Állást foglaltak, de minek?
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. február 26. péntek, 04:29
„Felháborodást, értetlenséget és gondolom dühöt váltott ki az Országos Választási Bizottság állásfoglalása, amely többek között az ajánlócédulák munkahelyen való gyűjtésének tilalmát értelmezte”, írja Fleck Zoltán a Galamusban. Ugyanazok a dilemmák foglalkoztatnak engem is a téma kapcsán, mint őt, én azonban markánsabban vetném fel az OVB felelősségét.
Vajon a választások tisztaságáért érzett aggodalom vezette a testületet, amikor kiadta 1/2010. számú állásfoglalását? – mert hogy pontosan mi végre született, az magából a szövegéből nem állapítható meg.
A testület vezetőjétől, Szigeti Pétertől hallhattuk azonban, hogy a munkahelyeket féltették a politikai megosztottságtól, ne válhassanak politikai szimpátiák szerint azonosíthatóvá a nagyközönség által látogatott kocsmák, kávéházak, könyvesboltok, pékségek, bevásárlóközpontok, tehát olyan helyek, amelyek helyiségeikben lehetővé tették az ajánlószelvények leadását. (Tény és való, hogy ez a megoldás most kezdett terjedni.)
Mi sem mutatkozott egyszerűbb megoldásnak tehát, mint a választási eljárásról szóló törvény szempontjából munkahelyeknek nyilvánítani ezeket a helyszíneket. Ha nem gyűjthetők náluk kopogtatócédulák, akkor nem is lesznek politikailag besorolva.
(A törvény szerint: munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben tilos ajánlószelvényeket gyűjteni. E szabály értelmezése eddig nem okozott gondot, nyilvánvalóan a munkaviszony alapján lehetséges politikai befolyásolás kizárását célozta a rendelkezés.)
De gondolhatja-e komolyan bárki, hogy az említett helyszínek politikai besorolása ilyen módon kivédhető? A pártszimpátiák kifejeződése vagy azonosítása konkrét személyekkel, helyekkel nem számítana problémának egy demokráciában, ahol a politikai nézetek pluralizmusa természetes, különbözőségük nem vezet végletesen kiélezett ellentétekhez, mivel senki nem a politikai ellenfél kiiktatására törekszik. Magyarországon nem így van, de ezen a helyzeten ilyen eszközökkel nem lehet változtatni.. Az alkalmatlan eszköz (a választási eljárás normáinak szűkítő átértelmezése a választásokon kívül eső probléma kezelésére) szükségképpen diszfunkciókkal jár, maga a megoldás pedig, mint látni fogjuk, ellentétes a törvény szellemével is,.
Különösen disszonáns a szabályok szűkítő értelmezése az ajánlócédulák munkahelyen való gyűjtése ügyében, ha más tekintetben – például a megszerezni óhajtott ajánlószelvények számát illetően - az OVB eltűri, hogy a vonatkozó rendelkezéseket indokolatlanul tágan értelmezzék.
Ez történik, amikor a Fidesz kétmillió kopogtatócédula megszerzését tűzi ki célul az elegendő néhány százezer helyett. Igaz, hogy a törvény nem jelöl meg felső határt, de kijelenthetjük, hogy a kopogtatók milliós tételben való felhalmozása – különös figyelemmel a bennük szerepeltetett érzékeny adatokra – már nincs összhangban a jogalkotói szándékkal (azzal a garanciális elvárással, hogy minden jelölt mögött legalább 750 ajánlónak kell lennie ahhoz, hogy felkerülhessen a választhatók listájára).
Vajon ez ügyben miért nem született állásfoglalás arról, hogy ez a gyakorlat ellentétes a jogszabály szellemével?
Megalomania – flickr.com/Sterin
Pedig két olyan kérdésről van szó, amelyek szorosan összefüggenek. A kisebb pártok helyzetét kifejezetten nehezíti, ha egy nagy párt megalomán célt maga elé tűzve letarolja a kopogtatócédulák gyűjtésére rendelkezésre álló közös terepet. Kevesebb önkéntesük van, nem tudhatják, hova csengessenek be, hogyan találják meg a maguk szimpatizánsait? Értelemszerűen nem lehet más eszközük, mint hogy megkérjék a jelölőket, induljanak el feléjük ők, s ehhez ajánlanak több helyszínt. Az OVB e kis pártok helyzetét nehezítette tovább, miközben nem tett semmit az ajánlószelvények inváziószerű gyűjtésével szemben. Ebben a kettős hátrányban érhető tetten az állásfoglalás diszfunkcionalitása.
Mit érhet el az OVB ezzel az állásfoglalással ?
Az egységes joggyakorlat kialakulását például nehezen segítheti elő. Azonnal nagy vihart kavart, miközben csak ajánlásnak tekintendő. Minden egyes választási bizottság és bíróság önállóan dönthet majd, ha az ajánlószelvények gyűjtését kifogásolja bárki. Mindez egy olyan helyzetben történik, amikor már sokan és sok ajánlószelvényt gyűjtöttek be a most ellenjavallt módon. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy az átlagnál tudatosabb és célzatosabb választópolgári magatartás áll a mögött, ha valaki hajlandó elvinni egy gyűjtőpontra a kopogtatócéduláját. Az így kifejezett választói akarat elvész, ha megkérdőjelezhető a leadott, egyébként szabályosan kitöltött szelvények érvényessége.
Ráadásul az állásfoglalás nem segít abban sem, hogy nem egyértelmű, mi a teendő az úgynevezett szabálytalanul gyűjtött ajánlószelvények kiszűrése érdekében. Hogyan ellenőrizhető, hogy közülük melyeket adták le szabályosan, és melyeket nem?
A jogbizonytalanság paradox módon még nagyobb átpolitizálódást eredményezhet, mint aminek kivédését az OVB óhajtotta. A szűkítő jogértelmezés muníciót ad egyes jelöltek megtámadásához, miközben nem kötelező minden egyes hasonló esetben eljárást kezdeményezni. Vagyis az állásfoglalás éppenséggel eszközzé is válhat, egyes jelöltek ellehetetlenítése érdekében.
