A Nagy Őszödi Szivárgás mint az intellektuális számonkérés tárgya
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2010. szeptember 20. hétfő, 05:49
Gyurcsány Ferenc egyik Galamus-beli írásával kapcsolatban az fn.hu hiányérzetének adott hangot. Ezt olvashatjuk a honlapjukon közzétett, Gyurcsány megfeledkezett Őszödről című cikkben:
„Szeptember 17-én [Gyurcsány] épp az Orbán Viktor hét eleji bakui tárgyalásairól szóló hírt érezte aktuálisnak, és írásában kiállt a kormányfő mellett”, miközben „négy éve a mai napon szivárgott ki az őszödi beszéd, amely hosszan tartó és heves utcai zavargásokat indított szinte azonnal. Erről Gyurcsány Ferenc egy szót sem ejtett a mai napon.”
Lássuk be, teljesen érthetetlen, hogy Gyurcsánynak – miközben éppen gázügyekről beszél –, hogy nem jutottak eszébe a személyével is összefüggő szivárgások, s miért nem ünnepelte meg ezt a nagy eseményt!
Ijedtemben mindenesetre megnéztem, vajon nincs-e még valami, amiről esetleg Gyurcsány – akit, úgy látszik, elvakítottak a stratégiai ügyek – úgyszintén elfeledkezett. Ezt találtam: „1997. szeptember 17-én Joszip Tot szerbiai földműves két, fideszes céget is megvásárolt Budapesten”. (Nem volt könnyű: az évfordulónaptárak teljesen érthetetlen módon nagy emberek születésének és halálának, valamint jelentős fölfedezések, művészi produkciók és sorsdöntő csaták dátumairól tudósítanak. Kizárólag a Szaru- és Patabegyűjtő Kft. 2001-es naptárában sikerült mégis támpontokra lelnem, de ebben is csak nyomokban fordulnak elő a magyar közélet provinciális és fokozottan hisztérikus eseményeinek dátumai.)
Nem értem a Figyelőnetet: tulajdonképpen mi a baja? Az egyik, nem említett évforduló a baloldalra vet rossz fényt, a másik a jobboldalra – Gyurcsány „elhallgatásai” mintaszerűen egyensúlyban vannak, tökéletes médiasemlegességet hoztak létre.
De fordítsuk komolyra a szót.
Olvasom a jobboldali kormány tagjainak nyilatkozatait, amelyekben – folyamatosan – két alapvető dolgot hallgatnak el.
Az egyik, hogy az előző kormány sínre tette mind a gazdaságot, mind az ország nemzetközi megítélését, s a továbbiakban a következő kormánynak kénytelen-kelletlen ezen a vágányon célszerű futni.
A másik, hogy ők is ezt fogják tenni, mert mást nem tehetnek.
Ez a két, elhallgatott tény már csak fajsúlyában sem azonos azzal, amelyet néhány újságíró szerint Gyurcsánynak is emlegetnie kellett volna. (Hiszen a sajtó egy részében, ugyebár, közügyként emlegetik.) Ráadásul nem is negatívumok ezek, amelyek további hisztériákhoz szolgáltathatnak gyúanyagot, hanem éppen ellenkezőleg: a produktivitásra való képesség bizonyítékai, alapvető és fontos tényezők, amelyek a demokrácia építéséhez kínálhatnak alapokat. Ezeket az igen jelentős pozitívumokat hallgatja el a kormány (és akkor még nem beszéltünk a választások közeledtére hivatkozó, nyíltan vállalt elhallgatásokról!), még annak árán is, hogy ezzel önmagától tagadja meg a produktivitás, az együttműködési készség és a folyamatosság tudatos fenntartásának kifejezését, érvényesítését. Amin egyébként nincs mit csodálkozni, hiszen túl azon, hogy az említett erényeket a politikában valóban nem könnyű képviselni, a hatalmi szférába szervesen beletartozik a harcközpontú pártosodás jelensége is.
Viszont ennek elhallgatását nem kéri számon a kormánytól a sajtó egy jelentős része. Ehelyett – és itt most már nemcsak a fn.hu-ról van szó – pitiáner, provinciális és hisztérikus ügyeket vonultat fel olyanokként, mint amelyek éppen a magyar nép számára sorsfordító jelentőségűek, alapvető erkölcseit és a világegyetemben betöltött helyét rázzák és rendítik meg, a történelem újabb és újabb vérzivatarának elemi csapását zúdítva a szerencsétlen, mártír magyar társadalomra. (Melynek nem csekély része adócsaló, a törvényeket kijátszó, haszonleső, mások kirekesztésének gondolatával nap mint nap kacérkodó, s nem mellesleg évszázadok óta Európa egyik legellenszenvesebb politikai elitjét magából kitermelő állampolgár.)
Mud Mirror – flickr/jef safi
Van olyan írástudó, akinek szeptember 17-én ez a gondolat képes megfoganni a fejében: „Ma van az őszödi beszéd kiszivárgásának évfordulója”. S többen is akadnak, akik képesek témát látni ebben, anélkül, hogy Örkény Istvánnak hívnák őket. A közszolgálati tévé Híradójában például úgy kerekítettek szabályos esszét a beszéd további hatásairól, mintha ezek a hatások kizárólag Gyurcsány szavaiból következtek volna, s nem abból, hogy a jobboldal kreált belőle tudatosan, manipulatív és agresszív módon ügyet. Mintha a beszéd pusztán csak úgy, magától szivárgott volna kifelé, de egyébként el lehetne tekinteni a szivárgásban alágyújtósokkal, fáklyákkal és lángszórókkal közlekedők jelenlététől. (A Híradó ezzel – nem mellesleg – magától értetődő módon elfogadta a jobboldal egyoldalú interpretációját a jelenségről.)
Persze ha valakit Örkény Istvánnak hívnak, az más. Akkor kiváló mondatokkal tudok még szolgálni az említett naptárból, amelyben a Joszip Tot-os hírt is megtaláltam. Ilyenekkel például:
„1991-ben Boross Péter országos rendőrfőkapitánnyá nevezi ki Pintér Sándort”.
„Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter hazatért szingapúri és malajziai körútjáról”.
„Ezen a napon született Pityu”.
Az utolsó évforduló megünneplésének formájára talán még pályázatot is érdemes kiírni, hiszen nem tudhatjuk, a „Pityu” név vajon a kalendárium valamelyik szerkesztőjének kisfiára, avagy a papagájára utal, így ennek feldolgozása a magyar ész legkreatívabb erőit mozgathatja meg, ha eléggé résen vagyunk, és nem hagyjuk elhallgatni.
Na és persze ha kellő időben likvidáljuk a macskát.
