Államadósságot csökkenteni bármi áron?
- Részletek
- Napi apró
- 2013. június 15. szombat, 04:55
- Deák Dániel
A stabilitási megtakarítási számláról szóló, június 10-én előterjesztett törvényjavaslat (T/11398/4. sz.) érthetetlennek tűnik. Fő célja az, hogy a magyar állampolgárok finanszírozzák a magyar államadósságot, az államháztartás helyzetét stabilizálandó. Ez nem is lenne kifogásolható, több mint kérdéses azonban a megválasztott eszköz. A törvényjavaslat lényegében adóamnesztiát kínál, amikor arról rendelkezik, hogy az ilyen kiválasztott számlára kerülő pénz a közterhekre vonatkozó szabályok szempontjából olyan jövedelemnek minősül, amelyet a számlára helyezés időpontjában – bár a valóságban természetesen korábban – szereztek meg (és amely az onnét való kivonáskor lesz adóköteles). Az amnesztia persze a tisztázatlan eredetű tőkére vonatkozik, a hozamára már nem. Az amnesztiát teljessé teszi az, hogy az adózatlan vagyont befogadó kifizetőnek nem kell adatot szolgáltatnia a tulajdonosról.
A tervezett adóamnesztia hatásossága kétséges, mert a magyar hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül a nemzetközi és közösségi jogban rögzített pénzmosás-ellenes szabályokat, márpedig aki adóamnesztiával kíván élni, az igen gyakran olyan jövedelmet szeretne adójogi szempontból legalizálni, amely nem törvényes forrásból származik. Ily módon a magyar állam pénzmosásban segédkezne, ami nyilván nem megengedhető. A törvényjavaslat szerint eljáró magyar bankoknak a pénzmosás-ellenes szabályokra figyelemmel akkor is szigorúan vizsgálniuk kell, nem történt-e pénzmosás, ha egyébként adóamnesztiával jár a betét elhelyezése, és jelenteniük kell, ha a legkisebb gyanú is fölmerül, hogy szabálytalanság történhetett. Éppen a pénzmosás-ellenes szabályokkal való szoros összefüggés miatt sem remélhető egyébként, hogy nagyon sikeres lenne a most meghirdetni vágyott lehetőség.
További probléma az, hogy a pénzügyi stabilitási törvény kifejezetten tiltja az adóamnesztiát. A javaslat tehát egy törvénybe azt hozza be, amit ugyanezen törvény másik passzusa tilt. Ugyancsak gondot jelent az, hogy még ha a tőke esetében nem is, de a kamat tekintetében – EU viszonylatban legalábbis – automatikusan információt kell szolgáltatni a kedvezményezett illetősége szerinti tagállamnak. Ebben az esetben tehát a névtelenség nem biztosítható. A kamatmegtakarítások adóztatásáról szóló EK irányelv még azt is előírja, hogy az a tagállam, amelytől információt kérnek, nem hivatkozhat az adóügyi információcsere egyénként szokásos korlátaira, pl. arra, hogy az információ kiszolgáltatását saját törvényei nem teszik lehetővé.
Szembe kell nézni azzal a problémával is, hogy Magyarországnak felróható a káros adóverseny alkalmazása (amit az EU és az OECD egyaránt üldöz), mert a törvényjavaslat a magyar államadósság finanszírozásához adóelőnyt kapcsol. Lehetne persze azzal érvelni, hogy anyagi adóelőny nem mutatható ki, mert egyéb tartós megtakarításoknál is elérhetők ugyanilyen adókedvezmények. Ez igaz, de az egyéb tartós megtakarításoknál nem mossák tisztára adójogi szempontból az adózatlan tőkét. Még ha azzal érvelünk is, hogy adóamnesztia alkalmazását nem tiltja a közösségi jog – ami korántsem magától értetődő –, az adójogi szempontból tisztázatlan vagyon adójogi legalizálása akkor is olyan előny, amely csak a magyar államadósság finanszírozásához kapcsolódik, más tagállaméhoz nem. Ez tilos.
Információcserét a legtöbb magyar kettős adóztatási egyezmény is előír, mégpedig az ún. „grosse Auskunftsklausel” alapján. Ez azt jelenti, hogy a másik szerződő állam nemcsak az egyezmény, hanem saját nemzeti joga végrehajtására figyelemmel is kérhet Magyarországról adóinformációt. Ez erősebb szabály, mint a mostani magyar törvényjavaslat előírása, hogy a kifizetőnek nem kell feltárnia a kedvezményezettet, vagyis azt, hogy kié a sajátos adószabály alá vetett tőke, illetve jövedelem. A magyar törvényjavaslat hatásosságát aláássa az is, hogy a magyar adó adott esetben hiába közelít a nullához, ha információt kell adni az egyezmény szerint külföldi illetőségű kedvezményezettről, akkor a kedvezményes magyar adószabály sem abban a tekintetben nem érvényesül, hogy a másik szerződő államban el lehetne titkolni adózatlan tőkét, sem pedig abban az anyagi jogi vonatkozásban, hogy a kedvezményezett megúszhatná az otthoni – a magyarnál nyilván lényegesen magasabb mértékű – adót. Megkérdezhetjük: akkor mire jó ez a törvényjavaslat?
Különösen cinikusnak tetszik, hogy a fenti javaslat sarkalatos törvénynek minősül, az előterjesztő szándékai szerint, megkötve ezzel a későbbi kormányok kezét is. Mit is mondtak az előző kormány által kifizetett közszolgálati végkielégítésekre? „Pofátlan”? Ez a jelző ide is illik. Külön szépséghibája még a végkielégítéses történetnek, hogy a közszolgálati végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadóról azóta megállapította a strasbourgi bíróság, hogy ellentétes az emberi jogokkal. Van még lejjebb?
(Deák Dániel)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
