Boross Péter színeváltozása?
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2010. augusztus 31. kedd, 02:51
Boross Péter nagyon gyakran szerepelt a Napkeltében, mármint addig, amíg a műsor létezett. Boross ment, mert hívták, mondta 2007 karácsonyán, amikor Aczél Endre és Szilágyi János együtt interjúvolta meg a volt miniszterelnököt. Ugyanebben a műsorban Aczél Endre azzal kezdte a beszélgetést, hogy egy ismerőse azt mondta neki, „milyen jól áll ez a haza bölcse szerep Borossnak”. Valóban, a Napkelte műsorvezetői csüngtek minden szaván, és majdnem sohasem mondtak ellent neki, amikor Boross történelmi fejtegetésekbe bocsátkozott. Az embernek az volt a benyomása, hogy az ő szemükben Boross megfellebbezhetetlen tudora a magyar történelemnek. Én majdnem az összes Boross-interjút végignéztem, de egyszer sem hallottam, hogy egyetlenegy műsorvezető is rákérdezett volna Boross történelmi fejtegetéseire.
Ugyanebben a karácsonyi interjúban Aczél Endre megkérdezte tőle, hogy az évek múltával változott-e egyáltalán. Hiszen Boross sokat beszél arról, hogy Tisza Kálmán (akit a volt miniszterelnök igen tisztel) Deák Ferenc ellenfeléből Deák-párti politikus lett. A válasz az volt, hogy nem nagyon változott meg. Csak a funkció változott, amit betölt. Bizonyos értelemben Borossnak igaza volt. Nagyon sok dologban nem változott egy fikarcnyit sem, még akkor sem, ha Boross hallgatói arra koncentráltak előadásaiban, ami számukra szimpatikus volt: Fidesz-kritikájára, a szélsőjobboldal elutasítására, de nem nagyon figyeltek arra az állandóan ismételt elkötelezettségre és elfogultságra, amelyet a jobboldal irányába tanúsított.
Érdekes volt Boross arckifejezését figyelni, amikor ez a karácsonyi beszélgetés az 56-as eseményekre fordult. Boross és barátja, Antall József nem voltak hajlandók elmenni a Petőfi-kör előadásaira, mert az előadók ugyanazok az emberek voltak, akik 56 előtt ritmikusan tapsoltak, amikor Sztálin neve elhangzott egy-egy előadáson. Aczél nagyon helyesen közbeszólt, hogy ezek az emberek megváltoztatták a véleményüket a rendszerről, éppúgy, ahogy Tisza Kálmán is megváltoztatta a véleményét a magyar-osztrák viszonyról. Erre Boross nem válaszolt, csak megengedően mosolygott. Az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy majdnem szentségtörésnek érzi az 56-os forradalmat előkészítő értelmiségiek és Tisza Kálmán összehasonlítását. A beszélgetésekben többször is hangot adott annak a véleményének, hogy a baloldal léte istencsapás az országra nézve. Így aztán engem legalábbis nem lepett meg túlságosan, hogy a Heti Válaszban megjelent interjúban a „haza bölcse” azt találta mondani, reméli, hogy „a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt”. És ezzel elérkeztünk az igazi problémához. Ha valaki szét akarja zúzni akármelyik oldalt, az kérem nem demokrata. De hát miért is lenne? Családi gyökerei, fiatal évei arra predesztinálták, hogy a magyar baloldali progresszivitás ellenszenves legyen számára.
Hosszú életrajz helyett csak azokat a részleteket adom meg itt, amelyek véleményem szerint szükségesek ahhoz, hogy megértsük a mai Boross Pétert, aki 1928-ban született, és 82 éves kora ellenére fantasztikusan jó fizikai állapotban van. Úgy látszik, a hosszú élet családi örökség. Édesapja 97 éves korában halt meg. Édesapja egyébként erdőmérnök volt, aki végigharcolta az első világháborút, utána pedig vitézi rangot kapott. Az idősebb Borossék mindig kormánypártiak voltak. A család nemzeti elkötelezettségét bizonyítja, hogy 1938-ban, idősebb fiukat, a tízéves Pétert katonaiskolába küldik. Először a kőszegi Hunyadi Mátyás Honvéd Középiskola és Nevelőintézet növendéke lett, majd 1942-től a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolában folytatta tanulmányait. Kőszegen remekül érezte magát. Remélem, hogy sokan emlékeznek Ottlik Géza könyvére, az Iskola a határonra. Igen, ugyanarról a katonaiskoláról van szó, csak tizenöt évvel később. Ottlikkal szemben Boross imádta a katonaiskolát, és azt a rendet, amelyet ott tanult meg.
A pécsi hadapródiskolát 1944 végén, a front közeledése miatt a németországi Butzbach városába vezényelték, ahonnan Boross 1945 januárjában megszökött, és egy a Felvidéken harcoló magyar alakulathoz csatlakozott. Ne felejtsük el, hogy ekkor Boross mindössze 16 éves volt. Mi vitt rá egy 16 éves fiút arra, hogy ahelyett, hogy szökése után azonnal megpróbáljon hazajutni, beáll egy magyar alakulathoz, amely az oroszok ellen harcol? Erre talán a Mozgó Világban megjelenő 2004-es interjújából tudjuk meg a választ. Arra a kérdésre, hogy „a nemzeti érzést … az anyatejjel szívtad magadba?”, így válaszolt: „Így igaz. Apám a német térfoglalást sem kedvelte, a szovjetet pláne nem. Még 43-ban megütközött a helyi Volksbunddal, a német követség feljelentette a belügyminiszternél, de Keresztes-Fischer megbízottai valahogy kimosták. Ettől persze 45 után megjárta az internálótáborokat, sőt egy időre a Csillagbörtönt is.” Aktív német ellenállókat nem küldtek internálótáborokba 1945 után.
A baloldallal szembeni idegenkedést valószínűleg még fokozta, hogy a jogi karon 1947 és 1951 között évfolyamtársai közül „többen az új szocialista rendszer elkötelezett hívei lettek, főleg a 'népi kollégisták’”. Például az egyetemi elhelyező bizottság őt nem tartotta alkalmasnak a pénzügyminisztériumi állásra, hanem a Fővárosi Tanács pénzügyi osztályára került. A forradalom alatt beválasztották a Forradalmi Bizottságba, és delegálták az Értelmiség Forradalmi Tanácsához. Szidta a Rákosi-rendszert és többpártrendszerű demokráciáról szónokolt, de ez is elég volt ahhoz, hogy internálják, utána pedig rendőri felügyelet alá helyezzék. Vendéglőben csaposként kezdte, de már 1965-ben a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójává nevezték ki.
A rendszerváltozás előtti években Boross már nyugdíjas volt, de Antallhoz fűződő barátságának köszönhetően hamarosan bekerült a politikába. Először a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára lett, majd a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Az Antall-kormány első átalakításakor Horváth Balázs belügyminiszter utóda lett, majd Antall halála után miniszterelnök.
Boross különösen 2006 táján szerepelt sokat a médiában, leginkább az után, hogy a választásokat követően, mindenki óriási meglepetésére, az MDF-nek sikerült a Fidesz ellenében bekerülni a parlamentbe. Hogyan látta Boross a helyzetet a két forduló között? 2006 május 11-én, Bánó András műsorvezetővel beszélgetve, Boross világossá tette, nagyon szomorú amiatt, hogy a „jobboldal” elveszítette a választásokat. „Fájdalom, ami történt”, és mindez a Fidesz hibája. A Fidesz árulónak nevezte Dávid Ibolyát, és arra buzdította a jobboldali szavazókat, hogy ne szavazzanak az MDF-re, mert minden MDF-re adott voks elveszített szavazat. Nem tudni, hogy mennyi szavazatot veszített így az MDF, de ha mondjuk 5 százalék helyett a szavazatok 8 százalékát szerzi meg, akkor már „lehetett volna tárgyalni”. Ha a hallgatóknak nem lett volna világos, hogy Boross miről is beszél: akkor a Fidesz és az MDF koalíciós tárgyalásokat kezdhetett volna. És mint ahogy egy másik alkalommal elmondta, az MDF a koalíción belül mérséklően hathatott volna az egyre radikalizálódó Fideszre.
