A magyar felsőoktatás bugyraiban – Debrecen (2.)
- Részletek
- Napi apró
- 2013. június 21. péntek, 06:34
- Ádám Péter
Hiába hall az olvasó viszonylag gyakran a hazai felsőoktatás módszeres lezüllesztéséről és megalázásáról, arról aligha lehet fogalma, milyen tragikus a helyzet, ha egy-egy egyetemi tanszéket közelebbről veszünk szemügyre – írtam az előző cikkemben. A kisebb idegen nyelvi tanszékek, amelyek fölött évek óta ott lebeg a megszüntetés réme, különösen törékeny helyzetben vannak: a hallgató kevés, és az ott dolgozóknak kétségbeesett harcot kell vívniuk a túlélésért. Ez a légkör különösen alkalmas arra, hogy egyes vezető posztokra vágyó és a felkészültebb kollégákban idegesítő vetélytársat látó oktatók komoly tudományos teljesítmény helyett nemtelen eszközökkel próbálják biztosítani szakmai előmenetelüket.
Szélsőséges esetben pszichothrillerbe illő történetek is előadódhatnak. Ha valaki megnézi a Debreceni Egyetem olasz tanszékének honlapját, sehol sem találja Sztanóné Annamaria Mastroviti anyanyelvi lektor és dr. Sztanó László egyetemi docens nevét. Így az sem derül ki a honlapról, hogy dr. Madarász Imre 1993-ban velük együtt alapította újra ezt a tanszéket. A jelenlegi tanszékvezetőnek, aki Annamaria Mastroviti és dr. Sztanó László tanítványaként szerezte olasz szakos diplomáját, minden oka megvolt rá, hogy honlapról ezt a két nevet eltüntesse.
Még a mai viharos időkben is ritkán fordul elő, hogy két negyvenes éveikben járó egyetemi oktatót tizenkilenc éves munkaviszony után minősítsenek feladatuk ellátására alkalmatlannak. A történetben több tényező játszott szerepet: a tanszékvezetői posztot kari támogatással megszerző volt tanítvány kíméletlen bosszúvágya, valamint a vidéki egyetemeken tagadhatatlanul létező főváros-ellenesség, amely – mint minden xenofóbia – válsághelyzetben különösen felerősödik.
Annamaria Mastrovitival a dékán asszony írásban közölte, hogy a továbbiakban nem tart igényt a munkájára (vele az egyetem jogellenesen tizenkilenc éven át mindig egyetlen tanévre kötött szerződést). Sztanó Lászlónak azonban határozatlan időre szóló kinevezése volt, tőle nem lehetett ilyen könnyen megszabadulni. Miután mondvacsinált ürügyekkel nem tudtak fegyelmi eljárást indítani ellene, az olaszos körökben elismert dr. Sztanó Lászlót*, abszurd módon, „szakmai alkalmatlanság” örvén akarták az egyetemről elbocsátani.
Rövid cikkben természetesen nem lehet számot adni a meghurcoltatás minden stációjáról. Az idegőrlő helyzetet Sztanó másfél év után nem bírta tovább, felmondott. A minősített oktató helyére még az ősszel felvettek egy doktori fokozattal nem rendelkező középiskolai tanárnőt, aki – ó, magyar nepotizmus! – véletlenül az olasz tanszék egyik munkatársának a testvére. Nem hallottam arról, hogy mindez bárkinek szemet szúrt volna a Debreceni Egyetemen. A hátborzongató történet egyes elemeit Sztanó László Sötét hajnal című bűnügyi regényében is felhasználta (a mű nemrég jelent meg az Athenaeum kiadónál).
Annamaria Mastroviti idén tavasszal első fokon pert nyert volt munkáltatójával, a Debreceni Egyetemmel szemben. Sovány vigasz ez az állás nélkül maradt házaspárnak.
(Ádám Péter)
* Sztanó László, Olasz-magyar kulturális szótár, Corvina Könyvkiadó, Budapest, 2008.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
