Galamus.hu - Így beszéltek ti… avagy: Cseppben a tenger – Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről IX.

Így beszéltek ti… avagy: Cseppben a tenger – Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről IX.

Nyomtatás

Részletek: 2013. június 11. kedd, 06:09; Lendvai Ildikó

Temet a Parlament

2013. június 3 – június 4.

Ezúttal a pillanatképek bizottsági ülésekről készültek. Nem színesek, legfeljebb fekete-fehérek, de még inkább feketék. A téma tudniillik nemcsak gyászos, hanem morbid is: az Országgyűlés emberi jogi, majd önkormányzati bizottsága A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg, és a kormánytöbbség jóvoltából támogatta, hogy a plenáris ülésen a Parlament is elfogadja.

A Galamus olvasói a rövid hírrel már találkoztak. De ha valamire, akkor erre a törvényre különösképpen alkalmazható a „cseppben a tenger” szókép. Egyszerre mutatkozik meg benne a rezsim teljes szociális részvétlensége, a keresztény kurzus keresztényietlen irgalmatlansága. Eljutottunk az ország kettészakításának valóságos és szimbolikus záróaktusához: immár nemcsak éltükben, hanem holtukban is elkülönítik a szegényeket a többiektől. Akkurátus pontossággal, semmit ki nem felejtve, a bölcsőtől a koporsóig. A szegény gyerek nem ér ugyanannyit az államnak, mint a többi, hiszen szülei nem jutnak ugyanannyi a támogatáshoz, mert miből is írnák le a családi adókedvezményt. Álszent indokokból, pár hete már törvényes az iskolai szegregáció, a fizetős egyetemi helyekről pedig a szegénysoron nem is álmodhatnak. A közmunkán végigdolgozott nyolc óráért kevesebb jár, mint az akár minimálbéres piaci munkahelyen. A szegényesen öltözöttet, akin látszik, hogy reménytelen, lepusztult az élete, szúrja ki először a BKV ellenőr, őt nézik ki az orvosi váróból, az ő szociális segélyét teszik függővé attól, elég rendes-e az udvara, tudja-e fegyelmezni a gyerekeit. A szigor most eljutott a temetőig: azok, akik nem tudják megfizetni a temetés egyre tetemesebb költségeit, a jövőben nem kaphatnak „ingyen” segítséget. Hogyisne, még a végén rákapnának, és csak úgy, jó dolgukban, szórakozásból temetgetnének!

Nem mondom, hogy az államnak nincs valóságos teendője. A temetési költségek valóban az egekbe szöktek, már nemcsak a legszegényebbek, de a középosztálybeliek is megkínlódnak a gyász mellett az irdatlan számlákkal is. De a javaslat nem ezen akar segíteni. E helyett bevezeti a „szociális temetés” kategóriáját, ami azt takarja, hogy akinek nincs pénze eltemettetni a halottját, az kérhet ingyen sírhelyet, koporsót, urnát, fakeresztet, a temetéshez szükséges szerszámokat, de a temetést magát (bocsánat a szóért) „önkiszolgáló” módon, saját kezűleg kell elvégeznie. Mielőtt azonban saját kezűleg megássa apja-anyja, férje-felesége, ne adj Isten, gyereke sírját, a temető fenntartóitól köteles a munkavédelmi és közegészségügyi kiképzést meghallgatni, mert ugyan a temetésben nem segítenek neki, de a szabályok betartását szigorúan ellenőrzik. Nehogy a sok léhűtő, munkához nem szokott gyászoló csak úgy slendriánul kapirgáljon az ingyen kapott fakoporsó körül. Ráadásul a szociális temetésre szorulók a temetőben külön szociális parcellát kapnak, így legalább az egész falu még ötven év múlva is tudhatja, hogy ők semmitlen szegények voltak.
Tapintatosabb tévéműsorokban ilyenkor jelenik meg a felirat: „felhívjuk a gyengébb idegzetűek figyelmét, hogy egyes jelenetek a nyugalom megzavarására alkalmasak”, vagyis felzaklató részletek következnek. Lássuk őket szövegszerűen, a törvényjavaslatból:
24/A § (7): Az eltemettető a szociális temetés igénylése során nyilatkozatban vállalja, hogy maga látja el a következő temetkezési szolgáltatásokat:

