helyzet, hogy a fővárosban nem tudnak az MDF-listára szavazni, mert a jelölőcédulák elmaradása miatt esetleg nem tudunk elegendő jelöltet állítani. Ez a veszély bizony fennáll.

- Politikai elemzőként mekkora esélyt ad annak, hogy hárompárti lesz a parlament?

- A politikai elemzők nem szoktak jósolni, én legalábbis nem tudom. Előfordulhat, hogy hárompárti lesz, de százalékot vagy valószínűséget nem tudnék mondani jelen pillanatban. Két hét múlva okosabbak leszünk.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái