Rövid gondolatkísérlet a nemzetről
- Részletek
- Napi apró
- 2010. augusztus 10. kedd, 05:45
- Lendvai L. Ferenc
Kiváló hetilapunk jeles szerzője nemrégiben a következőket írta: „A szocialisták ráébredtek, hogy a világ éppen ellenkező irányba halad, mint amerre ők (és volt liberális szövetségesük) 2004 decemberében elindultak. S hogy merő abszurditás (a szavazati joggal nem is járó) magyar állampolgárságot megtagadni magyarul beszélő, magyar felmenőkkel rendelkező emberektől, miközben az országban letelepedett vagy menekültstátust kapott ázsiaiak és afrikaiak lassan egy évtizede (2002) korlátozás nélkül részt vehetnek például lakótelepülésük polgármesterének és képviselő-testületének megválasztásában.”
Mivel elvi fejtegetésekbe – falra hányt borsó gyanánt – már bocsátkoztam néhányszor e kérdésről, most csak a következő rövid gondolatkísérlet elvégzését javaslom. Olvassuk el a következő mondatot, s elmélkedjünk rajta egy kicsit: „Merő abszurditás (a szavazati joggal nem is járó) francia állampolgárságot megtagadni franciául beszélő, francia felmenőkkel rendelkező emberektől, miközben az országban letelepedett vagy menekültstátust kapott ázsiaiak és afrikaiak… korlátozás nélkül részt vehetnek például lakótelepülésük polgármesterének és képviselő-testületének megválasztásában.”
Lehetne más példát is hozni, de a francia eset a legtipikusabb: Vallonie, a Suisse Romande, a Val d’Aosta miatt, nem beszélve a Québec Libre-ről. (Na meg a bevándoroltakról, akikről ott Le Pen pártja szeret beszélni, és akiknek szavazati joga itt majd érv lesz a határontúli magyarok szavazati joga mellett.) Milyen irányba is halad tehát a világ? Abba az irányba, mint amit az új magyar állampolgársági törvény jelez? A nyugati világ, amelyhez állítólag tartozni szeretnénk, biztosan nem.
Viszont kétségtelenül ott van Románia, Szerbia, Horvátország. Szóval a Balkán, menjünk csak abba az irányba! Lassan úgyis minden szempontból balkanizálódunk – hát akkor miért maradna ki pont ez?
(Lendvai L. Ferenc)