Ugyanebben a Kereszttűzben, a 2006-os októberi utcai zavargások után, Boross erőteljesen visszautasította Sólyomnak azt a kijelentését, hogy a 2006-os és 1956-os események összehasonlíthatóak, hiszen mindkettő a hazugságok visszautasításáról szólt. Boross szerint ezek az utcai zavargások inkább az 1947-es kékcédulás választások idejére, illetve a harmincas évekre emlékeztetik őt. És ekkor jön elő Boross megint egy igen egyoldalú történelmi értekezéssel. Szerinte Horthy Miklós egyértelműen szembefordult a szélsőjobboldallal. Mint tudjuk, ez nem így volt. Hiszen éppen az volt a probléma, hogy a magyar jobboldal sohasem határolódott el egyértelműen a szélsőjobboldaltól. Saját állításának bizonyítására Boross felhozta, hogy Horthy azért menesztette Imrédy Bélát, mert nem lépett fel eléggé erőteljesen Szálasi Ferenc ellen. Ez egyszerűen nem így volt, hiszen Szálasit Imrédy miniszterelnöksége alatt háromszor is letartóztatták. Az igazi ok az volt, hogy Imrédy túlságosan németbarát külpolitikát folytatott 1938 után, és így is csak azzal lehetett rávenni Horthyt a menesztésére, hogy ellenfelei találtak egy zsidó felmenőt a nagyszülei között.
Tovább folytatva ezt a logikát, Boross a Horthy-korszakot példaként állította be a mai magyar jobboldal számára. Akkor volt „egy határ a szélső és a mérsékelt jobboldal között”. Ma is „a jobboldalnak kellene először fellépni” a szélsőjobboldal ellen. „A zűrzavar marad, ha nincs elhatárolódás”. Érdekes módon Boross ma nem kéri számon a Fidesztől az elhatárolódást, amit annyira követelt 2006-ban.
Már akkor is nagyon remélte, hogy 2010-ben jobboldali kormánya lesz az országnak, de hozzátette – miután Gréczy Zsolt próbálta visszaterelni a Fidesz radikalizálódásának témájához, amire eredetileg nem válaszolt –, hogy ehhez a Fidesznek meg kell változnia. Kedvenc vesszőparipája, hogy a mostani politikai vezetők tökéletesen tudatlanok. Semmit sem tudnak a történelemről. „A Fidesz vezetői nem tudják, nem ismerik a magyar történelem folyamatát a harmincas évektől a negyvenes évekig; nem tudják, hogy mi történt a szélsőségekkel, mi történt Magyarországgal.” Én aztán valóban nem gondolom, hogy a Fidesz-vezetők túlságosan ismerik a történelmet, de azért ne higgyük, hogy még azt sem tudják, mi történt Magyarországgal 1944-45-ben. Inkább az a probléma, hogy a bajok eredetét nem a magyar jobboldal és szélsőjobboldal berkeiben keresik, hanem valahol másutt. Ami pedig a Fidesz radikalizálódását illeti, „lesz egy idő, amikor a Fidesz visszatér oda, ahol 1998-ban volt”. Mert 1998 és 2002 között egy olyan Fidesz volt kormányon, amelyik mérsékelt jobboldali politikát folytatott? És az azóta eltelt idő mennyiben támasztja alá azt a feltételezést, hogy a Fidesz mérsékelt irányba fordul?
Mi minden mást talált Boross problematikusnak a Fideszben és Orbán Viktorban? „Megfertőzte őket a hatalom utáni sóvárgás... Személyi agresszivitás nem vezet sikerre, nem célszerű”. De hiszen azóta, ha egyáltalán lehetséges, Orbán Viktor még erőteljesebben sóvárgott a hatalom után, és ez minden kijelentéséből sugárzott. Úgy látszik, ez manapság egyáltalán nem zavarja Boross Pétert, aki minden segítséget megad ahhoz, hogy Orbán Viktor még a mostaninál is nagyobb hatalmat szerezzen, hiszen a Heti Válasznak adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte növelni kell a kormányfői pozíció erejét. Micsoda muzsika lehet mindez Orbán Viktor fülének! Pontosan ilyen alkotmányozó tanácsadókra van szüksége.
Ami pedig az alkotmányt illeti: lássuk, mit mondott erről a témáról három évvel ezelőtt Boross Péter. Neki már 1989-ben az volt a véleménye, hogy nincs értelme a régi alkotmánnyal „vacakolni”. Vissza kell térni „az április törvényekhez”. A népszavazásról pedig az, hogy csak fontos dolgokról lenne szabad népszavazást tartani. Például egy ország államformájáról. „Így lett Görögországból királyság”.