a) az elhunyt temetésre való előkészítése (mosdatása, felöltöztetése),
b) sír vagy urnasír kiásása és visszahantolása,
c) koporsó, urna gépjármű nélküli szállítása a temetőn belül, és
d) a sírba helyezés vagy urnaelhelyezés (a továbbiakban együtt: személyes közreműködés)
(8): Az eltemettető és a szociális temetésben közreműködők nyilatkoznak továbbá arról, hogy a szociális parcellával rendelkező temető üzemeltetője a munkavégzés szabályairól őket tájékoztatta, a munkavégzés során esetlegesen előforduló baleset miatt kártérítési követeléssel nem élhetnek.
Az indoklásból az is kiderül, hogy amennyiben a hozzátartozó kórházban hal meg, vagy valamilyen okból boncolni kell, akkor „az egészségügyi intézmény az elhunyt temetésre való előkészítését, öltöztetését szociális temetés esetén elvégzi, azonban a holttest rekonstruálása nem része a holttest előkészítésének”.
Bele se merek gondolni, mi történik egy balesetben elhalálozott ember szétroncsolt testével rekonstrukció nélkül.
A törvényjavaslat kitér arra is, mi történjen, ha például az idős özvegy nem képes párja sírját megásni. Ez esetben ezt igazolnia kell az önkormányzatnál, és így az önkormányzat tudtával megkérhet valaki mást:
24/A § (10): Ha olyan igazolható körülmény merül fel, ami a személyes közreműködést vállalót megakadályozza a személyes közreműködés ellátásában, az eltemettető más személyt kérhet fel és erről tájékoztatja az önkormányzatot.
Ha senkije nincs, akire ezt a feladatot rábízhatja, akkor az önkormányzat a köztemetés költségeit ráterheli a házára, vagy arra, amije egyáltalán van:
24/A § (11): Amennyiben az eltemettető szociális temetést igényelt, azonban nem tud gondoskodni a személyes közreműködés biztosításáról és erről tájékoztatja az önkormányzatot, a költségek hagyatéki teherként érvényesíthetők.
Az emberi jogi bizottság kormánypárti többsége felebaráti szeretettől hajtva támogatta az indítványt, a szép régi népszokásokra hivatkozva, illetve a családi sírásás közösségteremtő és családerősítő jellegét hangsúlyozva. Legalább három éve (de van, aki évtizedek óta) ülnek az emberi jogok őrzésére rendelt bizottságban, ám nem is értették, miért sértené az emberi méltósághoz, a kegyelethez fűződő jogokat az elképesztő törvény. Megnyugtatónak találták az előterjesztő Belügyminisztérium kreatív magyarázatát, miszerint ha az érzelmileg megrendült, esetleg idős hozzátartozó nem képes a szabályok szerint 2 méter mély sírgödröt kiásni, legyen leleményes, és temetkezzék urnába: „A sírásás valóban rendkívül nehéz fizikai munka, ami veszélyeket is rejt magában. A hozzátartozók számára itt van választási lehetőség: ha hamvasztásos temetést kérnek, akkor az urna elhelyezéséhez nincs szükség két méter mély, két méter hosszú, egy méter széles sírgödörre, ebben az esetben az urna elhelyezése urnafülke biztosításával vagy egy urnasírhely kiásásával is megoldható” – így a kormány képviselője.

