rss      tw      fb
Keres

Pont az i-re

Nem kérdés, hogy a magyar közéletet, immár politikai oldalaktól függetlenül, mindenek felett a posztjáról rég távozott Gyurcsány Ferenc beszédei strukturálják, térben és időben korlátlanul.

Már azt gondoltuk volna: az új kormány sikeres konszolidációs tevékenysége végre másfajta izgalmak felé tereli a közvéleményt, és feledteti kissé a Gyurcsány-beszéd körüli hisztériát, amikor elsőként a Népszabadság ismertette részletesen, hogy a volt elnök mikor és hol jelenik meg pártja rendezvényén: az ex-pártelnök több zártkörű szocialista fórumon is részt vesz: hetente háromszor-négyszer vidéken és Budapesten is fórumokat tart. Az elmúlt hónapokban járt többek között Sátoraljaújhelyen, Zalaegerszegen, Komáromban, Isaszegen, Kaposváron, illetve a fővárosban Kőbányán, Angyalföldön, Csepelen és a II. kerületben járt” – írták a Gyurcsány zárt ajtók mögött, de aktívan kampányol című cikkben.

Nagyon úgy néz ki, hogy a HírTv szerkesztőségében mindezek alapján arra a következtetésre jutottak: a Népszabadság hírszerkesztése a Wehrmacht Enigmájával dolgozik. Így azonnal mozgósítást rendeltek el, és sikerült is megfejteniük, hol lesz az MSZP következő, vidéki rendezvénye (Szombathelyen lesz). Ide azután nagy erőkkel kivonultak. Hihetetlen szerencséjükre az épületen nyitva maradt egy ablak, és a reluxák közt is volt némi rés, így egy ideig képben és hangban egyaránt felbecsülhetetlen értékű anyagot tudtak készíteni. Sajnos azonban egyszer csak az ablakhoz lépett a gyűlés egyik ismeretlen résztvevője, és kilincsre zárta az ablakot. Így a gyűlés anyagának megfejtése súlyosabb nehézségeket jelentett, mint gondolták. Mindazonáltal a szerkesztőség mindent elkövetett, hogy február 19-én, a hírolvasó Rabb Ferenc drámai fölvezetésével mégis közzé tehesse Gyurcsány titkos beszédének megfejtését.

Miközben a szocialisták hivatalos kormányfőjelöltje még a baloldali szavazók voksaiért kampányol, Gyurcsány Ferenc már az ellenzéki szerepére (sic) készül” – vázolta Rabb a dermesztő alaphelyzetet – „szerinte az új országgyűlésben az MSZP-nek gátlástalanul élnie kellene majd a radikális populizmus és a nemzeti radikalizmus eszközeivel is. A volt pártelnök-miniszterelnök egy zártkörű rendezvényen Orbán Viktornak is üzent: azt szeretné, ha a leendő kormányfő hetenként elátkozná azt a pillanatot, amikor a szocialista ellenzékkel kell szembenéznie”.


Ezután bejátszás következett. Azokat a pillanatokat láttuk, melyekben a stáb még meg tudta jeleníteni Gyurcsány alakját a hézagosan reluxázott ablak mögött. Bérdi Brigitta szerkesztő a következőképpen kommentálta a helyzetet: ”Az MSZP listáján a negyedik helyen szereplő Gyurcsány  Ferenc hetek óta titokban korteskedik a vidéki szervezeteknél. Mesterházy Attilával vagy Lendvai Ildikóval még egyszer sem mutatkozott együtt”.

És a kommentátor igazat mondott: a rés által megleshető Gyurcsány mellett sem Mesterházy, sem Lendvai alakja nem tűnt fel, csupán kék és piros luftballonokat, valamint egy vázában elhelyezett szekfűt láttunk.

Ekkor szüntette meg a viszonylag közvetlen dekódolás lehetőségét az Ismeretlen Emeszpés, és rejtette el a HírTv szeme elől Gyurcsány alakját és hangját. A szerkesztők azonban nem ismertek lehetetlent. S hogy éreztessék, mennyire bonyolult a feladatuk, magát a hanganyagot meghagyták olyannak, amilyennek az eredeti, titkos gyűlésen hangzott. Titkosságát pedig fokozta, hogy titokban vették fel. E körkörösen titkosított szöveget azután digitalizált táblán, megfelelő ritmusban jelenítették meg, az általuk megfejtett értelmezésben. Magyarán szólva Gyurcsány beszédét úgy közvetítették, mintha annak szavai valójában egy vasúti pályaudvar indulásjelző táblájának információit hordoznák. Így a néző végképp meggyőződhetett arról, hogy mennyire rafinált módon rejtik el igazi arcukat az emeszpések, és milyen gigászi munka leleplezni szavaik igazi jelentését. Így például mondandójuk lényegét, a „gátlástalanság”, „radikális populizmus”, illetve „nemzeti radikalizmus” fogalmait alattomos módon még csak nem is érintik, ehelyett csupa zavaros szerkezetű, kihagyásos mondatot olvashatunk tőlük, mintha ablakrésbe dugott mikrofonnal vették volna fel, például ezt: „Ellenzékben, kérem szépen, ott aztán lehet mondani kígyót-békát. Ezek, akik nyolc éven keresztül bennünket, ezt, azt meg amazt, na, akkor most meglátják, hogy milyenek leszünk, és mi is éppúgy viselkedünk ővelük szemben”. Vagy például ezt: ”Ha énrajtam múlna, én azt tenném, stílusban és karakterben olyan keménynek lenni, amilyen keménynek csak lehet. Stílusban és karakterben, hogy a miniszterelnök átkozza a pillanatot minden hétfő reggel, amikor tudja, hogy velünk szembe kell nézni”. Sajnos benne van a pakliban, hogy a gyengébb idegzetű néző itt összezavarodik, és agyában megjelenik a homogén gátlás jelensége. Ez olyankor keletkezik, amikor két dolog nagyon közel esik egymáshoz, de csak súrlódnak, mivel nem azonosak. A súrlódástól viszont az ember egy ideig képtelen elkülöníteni egymástól a kettőt. Így súrlódhatott most Pokorni egykori nyakba lihegős szövege Gyurcsány szembenézetősével, amitől a nézők egy része valószínűleg feladta a harcot, és nem küzdött tovább, hanem aludni ment, vagy pornót nézni.

