Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben – II. rész
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2010. szeptember 15. szerda, 06:32
Egyszóval: jogszabályt kell értelmeznünk.*
De mielőtt ebbe belemegyünk, még egy pillanatra vegyük elő a józan, nem jogászi eszünket, és tegyük fel a kérdést: feltételezhetjük-e, hogy a jogalkotó, aki annyira fontosnak tartotta a bírói függetlenséget, hogy az Alkotmányban rögzítette – és azért tette ezt, mert a bírói függetlenség egyebek mellett a hatalmi ágak elválasztásának, a jogállam, azaz a mindenkire egyként érvényes normák érvényesülésének, illetve az emberi önrendelkezés, az emberi szabadságjogok létezésének is garanciája –, meg akarta volna tiltani a bírónak, hogy ha a hatalom képviselője nyilvánosan és durván belegázol a bírói függetlenségbe, ne emelhessen szót ellene? Mert akkor politikai tevékenységet folytat. Hiszen minden hatalomnak konkrét pártszínezete is van. Már a feltételezés is abszurd.
De nézzük a jogot.
Gatter László először is az Alkotmányra hivatkozik. Az Alkotmányban, tárgyunk szempontjából, ez áll:
50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.
Ugyanez szerepel Gatter László másik törvényi hivatkozásában. Az 1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról (Bjt) azt mondja:
22. § (1) A hivatásos bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak.
Ebből önmagában még nem tudná levezetni Gatter László, hogy a bíróság függetlensége érdekében megszólaló bíró „politikai” tevékenységet folytat, mert ugyan bizony miért volna azonos a kettő. Ezért aztán idézi az 1989. évi XLII. törvény – ez módosította az új társadalmi rendnek megfelelően a régi alkotmányt – indokolását. (Az indoklás a korabeli jogalkotó értelmezése: az a célja, hogy a már említett értelemben absztrakt jogi normák alkalmazását eredeti szándékainak megfelelően segítse.) Eszerint:
„…politikai tevékenységként kell értékelni mindenfajta, az országos, illetőleg a helyi szintű államügyekkel kapcsolatban nyilvánosan kifejezésre juttatott, vagy a nyilvánosságnak szánt állásfoglalást, nyilatkozatot (pl. a tömegkommunikációs eszközök útján valamely politikai kérdéssel összefüggő megnyilatkozás, politikai demonstrációban való részvétel, illetőleg ott történő felszólalás, népszavazás kezdeményezésében való részvétel stb.)”.
Az idézett értelmező szakasz előtt azonban van egy másik értelmező szakasz. Ez így szól:
„A politikai tevékenység fogalma a Javaslat alkalmazásában nyilvánvalóan csak szűken értelmezhető. Széles értelemben ugyanis politikai tevékenységen az államügyek, illetőleg a közügyek intézésével, befolyásolásával kapcsolatos bármely tevékenység értendő. Nyilvánvaló, hogy ilyen értelmezés mellett a hivatásos bíró, illetőleg a népi ülnök még az országgyűlési-, illetve a tanácstagi választásokon sem vehetne részt, hiszen tág értelemben ez is politikai tevékenységként minősíthető. Azáltal ugyanis, hogy a választó leadja szavazatát – jelöltje útján – aktívan kívánja befolyásolni az államügyek alakulását. Magától értetődően azonban a Javaslat nem kívánta a bírákat, illetve a népi ülnököket ezen alapvető állampolgári jogukban korlátozni.”
Mint ez utóbbi értelmező szakaszból is kiderül, a jogalkotó nyilvánvalóan nem kívánta eltiltani a bírót az államügyek, a közügyek intézésével, befolyásolásával kapcsolatos tevékenységektől. Ma már, húsz év távlatából, fogalmaink pontosabbá válása után – nagyjából mostanra sikerült tisztáznunk, hogy a politika és a szakpolitikák nem azonosak a pártpolitikákkal – azt mondhatnánk, a jogalkotó a bíró véleménynyilvánítási szabadságát egy irányban akarta erőteljesen korlátozni: nem a politikai, hanem pártpolitikai érintettségű kérdésekben. Ugyanis mindennek, ami a közügyeket érinti, van politika olvasata. De nem szükségképpen van pártpolitikai olvasata. Csak ha adunk neki ilyet.
