Kinek savanyú a szőlő?
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2009. november 29. vasárnap, 09:26
„Savanyú a szőlő” címmel Stier Gábor írt vezércikket a Magyar Nemzet 2009. november 26-ai számában (1).
„Őfelsége kormányának nincsenek sem állandó barátai, sem állandó ellenségei, csak állandó érdekei!” – idézi a cikk szerzője Lord Palmerstont (aki, mint írja, Viktória királynő egykori külügyminisztere, későbbi miniszterelnöke volt), s magyarázatot is fűz hozzá a gyengébbek kedvéért: „ A brit államférfi ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy az államközi kapcsolatokat nem az érzelmek, hanem a reális érdekek befolyásolják. Így van ez ma is.”
 |
 |
 |
| 2006. március 7. Folyosói kép Angela Merkellel a magyar választások előtt. A hírek szerint Orbán már annak is kénytelen volt örülni, hogy Merkel a CDU-főhadiszállás helyett a kancellárián találkozott vele. | 2007. szeptember 14. Az emlékezetes Sarkozy-affér. A francia köztársasági elnök – a francia delegáció információi szerint – alig öt perc után félbeszakította 25 percesre tervezett megbeszélését a Fidesz elnökével. | 2009. november 21. A „spontán” találkozó. |
Mindezt annak kapcsán közli velünk Stier Gábor, hogy Orbán Viktor „… félretéve előítéleteit, a pragmatizmus jegyében és a nemzeti érdekeket szem előtt tartva elment Szentpétervárra”, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal. Ezen a ponton idézzük fel a mondat másik részét is, hogy tudniillik ki is ment el Orbán Viktor személyében Szentpétervárra négyszemközti tárgyalásra: „…a korábban néha-néha ideológiai hálókba gabalyodó ellenzék kormányzásra készülő vezetője”, mert, ezt is Stier írja: „Szükség volt erre a Fidesz és Oroszország között az elmúlt években kibontakozott, néha rossz ízű kommunikációs csetepaték miatt…”
Mást is megtudhatunk a szerzőtől, például azt, hogy miként vélekedik Putyinról, akivel Orbán Viktor a pragmatizmus jegyében indult tárgyalni. Mint írja: egy „térségünk sorsának alakulására komoly befolyással bíró regionális hatalom erős emberével” kívánt a Fidesz-elnök találkozni.
Idáig érteni véljük a szerzői logikát. Csak akkor bicsaklik meg a gondolatmenet, ha feltesszük a kérdést: vajon miért nem volt a Fidesz, Orbán Viktor, a Magyar Nemzet, sőt Stier Gábor számára is ugyanígy evidens Lord Palmerston igazsága, Vlagyimir Putyin politikai jelentősége és Magyarország valós politikai érdeke akkor, amikor Oroszországgal a korábbi miniszterelnök folytatott tárgyalásokat, és amikor „a Fidesz és Oroszország között … néha rossz ízű kommunikációs csetepaték” zajlottak?
Ez az ellentmondás valószínűleg azért nem okoz komoly dilemmát a szerzőnek, mert a gondolatmenetét nem a logika, hanem különböző prekoncepciók vezérlik. Nyilván joggal számít arra, hogy az olvasóiét is, ezért könnyedén siklik át felette egy megállapítással: „A nemzeti érdekekre épülő logikát Moszkva kiválóan érti”, innen pedig már csak egy ugrás, hogy amit Putyin és Orbán értenek, azt bezzeg a korábbi miniszterelnök nem.
Mert, mint Stier írja: „Mindezek fényében érthetetlen igazán Gyurcsány Ferenc jelenleg kizárólag pártpolitikai indítékoktól vezérelt moszkvai magánútja. Semmi baj nem lenne azzal, hogy egy héten belül két befolyásos magyar politikus tárgyal Putyinnal, ha a bukott kormányfő ezt nem mindenáron a feltehetően következő miniszterelnök ellenében teszi.”
Tényleg csak azért, hogy az olyan szavaknak, mint „tények”, „tájékoztatás”, „logika”, az eredeti értelméhez visszatérjünk, tegyünk fel néhány kérdést!