A szöveg – megint csak mint cseppben a tenger – jól tükrözi a kormányzat centralizációs és bürokratikus törekvéseit is. Az önkormányzatok eddig sem hagyták temetetlenül a holtakat, de mindenféle össze-vissza módon, a centrális erőtérhez méltatlanul segítgették a végtisztesség megadását. De ezután majd szabály az szabály, és a szabályt persze legfelső szintről, központilag határozzák majd meg. Azt is, mitől hány méter távolságban működhet egy temetkezési vállalat (ha pechére nem felel meg az új előírásoknak, legfeljebb majd költözik), mi után kell és mi után nem kell illetéket szedni, hol kell kifüggeszteni a kellékek árlistáját, ki hogyan és hol hűti a holttestet. Van precíz magyarázat arra is, miért nem szabad a szegények porainak a többiekével keveredniük. Szociális parcella többek között azért kell, mert a nem szakképzett sírásó hozzátartozók különben belekotorhatnának más emberi maradványokba: „Miért kell külön parcellát létesíteni? Azért, mert a hozzátartozók maguk ásnak, és nekünk garantálnunk kell, hogy nem találkoznak olyan maradványokkal, amelyek őket közegészségügyi szempontból veszélyeztetnék. Sajnos ez a helyzet” – világosított fel készségesen a BM embere.

Az emberi jogok felkent kormánypárti őrei szerint ez mind rendben is van. Hozzájuk hasonlóan a fideszesek és a kereszténydemokraták keresztényi szívvel megszavazták az indítványt az önkormányzati bizottságban is, de ott legalább akadt egy-két fideszes képviselő, aki néhány aggályt is kifejtett. De a lelkiismeret szava bennük is elég halkan szólhatott, a kormánypárti gépezet dübörgése szokás szerint elnyomta azt, és végül ők is igennel voksoltak.

1. Június 3., az emberi jogi bizottság ülése

Mottó: Aggodalomra semmi ok, Szabó Tímeát és Lendvai Ildikót „valószínűleg el tudják majd temetni” (Wittner Mária)

Lukács Tamás (KDNP), a bizottság elnöke, továbbiakban Elnök: „Szeretettel köszöntöm Farkasné dr. Gasparics Emese helyettes államtitkár asszonyt.”

Farkasné dr. Gasparics Emese helyettes államtitkár (Belügyminisztérium) szóbeli kiegészítése: „A haláleset a lelki megrázkódtatáson túl rendkívül komoly anyagi terhet jelent egy-egy családnak… A minisztérium egyre gyakrabban találkozott azzal a kéréssel, hogy ez ügyben rendet kéne tenni mind a piaci viszonyok között, mind pedig a halálesetet követő hozzátartozói magatartás tekintetében, hiszen egyre inkább elharapózik, hogy a hozzátartozók anyagi okok miatt nem a temetőben helyezik el a hamvakat, hanem hazaviszik, és otthon helyezi el azokat a kamrapolctól kezdve a pincéig, de a kertben való szétszórás sem ritka eset. Sőt az is előfordult már, hogy a kukások a szemétben találtak hamvakat. Ez indította az önkormányzati feladatokra vonatkozó szabályozásért felelős belügyminisztert, hogy kezdeményezze a kérdéskör újraszabályozását. Ezenkívül még egy szempontot szerettünk volna a jogalkotásban megjeleníteni, mégpedig azt, hogy a helyi közösségek életéért felelős önkormányzatok legyenek felelősek az adott közösségnek a születéstől a halálig és a méltó emlékezésig tartó valamennyi szegmenséért, de a közösségek maguk is tegyenek ezért, mert mégiscsak egy közösségformáló erő az, ne idegenekre legyen hagyva az eltemetése.”

Wittner Mária (Fidesz): „Én üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot… egy-egy ember halála után olyan embertelen – és most a kommunisták szavaival élek – kizsákmányolás történik a családokkal szemben, hogy az már minősíthetetlen. Ezért örülök a kormány e határozatának. Ez egy nagyon jó határozat. Köszönöm.”

Kulcsár Gergely (Jobbik): „Szociális temetésről beszélnek, és van itt egy olyan pont, amely szerint aki ezt vállalja, az a következő temetkezési szolgáltatásokat maga látja el: az elhunyt temetésre való elkészítése, mosdatása, felöltöztetése, a sír vagy urnasír kiásása és visszahantolása. Véleményem szerint kegyeletsértő az, hogy egy gyászolónak magának kell kiásnia a rokona sírját. Egyáltalán tisztában vannak-e azzal, hogy mennyi ideig tart egy sír kiásása, és ez elvárható-e egy gyászolótól? Hogy gondolták ezt a rendelkezést? (Varga László: Faluhelyen ez évszázadokig így volt.)”