Ugyanezt a különbségtételt támasztja alá a Gatter László által idézett alkotmánybírósági értelmezés: az Ab szerint „a függetlenséget kifejtő másik alkotmányi mondat – a bírák párttagságának és politikai tevékenységének tilalma – még egyértelműbbé teszi a bírói hatalom politikai semlegességét, sőt azt kifejezetten megköveteli.” A politikai semlegesség kívánalma tehát nem a véleménynyilvánítástól való eltiltást jelenti közügyekben, politikai ügyekben, pusztán annyit jelent, hogy a bíró a véleményének nem adhat pártpolitikai hangsúlyt. Csak a pártpolitikákhoz képest van értelme ugyanis politikai semlegességről beszélni.
flickr/cobalt123
Ha szabad, lefordítom: a bírónak tilos például kijelentenie azt, hogy a Fidesz kormányon visszaél a hatalmával. Nem azért nem mondhatja, mert nem igaz, hanem azért, mert a Fidesz-szavazó állampolgárok azonnal meggyanúsítanák (mint mindenkit, aki bírálni meri szerelmetes pártjukat), hogy komcsi, liberális, azaz a nemzet ellenségéhez húz, tehát bíróként sem lehet pártatlan (nota bene: lehet). És ez valóban nem tenne jót a bíróság hitelének. Azt sem mondhatja például, hogy azok a budapesti önkormányzati vezetők, akik hivatalukkal visszaélve gazdagodtak, komcsi tolvajok. Mert ugyan ki hinné el, hogy pártatlan és kizárólag a bizonyítékokon alapuló ítélkezésre lesz képes, ha ő a tolvajokat a számára ellenszenves politikai irányzatokkal azonosítja.
Hogy ez mennyire így van: nem véletlen, hogy Gatter László fegyelmi indoklásában a kulcsmondat is a politika és pártpolitika elkülönítésén alapul. Szerinte Cserni kijelentése azért minősül „politikai állásfoglalásnak”, mert „Révész Máriusz a FIDESZ országgyűlési képviselőjeként tagja a 2006-os zavargásokat kivizsgáló országgyűlési bizottságnak”.
Vagyis Gatter László akaratlanul – öntudatlanul – is megtette ezt a distinkciót: azért politikai állásfoglalás, mert pártpolitikust érint.
Ezek után nézzük meg Cserni János ominózus kijelentését. Cserni leszögezi, hogy nem a saját ügyéről nyilatkozik (ami szintén tilos a Bjt. szerint), közvetlenül tehát nem érintett: nem azért beszél, mert Révész Máriusz őt akarja kirúgatni. Azt mondja: közvetve érintett, a bírói kar tagjaként. És nem szereti, ebben a minőségében sem, „ha utasítani vagy megfélemlíteni” akarják. És itt jön a lényeg: „Az ilyesmit senki sem viseli el szívesen. Az önmagát – az alkotmány szövegével egyezően – függetlennek definiáló bírói kar pedig egyenesen nem is viselheti el. A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe. Nem utasíthatók, sem igazgatási vezetőik, sem politikusok által.” „Ebből egyenesen következik az is, hogy egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják.”
Gatter László szerint itt van a kutya elásva. Hogy Cserni János megnevezte azt a pártpolitikust, aki az ominózus (és felháborító, minden alkotmányos elvnek és jogszabálynak ellentmondó, az egész rendszer kényes működési egyensúlyát brutálisan kétségbe vonó) kijelentést tette.
Térjünk vissza a példáinkhoz, hogy ugyanis mitől lesz a politikát-közügyeket érintő szabad (nem tiltott) bírói véleménynyilvánítás pártpolitikai véleménynyilvánítás.