Mire alapozza a szerző, hogy „kizárólag pártpolitikai indítékoktól vezérelve” tett Gyurcsány Ferenc magánlátogatást Putyinnál? (Aki valaha miniszterelnök és pártelnök volt, az bárhova látogat további életében, nehezen függetlenítheti magát korábbi funkcióitól. Így, ha személyének figyelmet szentel bárki, az minden bizonnyal kivetül, de legalábbis kivetíthető korábbi kapcsolatrendszerére. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a kivetülés-kivetítés mindig triviális. Főleg, ha ennek semmiféle megokolására nem kerül sor. Mint ahogy a jelen írásban nem kerül sor rá. Nincs bizonyítva sem a pártpolitikai indíték, sem az az állítás, hogy: Gyurcsány „mindenáron” és „ a feltehetően következő miniszterelnök ellenében” tett most magánlátogatást (2).
Ennek az értelmezésnek az alapjait eléggé kikezdi például az a korábbi hír is, miszerint Orbán Viktor – aki az Európai Néppárt képviseletében vett részt Putyin pártjának kongresszusán – spontán találkozón fejtette ki nézeteit az orosz miniszterelnöknek, ami a szavak eredeti jelentéséből kiindulva mégiscsak úgy értendő, hogy nem előre megszervezett tárgyalásról van szó.
Ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a tárgyalásról hosszú napokig csak a Fidesz közleményeiből értesülhetett a világ, mígnem az orosz kormányszóvivő újságírói megkeresésre tudatta, hogy spontán találkozás történt, akkor is jogos a kérdés: miképpen szervezhetett rá Gyurcsány Ferenc tisztán a „savanyú a szőlő” jegyében magánlátogatást egy spontán találkozóra?
Ám ha egy prekoncepció fontos, akkor – tudjuk – könnyen épülnek egymásra minden alapot nélkülöző, inkoherens következtetések is. Így például ez az állítás: „Semmi baj nem lenne azzal, hogy egy héten belül két befolyásos magyar politikus tárgyal Putyinnal, ha a bukott kormányfő ezt nem mindenáron a feltehetően következő miniszterelnök ellenében teszi”, a következő bekezdésben így nyer értelmet: Gyurcsány akkor nem tesz a következő miniszterelnök ellen, ha megtanulja Putyintól, „hogyan kell minél hatékonyabban érvényesíteni a nemzeti érdekeket. Mert akkor szokásához híven nem kizárólag a PR-ra, a fotókra fordítana figyelmet.”
Akkor vajon kinek is savanyú a szőlő?
Aki a nemzet érdekeit érvényesítette, azt nem fotózták, mert nem foglalkozik PR-ral (!), amiből nyilvánvalóan (?) következik, hogy a nemzet érdekét képviseli. Ellenben tiszta sor, hogy akit fényképeznek, akinek a találkozása egy befolyásos politikussal dokumentálható, az nem a nemzet érdekében jár el. Pedig „megnyugtathatná vendéglátóját, hogy az állítólag oly féltett kapcsolatok akkor is normális mederben folyhatnak tovább, ha más áll Budapesten a kormányrúdnál.”
Mellesleg a szerző elfelejt tájékoztatni arról is, vajon honnan tudja, hogy mi minden (nem) hangzott el Gyurcsány és Putyin közös vacsorája alkalmával. Mert én még azt is el tudom képzelni, hogy a beszélgetés az ország érdekeit szem előtt tartva zajlott, függetlenül attól a ténytől, hogy történetesen olyan ember készül a kormányrúdhoz, akinek jelenléte Oroszországban, szemben a volt miniszterelnökével, észrevétlen maradt.
(1) Ahogy mindenki más, úgy a vezércikkíró is csak „spontán” látogatásról értesülhetett cikke megírásának idején. Az csak két héttel későbbi, december 12-ei fejlemény, hogy a budapesti orosz nagykövet a Népszabadságnak adott interjújában megerősítette, valóban volt Orbán-Putyin találkozó: „A találkozóra tehát sor került, amely négyszemközti beszélgetés volt és nem a folyosón találkoztak. Konstruktív, érdekes eszmecsere volt, mintegy fél óráig tartott.” Az orosz nagykövetnek ezt a kései közlését természetesen nincs okunk megkérdőjelezni. Azon a tényen mindenesetre nem változtat, hogy erre a négyszemközti találkozóra is nehéz lett volna nagy hirtelenjében „rászervezni” egy magánvacsorát.
(2) „Gyurcsány elmondta: a meghívást még szeptemberben kapta, de akkor egy sportbaleset miatt le kellett mondania, és most sikerült újabb időpontot találni.”