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz): „Ma olyan világot élünk, hogy már nemcsak a halottjainkról gondoskodnak mások, hanem az élő hozzátartozóinkról is... Amivel elkíséri az ember a saját hozzátartozóját – túl azon, hogy fizikailag részt vegyen ebben a folyamatban és ne az államra várjon –, ennél sokkal többet jelent. Ez közelebb viszi az embereket az élőkhöz is, mert ha valaki tudja, hogy neki kell majd eltemetni, akkor nem biztos, hogy berakja szociális otthonba.”

Elnök: „Én általános vitára alkalmasnak tartom a törvényjavaslatot. De ad absurdum egy zsidó temetőre soha nem tudják rákényszeríteni, hogy ott szociális temetést végezzenek, mert ez vallásilag kizárt. A törvény jelen szövege szerint azonban ezt is meg lehetne tenni. Az a szándék, hogy ebben a káoszban rendet teremtsünk. Ha a családi kapcsolatok erősebbek lennének, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ez a kérdés most előkerült volna. Biztos vagyok benne, hogy az egyházak a szociális temetkezés kérdésében partnerek, mégpedig azért, mert érdekeltek abban, hogy a családi kapcsolat a kegyeleti jogon keresztül érvényesüljön.”

Kulcsár Gergely (Jobbik): „Egy özvegyasszony is elveszítheti a fiát, és ha őt a szociális temetés keretében arra kötelezzük, hogy ássa ki a saját fia sírját, az véleményem szerint enyhén szólva is felháborító. Bizonyára faluhelyen a mai napig is vannak olyan temetések, ahol a hozzátartozók, rokonok, barátok vagy a szomszédok ássák ki az elhunyt sírját, de itt törvényben lenne előírva az, hogy aki a szociális temetést választja, annak kötelező a saját szerettei sírját megásni. Szociális temetés címén ilyet előírni enyhén szólva is arcátlanság.”

Szabó Timea (független): „Ez egy nagyon durván szegényellenes beadvány. Nem elég, hogy a szegényeket megbélyegzik az életükben, még a halálukban is a megbélyegzés vár rájuk. Ne úgy segítsünk nekik, hogy még jobban megalázzuk őket. Ha egy szülő autóbalesetben elveszti a gyermekét, akit darabokra szaggatva kell eltemetni, akkor a szülő fogja összerakni a gyermekét és asszisztálni fog a temetéshez? (Wittner Mária: Ez esztelenség!) Ez nem esztelenség! Én ilyen szívtelen dolgot még soha nem láttam.”

Lendvai Ildikó (MSZP): „Sokféle kritikám volt a Fidesz-kormány felé, de azt hittem, hogy a szimbolikus politikának mestere. Azt hiszem, hogy ezzel a törvényjavaslattal éppen azt nem vették figyelembe, ami egy jogszabály szimbolikus és érzelmi jelentése. Ez még holtában is két részre osztja a társadalmat. Van, akit ide és így kell temetni, van, akit meg amoda és amúgy. Az amúgy is meglévő szociális szakadékot egy érzelmi szakadékkal tetőzi meg. Ezt nem tehetjük!”

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz): „Megszoktuk bizonyos időn keresztül, hogy az állam mindent ad és mi azt elvárjuk.”

Wittner Mária (Fidesz): „Nem tudom megállni szó nélkül azt, hogy Szabó Timea képviselő asszony azt mondta, ennél embertelenebb dolgot még nem látott. Nem, mert még fiatal ahhoz. Ne is lásson soha olyan embertelen dolgokat, amik ebben az országban történtek. Olyat, hogy a kezeit hátul összedrótozva, a lábait összekötözve, arccal lefelé temetnek egymásra öt-hat embert, akik még mindig úgy fekszenek. Ez egyébként Lendvai Ildikó MSZMP-s képviselőnek is szól, aki pontosan tudja, hogy miről beszélek. Érti, miről van szó, hölgyem? Magát valószínűleg el tudják majd temetni, meg Lendvai Ildikót is el tudják majd temetni, de gondoljunk arra, hogy az elmúlt negyven-ötven év kaparj kurta, neked is lesz alapon olyan embertelenségre és közömbösségre szoktatta az embereket, aminek a levét isszuk immár húsz éve.”