Ha elhangzik egy Révész Máriusz-féle mondat, különösen az Országgyűlés falai közül, a bírónak tehát nem tilos, sőt egyenesen kívánatos nyilvánosan kijelentenie, hogy sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozó hatalom nem szólhat bele a harmadik hatalmi ág működését érintő egyetlen kérdésbe sem. Cserni János ezt tette. És lefordította: egyetlen párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre bírót a döntéséért. Vagyis Cserni még mindig mindenkire (minden pártra) egyaránt érvényes normát fogalmazott meg. Ezt követően néven nevezte Révész Máriuszt. Ezt két okból tehette: vagy azért, hogy megnevezze a napok óta közismert forrást (ami a magyar nyilvánosságban minden közlésnél kötelező kellene hogy legyen), tehát hogy ki volt az, aki ebbe a megbocsáthatatlan tévedésbe esett. Vagy azért, mert érzékeltetni akarta: a bírók kirúgására irányuló követelés azért különösen veszélyes, mert a törvényhozó hatalom képviselőjétől érkezik – függetlenül attól, hogy éppen melyik pártnál van a parlamenti többség.
Amiért biztosan nem tette: hogy nyíltan bírálja a Fidesz mint kormányzó és törvényhozó hatalom működését. Ugyanis pontosan ott állt meg, ahol minden előírás szerint a bírónak meg kell állnia. Nem mondta, hogy a bírók megfélemlítésére irányuló követelés megfogalmazója a Fidesz képviselője. Noha még ezt is mondhatta volna, hiszen ez nem politikai vélemény kérdése, hanem ténykérdés. Azt meg végképp nem mondta – ami már valóban konkrét pártot érintő állásfoglalás lenne – hogy Révész Máriusz mondata abszolút beleillik abba a tendenciába, ahogyan ma a fideszes kormányzó többség a jogot, az Alkotmányt, a független intézményeket kezeli. Hogy Révész Máriusz mondata cseppben a tengerként tükrözi a jogállam és a kormányzó hatalom demokratikus korlátainak lebontására irányuló elszánt törekvéseket. Nem mondta, mert bíró, így nem nevezheti meg a baj pártpolitikai forrásait. Én mondtam volna, mert igaz, és mert szakmai (nem pártpolitikai!) elemzések sora támasztja alá ezt az igazságot.
Ahhoz tehát, hogy Cserni kijelentésében valaki ne a jogállami normák és a hatalommegosztás szigorú elveinek védelmét lássa, hanem egy párt ellen irányuló támadást, erősen meg kell erőszakolni a jogot, a nyelvet, a tényeket és a józan észt.
Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy Gatter László ezt tette: hajánál fogva előrángatott indokkal kezdeményezett fegyelmi eljárást Cserni János ellen. Hogy érvelésének a lényege, a fő vonulata szándékosan korlátolt értelmezésen, csúsztatások során alapul. Eszébe se volt kutatni, ami minden bírónak, különösen egy bírósági elnöknek kötelessége lenne: a jogalkotói szándékot. Eszébe se volt alkotmányt, törvényt, indoklást, Ab-döntést értelmezni, noha az értelmezés minden bíró munkájának – elvileg – szerves része, és ha nem teszi meg, mindannyiunkat veszélyeztetve jogi favágóként működik. Gatter László a jogszabályt ürügyként, és nem az értelmét és indokát keresve használta.
És van egy szomorú hírem. Hogy mi lehet ez az ürügy, arról egy következő részben fogunk, immár tényleg veszélyes vizekre evezve, találgatásokba bocsátkozni. Mentségünk az lehet, hogy csak olyan összefüggéseket fogunk a találgatásainkban felhasználni, amelyek ha tényszerűen nem is, logikailag bizonyíthatók, legalábbis erősen valószínűsíthetők.
(Az írás befejező részében, holnap)
*Az írás első része: Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben - I. rész
