Bayer Zsolt szellemi atyja
- Részletek
- 2013. június 30. vasárnap, 04:01
- Jakab Attila
A klinghammeri kategóriarendszer szerinti nem „értéktermelő” kutatás sajátossága, hogy az ember időnként olyasmit is talál, amit kifejezetten nem keres. Úgy is lehetne mondani, hogy az írás láttán azonnal felsejlik benne az összefüggés. Talán ez az oka – az összefüggések felismerése – annak, hogy jelen pillanatban Magyarországon már a felsőoktatásért felelősek is zsigerből utálják a gondolkodást.
Talán még emlékszünk arra a januárban kirobbant vitára (lásd: Gyöngyösi–Bayer–Orbán), amelyet a „Békement” frontembere és a Nemzeti Vezető örök barátja, Bayer Zsolt Ki ne legyen? című írása kiváltott. Ebben olvashattuk a következőt: „A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.”
Zsúfolt lakhelyek a Lepsik-telepen. Az ablakkereteket a lakók eltüzelték
Ahhoz, hogy ezen szellemiség forrását és gyökerét megtaláljuk, természetesen a múltba, mégpedig a Horthy-korszakba kell visszamennünk. 1940-ben vagyunk, amikor az Alaptörvény hitvallásként is értelmezhető preambuluma szerint még teljes az önrendelkezés. Tehát ennek égisze alatt tombol az „őrségváltás”, vagyis a zsidóknak törvényi úton való kiszorítása a gazdasági életből az „őskeresztények” javára. Mai nyelvre lefordítva: a konkurencia felszámolása és a piac újraosztása (lásd föld-, trafik-, körvonalazódó patika- és még ki tudja miféle mi mindenféle mutyi a jövőben).
Ebben a társadalmi légkörben jelent meg Kecskeméten a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatójának írása, amelyet a Kassán megjelenő Felvidéki Ujság nagy lelkesedéssel ismertetett: „A cigánykérdés rendezése. Dr. Gesztelyi Nagy László érdekes tanulmánya” (III. évf., 181. sz., 1940. augusztus 9., péntek, 7. old.). Az újságról azt érdemes tudni, hogy főszerkesztője Dr. Bárczay János országgyűlési képviselő volt, és saját önmeghatározása szerint „a keresztény tömegek érvényesüléséért, a keresztény etika diadaláért küzd[ött] minden során keresztül”. („Miért szokatlan a Magyarságnak a Felvidéki Ujság állásfoglalása?”, III. évf., 98. sz., 1940. április 30, kedd, 3. old.)
Szegény családok gyermekei ennivalómaradékot keresnek a Százados úti szükséglakások mögött
Gesztelyi Nagy László a cigányságban, „akiknek tulnyomóan legnagyobb része kóborol vagy legjobb esetben sátorban vagy putriban lakik, anyagi, életbiztonsági, egészségügyi és erkölcsi tekintetben állandó és imminens veszélyt” látott a magyarságra nézve. Ezért, az újságban megjelent ismertető szerint, a szerző a „legcélravezetőbb megoldásnak” azt látta, hogy „a cigányokat nemként elkülönítve, munkatáborokba kell internálni és állandó felügyelet mellett fel kell őket használni a nehezebb közmunkák (erdőirtás, kőtörés, útépítés) elvégzésére. Az erős felügyelet szökésüket és további henye életmódjukat feltétlenül megakadályozza. Ez az internálási eljárás nemcsak a munkáranevelés szempontjából bir nagy jelentőséggel, hanem biztos hatásu és megfellebbezhetetlen szelekció is. A munkatáborokba internált cigányságnak az a része, amely nomád szokásai és erkölcsei ellenére is hajlandó az életét munkával fenntartani, az internálás tartama alatt hozzászokik a rendszeres munkához, lelkében és életfelfogásában bizonyos mértékig átformálódik és ha elhagyja a munkatábort, megfelelő felügyelet mellett, akár még hasznos tagja is lehet a dolgozók társadalmának. A cigányságnak az a másik része, amely semmiféle eszközzel, paranccsal és felügyelettel munkára nem szorítható, az internálás során életképtelenné válik és soha többé nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy üzelmeivel továbbra is veszélyessé válhassék az államra. Emellett a nemenkénti elkülönités a cigányság természetes szaporodását is meggátolja anélkül, hogy ennek érdekében a sterilizációhoz vagy egyéb drákói rendszabályokhoz kellene folyamodni.” Mintha csak a mai jobbikosokat olvasnánk/hallgatnánk!
N. Júlia leányanya gyermekei. Az egész család tüdővészes
Miközben a szuverén Magyarországon gőzerővel zajlott a „zsidókérdés” megoldása, Gesztelyi Nagy László rámutatott arra, hogy itt van egy másik probléma is, mégpedig a „cigánykérdés”, amelyet szintén „a legsürgősebben meg kell oldani”. Miért? Mert, és itt az ismertető szó szerint idéz az igazgató művéből, „szégyenünk, hogy mintegy százezer ember van ebben az országban olyan, akinek nincs rendes lakása, nincsen rendes foglalkozása, akik magukat rablásból, gyilkolásból, mások becsapásából, megcsalásából tartják fenn, ragályt terjesztenek, pusztulást hoznak sokszor egész vidékekre és ezt évtizedek óta türjük.” Mintha az akkori Magyarországon mindenki másnak, vagyis „őskeresztény” magyarnak, rendezett polgári élete lett volna. Gesztelyi Nagy László természetesen nem látta sem a korabeli Budapest pince- és műhelylakóit, sem a 86 ezer ágyrajárót, akik között volt 7200 tizenkét éven aluli gyermek is (Budapesti RK. Egyházközségek Tudósítója 1941/2. sz., 16. old.). És ezzel csak Budapesten kitelik már a Horthy-korszak százezer „veszélyes” cigányát ellensúlyozó százezer nyomorgó magyar! Pontosan úgy, mint ma!
S. B. rokkant lakhelye. Egy éjszaka az egyik kisgyerek kezét a patkányok rágták le
Gesztelyi Nagy László és Bayer Zsolt írásait így együtt olvasva talán jobban megértjük, hogy miért Wass Albert, Tormay Cécile és Nyirő József az orbáni irodalmi kánon prominens személyiségei. Ez az a „nemzeti-keresztény” múlt, amelyet az Orbán-rezsim a 21. század elején jövőként szán Magyarországnak.
A szerk. megj.: A fotók Tábori Kornél 1920-as, „Egy halálraítélt ország borzalmaiból, razzia a budapesti nyomortanyákon” című szociofotó-albumából valók. Forrás: Albertini Béla: Az első magyar szociofotó „album”.
Az íráshoz lásd még Bogár László Heti Válasznak adott interjúját a magyar társadalom alsó egyharmadának egyre végzetesebb helyzetéről, amelyet a következőképpen értékelt: „Nem tudnak, de nem is akarnak dolgozni, és a munkaerőpiac sem kér belőlük, vagyis marad az élősdi lét. És ezeknek az embereknek is mondani kell valamit. Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról. Nem derülhet ki, hogy, ha csak valami csoda nem történik, éppen a még eséllyel rendelkezők megmaradása érdekében kegyetlen jövő vár rájuk.” Az interjú korábbi változatában: „ …ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén.”
Írásai a Galamusban:
– Erdő Péter és a kötelező hitoktatás
– Gyöngyösi–Bayer–Orbán
– Rogán őszinteségi rohama
– Átlépett Rubicon
– Értéktermelők
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