Szabó Timea (független): „Kérem, hogy ne oktassuk egymást tiszteletről! Megpróbálok nyugodt maradni. Mária néni, köszönöm a hozzászólását, de nem az a megbeszélés tárgya, hogy ki milyen borzalmakat élt át. Ennek a törvényjavaslatnak semmi köze nincs ahhoz, hogy ki hogyan van eltemetve, arccal lefelé vagy miként. (Wittner Mária: Pedig voltak ilyenek!) Ez valóban borzalmas, de nem erről beszélünk, az isten szerelmére! Már bocsánat!

Elnök urat pedig arra kérem, hogy az olyan hozzászólások után, amelyek MSZMP-znek, utasítsa rendre a képviselőt, mert ez olyan fokú tiszteletlenség, amit ebben a bizottságban nem volna szabad megengednünk magunknak, mert akkor én is elkezdhetek bárkire jelzőket mondani. Álljon meg a menet, mert úgy beszélnek az ellenzéki képviselőkkel, mintha nem tudom, honnan rántották volna ki őket. Nem tisztem nekem Lendvai Ildikót megvédeni, mert pontosan tudom, hogy ő ki tud állni saját magáért is, de kérem, hogy ne becsméreljük egymást.”

Elnök: „Szeretném megjegyezni, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága, különösen egy országgyűlési bizottsági ülésen mindenkit megillet, különösképpen olyan esetben, amikor számára ez nem egy elméleti jellegű hozzászólás, hanem az átélt események motiválják. Az pedig kétségtelen tény, hogy az az esemény, amiről beszélt, az MSZMP időszakában történt.”

Lendvai Ildikó (MSZP): „Természetesen nem személyes ügyben szeretnék szólni. Nagyon-nagyon sok embertelenség történt a történelem során és tisztelet annak, aki ezek áldozata volt, mint Mária, túlélte és átvészelte. De ez nem felmentés egyikünknek sem arra, hogy az ennél esetleg arányaiban jóval kisebb, de mégiscsak az emberséget érintő javaslat ellen ne emeljünk szót. Én éppen attól várom, hogy az embertelenségnek akárcsak a morzsájára is kényes legyen, aki sajnos az egész cipóját volt kénytelen megenni. Monikának nagyon igaz volt az a félmondata, hogy mindig mindent elvártunk az államtól. De könyörgöm, itt most nem erről van szó. Az államtól nem, de a közösségtől joggal vár el holtában, szenvedésében, családi bajában szolidaritást mindenki. Hogy akinek fájdalmas volt az élete, mert szegény volt, annak a családja számára ne legyen a szükségesnél, ami elkerülhetetlen, még sokkal fájdalmasabb, mert megalázó az, ami vele holtában történik. Temetési segélyeket eddig is adtak az önkormányzatok. Bizonyára nem eleget, ezt tudjuk, hiszen valóban vannak olyan esetek, amikor a hozzátartozók ezzel együtt is inkább az ’olcsóbb’ megoldást választották. De mi okunk van rá, hogy ha akár általánossá akarjuk tenni és szabályozni akarjuk a pénzügyi segélyt, akkor ilyen feltételekhez kössük? Miért kellene egy sebzett családon és egy amúgy is sebzett életen még egy sebet ütnünk? Erről van most szó és nem egymás vádolásáról. Ha jól emlékszem, holnap van a nemzeti összetartozás napja. A holtaknak is különbségtétel nélkül kell megadnunk a végtisztességet.”

Berényi László (Fidesz): „Ma vidéken igenis az a gyakorlat, hogy a családtagok részt vesznek a temetkezésben. A legintimebb dolog az, hogy a halottat saját maguk készítik fel az utolsó útra, nehogy rossz képben tűnjön fel Isten előtt. De a lehetőséget meg kellene hagyni, hisz a lehetőség azért jó, mert akik ezt a szokásjogot gyakorolják, azoknak lehetőségük van, ahol viszont már a szolgáltatásokat teljes mértékben igénybe veszik, ott meg a törvény adjon lehetőséget arra, hogy ezt a fajta szolgáltatást is igénybe vehessék.”

