rss      tw      fb
Keres

Valóság és álvalóság



Nincs olyan fordulata a hazai politikai életnek, hogy az ember ne állapítaná meg újra meg újra, hogy a kormány és a kormánypárt nem ugyanabban a világban él, mint amiben az ország többi része. Mivel számtalanszor támad olyan érzésünk, hogy a kormánypárt vezetőinek és kommunikátorainak egyes kijelentéseit vagy helyzetértelmezéseit egyszerűen képtelenek vagyunk összeegyeztetni mindennapos tudásunkkal és tapasztalatunkkal, talán nem túlzás azt mondani, hogy ők és politikai támogatóik valamiféle hagymázas ködben, részben tudatosan felépített, részben ösztönösen generált álvalóságban élik életüket.

Ennek az álvalóságnak az EP-ben elhangzott július 2-i két Orbán-beszéd is jellegzetes példája. A beszéd olvastán joggal merül fel a kérdés, hogy mi lehetne a csattanós válasz erre a valóságtól elrugaszkodó, csúsztatásokból és féligazságokból, frázisokból és üres szavakból összebarkácsolt, rosszhiszemű és cinikusan vádaskodó szellemi konstrukcióra. Joggal merül fel a kérdés, hogyan lehetne kikezdeni ezt a körmönfontan szövevényes hazugságépítményt, hogyan lehetne megkérdőjelezni vagy leleplezni az állításait.

A kérdésre az a válaszom, hogy sehogy. Az ilyen jellegű álvalósággal szemben ugyanis – mivel azok is csak szavak más szavak ellenében – a mégoly logikus érvek, a mégoly meggyőző cáfolatok is teljesen hatástalanok. Az álvalósággal szemben csakis a kézzel fogható, konkrét valóságot, csakis a cselekvést lehet hatékonyan bevetni. Ezért tartom sajnálatosnak, hogy az Európai Unió megmarad a szavak szintjén, és nem foganatosít drasztikus intézkedéseket a jogállamot meg a parlamentáris demokráciát szétverő Orbán-rezsim ellen, és hogy – óvatosságból? rosszul értelmezett hazafiságból? – a strasbourgi parlamentbe delegált ellenzéki képviselők se reklamálnak ilyen lépéseket.

Ez az Orbán-féle álvalóság, persze, előbb vagy utóbb össze fog roppanni a (főleg gazdasági) valóság satuszorításában, de az a gyanúm, ez sokkal, de sokkal rosszabb lesz az országnak a legszigorúbb uniós intézkedésnél is…

(Ádám Péter)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!