Horn Gyula
- Részletek
- Napi apró
- 2013. június 22. szombat, 04:08
- Hanák András
Nem tisztem nekrológot írni Horn Gyuláról. Megteszik ezt mások. Tamás Gáspár Miklós, aki azzal a határozott előnnyel rendelkezik, hogy beszélgetései során a volt miniszterelnök bizalmasan több dolgot is megvallott neki, vagy a New York Times, amely ugyan nem rendelkezett hasonló, első kézből származó információkkal, mégis jó arányérzékkel tekintett vissza Horn Gyula életének nehéz napjaira. Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök mértéktartóan elismerő nekrológja megjelent a New York Times elektronikus felületén, jól jelzi, hogy a magyar közelmúlt egyik formátumos alakjától búcsúznak a történelem sötét lapjait író krónikások. Az amerikai újság szerint Horn szerepet vállalt a vasfüggöny lebontásában, célja akkor az volt, hogy a keletnémetek kiengedésével visszafordíthatatlan helyzetet teremtsen. A lap a magyarul nem beszélő olvasói számára kötelességtudóan megírja, hogy a Gyula név a JOO-la, jobbára Dzsula módján ejthető ki. Mit itt csak Gyulának hívtuk.
Az Országgyűlés pénteken emlékezett Horn Gyulára – MTI/Soós Lajos
Halálának estjén az ATV Egyenes beszédében Kálmán Olga Szanyi Tiborral kezdett, és mivel mindketten fekete ruhát viseltek, Szanyi még fekete nyakkendőt is kötött, az ember azt várta volna, hogy Horn Gyuláról, az ember, a politikus emlékéről lesz szó. A beszélgetést megelőző bejátszás Horn 2006-os meglátásával nyitott: „egyedül maradtunk Tibor, egyedül vagyunk” – foglalta össze akkori tapasztalatát Horn. Hogy Gyula most már valóban egyedül maradt, azt meglehetősen látványosan igazolta a „megszólított” Szanyi Tiborral a beszélgetés. Az igen rövid visszaemlékezést, a koalíció- és szövetségkötés megoldhatatlan dilemmáinak felidézését követően Szanyi Tibor igen hamar áttért az őt és szerinte a népeket legjobban foglalkoztató kérdésre, a trafikmutyira; arra, hogy itt maffiózók fényes nappal rabolják ki a tisztességes kereskedőt, a dohányzástól szabadulni nem tudó vagy nem is akaró fogyasztókat. És mintha eddig szinte semmit sem hallottunk volna erről a valóban botrányos ügyről, Szanyi és kérdezője hosszú perceken át a trafikbotrányról beszéltek, Kálmán Olga meg sem kísérelte visszaterelni a beszélgetést Horn Gyula életére, munkásságára, eredményeire. Nem és nem, vártam, hogy azért talán mégis, de valamiképpen ezúttal a riporternőt is inkább a trafiktéma érdekelte. Már csak az hiányzott, hogy megemlítsék, Horn is erős dohányos volt, vagy megpendítsék, a volt miniszterelnök életében is volt vitatható pályázat, hogy csak a földfelszíni kereskedelmi televíziózást említsük, amelyben nem a mérhető teljesítmény érvényesült egy jelentős kihatású döntés során. Egyetértek, ez (is) disszonáns lett volna ebben a műsorban. Mint ahogy a beszélgetés zöme az volt. Méltatlan volt Horn Gyulához, Magyarország egykor miniszterelnökéhez. Méltatlan volt azokhoz, akik ebben a pillanatban képesek akár a kritikus tisztelet tükrében is emlékezni. Méltatlan volt a szocialista párttól, hogy ennyit és így tudnak csak mondani egykori pártelnökükről. Szanyi és pártvezető társai miatt, azt hiszem, Horn Gyula most maradt véglegesen egyedül. És a választók egy része.
Nem is értem, miként fordulhatott elő, hogy ne Mesterházy Attila vagy az alkalmat jobban érzékelő párttársa vegye fel a sötét öltönyt és a fekete nyakkendőt, ha egyszer Mesterházy arra pályázik, hogy ő legyen 2014-ben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Miként várhatja el ez a szocialista párt, hogy a gesztusokra (is) emlékező szavazók különösebb kétségek nélkül elhiggyék: vannak az életnek (és a halálnak) olyan kivételes pillanatai, amikor nem csupán hitelesnek és őszintének kell látszani, hanem annak is kell lenni.
(Hanák András)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