Lendvai Ildikó (MSZP): „Ne tévesszük meg egymást, ugyanis nem egy népszokás életben tartásáról szól ez a törvényjavaslat. Aki az ilyen szokásoknak megfelelően valamilyen részvételt vállalt eddig is a halottja eltemetésében, az nem tilos ezután sem. De életveszélyes, hogy a szociális helyzethez kössük – méghozzá városon és falun egyformán, mert pillanatnyilag nem látunk ilyen megkülönböztetést a törvényben –, hogy neked így kell csinálni. Ez a törvényjavaslat a szociális temetésről szól és nem a megbecsülendő falusi népszokások egyik eleméről.”

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz): „Akik szerényebb anyagi körülmények között élnek, sokszor sokkal jobban érzik a közösségi szemléletet.”

Szabó Timea (független): „Mondok egy borzalmas példát: egy szülő viszi a gyereke koporsóját. Képzeljük el, hogy egy 70 éves néninek kell vinni a gyereke koporsóját. (Wittner Mária: Nem ez van benne.) Mária néni, tessék elolvasni a jogszabályt!”

Lendvai Ildikó (MSZP): „Én is csak a szövegnél szeretnék maradni, a szöveg egy olyan eleménél, amire eddig semmiféle igazolást nem hallottam, ami arról szól, hogy a köztemető üzemeltetője külön szociális parcellát kell hogy kijelöljön. Miért is? Miért kell külön helyre temetni azt, aki olyan szegény, hogy szociális temetést igényel? Hát a holtakat elválasztjuk szociális helyzet vagy jövedelemigazolás szerint a temetőben? Számomra ez tetőzi be azt az érzelmi megalázást és különbségtételt, hogy ötven év múlva még mindig tudja az egész falu, hogy ez egy olyan szegény család volt, aki nem tudta kifizetni a temetést. Hát mi ez? Hogy lehet ez? Ahogy elnök úr helyesen mondta, a szociális temetés nem kötelező. Igényelni lehet, de ha igényled, mert rászorultál – benne van a 24. § (7) bekezdésében –, nyilatkoznod kell, hogy magad látod el a sírásást, az urnaszállítást, a sírba helyezést stb. Ha mégsem tudod megtenni, mint kiderül a további paragrafusokból, akkor ezt igazolnod kell… Ugyanennek a paragrafusnak a (10) bekezdésében az van, hogy ha igazolható körülmény merül fel, ami a személyes közreműködést vállalót megakadályozza a személyes közreműködés ellátásában, az eltemettető más személyt kérhet fel és erről tájékoztatja az önkormányzatot. Szó nincs itt tehát arról, hogy a nagycsalád, a szomszédság és a baráti kör valamifajta idillben – ha ezt a szót egy temetés során egyáltalán lehet alkalmazni – összefog, hanem arról van szó, hogy ha te magad, te szerencsétlen nem vagy képes, mert még öreg és beteg is vagy, akkor ezt majd igazolod, és igazolható körülmény esetén esetleg más is besegít a sírásásba. Kinek mennyije van, annyit is ér, még a temetőben is.”

Wittner Mária (Fidesz): „Ahogy Lendvai Ildikó képviselő asszony nagy hévvel beszélt, eszembe jutott, hogy az elmúlt években helikopterrel köröztek a településeken és azt figyelték, hol szüretelnek kalákában a barátok, a családok. Önök tehát valahol megölték és megfélemlítették az embereket, mert az összefogást úgy atomizálták le az elmúlt nyolc évben, hogy az döbbenetes. Kérem, hogy ne meséljünk szépeket, mert itt nagyon durva dolgok történtek az elmúlt nyolc évben.”

