Fidesz „szakértelem”
- Részletek
- Napi apró
- 2010. február 26. péntek, 04:00
- Balogh S. Éva
Február 19-én Semjén Zsolt Hartán kijelentette, hogy bárhogyan is dönt az Európai Unió a magyarországi földvásárlási moratórium meghosszabbítása ügyében, a Fidesz-KDNP-kormány mindenképpen meg fogja akadályozni, hogy külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon. Példának Dániát hozta fel, ahol szerinte csak azok a külföldiek vásárolhatnak földet, akik „dán nyelven, dán mezőgazdasági diplomát szereztek.” Hasonló leleményességre lenne szükség Magyarországon is. Majd így folytatta: „Ha az uniós polgárok úgy döntenek, hogy eljönnek hazánkba és anyanyelvi szinten megtanulnak magyarul, majd öt-hat év alatt elvégzik a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet, és idejönnek pár hektáron gazdálkodni Hartára, vagy Bátyára, vagy éppen Homokmégyre, akkor szeretettel látjuk őket, de addig is kötelességünknek tartjuk, hogy megvédjük a magyar gazdákat és a magyar termőföldet.”
Így beszél egy erős ország jövendőbeli erős kormányának lehetséges tagja. Fütyül ő az Európai Unióra, na meg különben is, itt vannak ezek az okos dánok, akik jól kitoltak Brüsszellel. Hogy ez micsoda nagyszerű ötlet! Hogy ez eddig nem jutott senkinek az eszébe! Persze, ezek a szocik tök buták, sőt rá akarnak rontani a hazájukra, és el akarják adni az utolsó rögöt a kisemmizett magyar gazdák lába alól.
Aztán mára hivatalosan is megtudhattuk, a Népszava szorgalmának köszönhetően, hogy „nincs szükség sem dán nyelvtudásra, sem arra, hogy dán nyelven dán mezőgazdasági diplomát szerezzen az a külföldi, aki termőföldet akar venni Dániában.” Mondta ezt a dán agrártárca szóvivője a magyar nagykövetségnek.
Mindez nem zavarja Font Sándort (Fidesz), a Mezőgazdasági Bizottság elnökét. Szerinte „konkrétan valóban nem követeli meg a külföldiektől a dán nyelvtudást a dániai jogrendszer a földvásárláshoz, de azt megfelelő szakirányú végzettséghez - amit Dániában dán nyelven lehet megszerezni - és helyben lakáshoz köti.” A Dániából érkező információ szerint minden 18. életévet betöltött uniós polgár vásárolhat földet. De valóban vannak megkötések. Az egyik, hogy a vásárlónak legalább fél évet kell Dániában tölteni. Ha valaki 30 hektárnál nagyobb földterületet akar vásárolni, ahhoz valóban agrárvégzettség szükséges, de nem követelmény, hogy azt Dániában szerezze meg. A dán nyelv tudása viszont egyáltalán nem követelmény.
Eltekintve attól, hogy a Fidesz-KDNP politikusai megint nem mondanak igazat, ilyen hihetetlen tudatlansággal hogy a csodába lesz versenyképes Magyarország? Hiszen ezek az urak még egy kis kutatómunkára sem képesek! Miközben a Hungarian Spectrum egyik állandó olvasója, akinek a nickje „Hank”, már tavaly szeptemberben szépen leírta, mi a helyzet Dániában.[1]
[1] Hungary could allow foreign farmers to buy land on the condition that they actually live and produce in Hungary. This is what Denmark does as well. So Hungary would not get foreign induced land speculation and ownership from a distance, but it would attract farmers that are willing to actually farm and invest their expertise and capital. That could greatly improve the quality of Hungarian farming and agricultural markets, as well, without crowding out Hungarian farmers or farming cooperatives that do well (because there are).
(Balogh S. Éva)