Velük is számolva azonban a HírTv stábja azzal a bíztató információval zárta az anyagát, miszerint „A szocialisták hivatalos kampánynyitóját szombaton rendezik Budapesten, ahol a szónok a párt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila lesz. Gyurcsány Ferenc titkos szombathelyi kampánybeszédéből a holnapi Magyar Nemzet közöl majd részleteket”. Azok  számára tehát, akik első nekifutásra nem tudták pontosan követni a beszéd dekódolását, még mindig ott volt a másnapi lehetőség. S amit a tévében ígértek, valóban meg is történt: a kampánynyitón Mesterházy beszélt, a „polgári” napilap pedig szombaton megismételte ugyanazokat a részleteket, amelyeket a tévében a feliratokon láttunk. A lap netes változatában (a papír kiadást nem láttam) a két kommentátor szövegét szó szerint – természetesen a nevük megemlítése nélkül – átvették, és a sajátjukként tették közzé.

Sőt, még egy kis finomságot is kaptak az olvasók: a tévés műsorvezető egyik, apró nyelvi hibáját – „Gyurcsány már az ellenzéki szerepére készül” – szépen kijavították, így az írott változatban az áll, hogy „Gyurcsány már az ellenzéki szerepre készül”. Ki tudja, még mi mindenre következtettek ebből az eltérésből.

Mindenesetre a lényeg, hogy Gyurcsány szövegét sikerült egyértelműen dekódolni, és sikerült megmutatni titkos mivoltának jelentőségét.

A jobboldali sajtó profi, Gyurcsány-beszéd-dekódolásra specializálódott csapata mindezek alapján a következőket fejtette meg, és leplezte le Gyurcsány beszédéből:

– Nem a Fidesz gátlástalan, populista és nemzeti radikális, hanem a Gyurcsány.
– Nem Orbán és a Fidesz uszít mások ellen, hanem a Gyurcsány.
– Nem Orbán és a Fidesz őriz titkokat, hanem a Gyurcsány.
– Nem a Fidesz volt agresszív ellenzék, hanem a Gyurcsány lesz az. Ha a Fidesz nyakba lihegő volt, akkor Gyurcsány átkozódásra kényszerítő lesz.
– Nem Orbán gerjeszt félelmet, hanem a Gyurcsány; tőle kell félni.

Maga Gyurcsány magasról tett az egészre, s miközben a sajtó majd’ egy hétig körözött a téma felett. A maga részéről azt üzente, hogy az őt idéző jobboldali média legyen kedves a teljes beszédet idézni, mert így lesz igaz a kép. Már csak azért is ezt tette, mert hiszen a HírTv törzsközönsége számára teljesen mindegy, hogy mi derül még ki a szavaiból. De a HírTv-nek és a Magyar Nemzetnek esze ágában sem volt tovább idézni bármit is: csupán annyit akartak elérni, hogy a sajtó rugózzon egy kicsit azon, mi titkos, mi nem titkos Gyurcsány beszédéből. Amit el is értek, aztán annak rendje-módja szerint lecsengett ez is.

Egyedül Szili Katalin nem tudott belenyugodni ebbe a lecsengésbe. Hogy telhet el úgy hét, hogy ne legyen semmi hisztéria egyetlen beszéd körül sem? A következő napokban azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a balatonőszödi beszédről készült vizsgálat teljes nyilvánosságra hozatalát, és hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban. Ha nincs új, térjünk vissza a régihez, az legalább biztos. Ráadásul itt már nem is csak Gyurcsányról, hanem a beszéd kicsempészőjéről is szó van.

Úgyhogy talán el is lehet kanyarodni az eredeti képlettől, és bővíteni lehetne a sort, az MSZP sikere érdekében, így az utolsó pillanatokban – esetleg egy kis horngyulás fogkiverős beszéd?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!