Ami a Heti Válasznak adott interjúját illeti, a volt miniszterelnök egy-két egészen meglepő kijelentéssel borzolta a kedélyeket. Engem nem lepett meg, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatban arra a felvetésre, hogy „most akár államformát is válthatnánk,” így reagált: „hitem szerint lehetnénk királyság is”. Mert ha valaki 1989-ben szívesen látta volna az áprilisi törvények visszaállítását, annak a szájából a királyság emlegetése nem túl meglepő. Hiszen trónfosztásra csak 1849-ben került sor. Boross Károlyi Mihályról mindig ellenségesen beszélt, miközben a Horthy-korszakot védte, sőt dicsérte. A Horthy-korszakról legvilágosabban az említett Mozgó Világ-beli interjúban beszélt. Arra a kérdésre, hogy „a hadapródiskolában nyilván magadba szívtad a Horthy-rendszer államszervezetének tiszteletét is”, így válaszolt: „Én nem a Horthy-rendszer államszervezetét tisztelem, hanem a magyar közjogi és közigazgatási hagyományokat. A Horthy-rendszer Trianon következményeként kényszermegoldás volt.” Én ebből arra a következtetésre jutottam, hogy Boross alapjában véve hasonlóan gondolkodik manapság, mint ahogy Mindszenty gondolkodott 1945 után. A köztársaság kikiáltása, legyen az 1918-ban vagy 1946-ban, megszakította a magyar közjogi hagyományokat, míg a Horthy-rendszer folytatni próbálta, még akkor is, ha külső kényszer hatására változásokat kellett végrehajtaniuk rajta. Szerintem ez tiszta beszéd.
flickr/cobalt123
Ami pedig a történelmet illeti. Valakitől, aki állítólag annyira szereti és annyi éven keresztül tanulmányozta a magyar történelmet, azt hallani, hogy 15-20 évig egyetlenegy történelemkönyvet kellene bevezetni Magyarországon „a sok fércmű helyett”, bizony lélegzetelállító dolog. Ez a mondat engem arra a Sólyom László-féle kijelentésre emlékeztet, amiben a köztársasági elnök azt ajánlotta a történészeknek, hogy írják meg végre az 1956-os forradalom „igazi történetét”. Fércmunkákra valóban nincs szükség. A fércmunkákat ki kell rostálni, és csak a komoly, tudományos alapokon nyugvó tankönyveket szabad engedélyezni. De hogy mindenki ugyanazt a „hivatalos” történelmet tanulja, amit most éppen a Hoffmann Rózsa által vezetett kvázi minisztérium tart Magyarország „igazi történetének,” az bizony nagyon veszélyes ügy. El tudom képzelni, miket tanulnának a diákok például a Horthy-korszakról vagy Károlyi Mihályról, ha Boross Péteren vagy Hoffmann Rózsán múlna a dolog.
Tehát térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Változott Boross Péter az utóbbi néhány évben, vagy sem? Bizonyos dolgokban nem. Például a Horthy-korszak megítélésében vagy – ugyan erről korábban nem tartotta túl okos dolognak nyíltan beszélni – az államformáról kialakított véleményében. Nem hiszem, hogy megváltoztatta volna a véleményét a liberálisokról és a szocialistákról sem. Általában a baloldalról. Ugyanakkor nagyon úgy fest, hogy igenis megváltoztatta a véleményét Orbán Viktorról és a Fideszről. Mára már Orbán Viktor sóvárgása a hatalomért egyáltalán nem probléma Boross számára. Sőt, még több hatalmat adna neki. Ma már nem kifogásolja a Fidesz radikalizálódását, illetve nem hiányolja a jobboldal elhatárolódását a szélsőségektől. És mivel úgy látszik, olyan családban nőtt fel, amelynek nem voltak problémái a kvázi egypártrendszerrel, legyen az 1918 előtt vagy a két világháború között, talán azon sem lehetünk meglepődve, hogy valami hasonlót szeretne látni a mai Magyarországon. Egy erős jobboldalt, baloldal nélkül. A lepel lehullott a „haza bölcséről”.