Prutkay János szakértő (Belügyminisztérium): „Tisztelt Bizottság! A szociális temetés során a hozzátartozónak valóban személyesen is részt kell vállalnia és azokat a tevékenységeket, amiket a képviselő asszony felsorolt, el kell végeznie. Először is az elhunytat elő kell készíteni a temetésre. Az öltöztetés és a személyes közreműködés inkább akkor jellemző, ha otthoni körülmények között történik az elhalálozás és kórboncolásra nem kerül sor, mert nincs rá igény. Mivel innen már vagy közvetlenül a temetőbe vagy a hamvasztó üzembe történik a szállítás, nincs más szereplő, ezért a hozzátartozóknak kell ellátniuk ezt a feladatot. A következő dolog a sírásás. A sírásás valóban rendkívül nehéz fizikai munka, ami veszélyeket is rejt magában. A hozzátartozók számára itt van választási lehetőség: ha hamvasztásos temetést kérnek, akkor az urna elhelyezéséhez nincs szükség két méter mély, két méter hosszú, egy méter széles sírgödörre, ebben az esetben az urna elhelyezése urnafülke biztosításával vagy egy urnasírhely kiásásával is megoldható, ha azonban a család a koporsós temetés mellett dönt, akkor valóban ki kell ásni a sírgödröt és ez a hozzátartozók feladata. Miért kell külön parcellát létesíteni? Azért, mert a hozzátartozók maguk ásnak, és nekünk garantálnunk kell, hogy nem találkoznak olyan maradványokkal, amelyek őket közegészségügyi szempontból veszélyeztetnék. Sajnos ez a helyzet.”

Elnök: „Megállapítom, hogy a bizottság a törvényjavaslatot 12 igen szavazattal, 4 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartja.”

Jordi Olivé fotója, Alforja (Tarragona), 1965 – forrás

2. Június 4., az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülése

Mottó: „Most akkor a költségeket ki viseli, az állam vagy az önkormányzat? Most ez a fő kérdés nem?”

Láng Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: „Ha jól látom, akkor dr. Gasparics Emese helyettes államtitkár asszony van itt a Belügyminisztérium részéről.”

Farkasné dr. Gasparics Emese szóbeli kiegészítése: „Ennek a törvénymódosításnak két célja volt. Az egyik, hogy az állam valamilyen módon rendet tegyen abban a témakörben, ami a haláleset kapcsán a családokat érintő terheket jelenti. Ami különösen érzékenyen érintette itt a közvéleményt, a szociális temetésben a személyes közreműködés lehetősége, amit pedig az a gondolat vezérelt, hogy ne mindent az államtól várjanak az emberek, igenis működjenek közre a családok is adott esetben a családtagjaik, hozzátartozóik végtisztességének megadásában.”

Apáti István (Jobbik): „Én egészen horrorisztikusnak, eltorzultnak meg elidegenedettnek látom azt az érvet, hogy mondjuk egy közeli hozzátartozót, egy gyermeket, egy szülőt, egy nagyszülőt majd felöltöztet a szertartás előtt a saját hozzátartozója. Az, hogy megásom majd a saját édesanyám sírját, az, hogy megásom majd a saját nagyapám vagy nagyanyám sírját, hát ne haragudjanak, a fronton elfogadható háborús körülmények között esetleg. De valóban ezen dől össze a költségvetés? Nem találnak jobb, emberibb, humánusabb, keresztényibb megoldást erre? Amit pedig tegnap Tállai államtitkár úr mondott, az megint egy kicsit arcpirító: természetesen meghagyják a lehetőséget, hogy piaci alapon temettessük el a hozzátartozóinkat. Köszönjük szépen, hogy a nemzeti együttműködés kormánya még legalább ezt nem tiltja meg, hogy piaci alapon temettessük el.”

Nagy Csaba (Fidesz): „Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy legyenek határidők kitűzve, főleg naptári napokra gondolok és munkanapokra, és főleg az ünnepek környéki időszakokra, hiszen azt kell hogy mondjam, hogy a mai gyakorlatban is igen nagy szervezési feladatokat ró a temetőben dolgozó munkatársakra, hogy ünnepnapok környékén ezeket a munkálatokat úgy tudják szervezni, hogy ne legyenek komoly fennakadások a temetőkben. Igaz, hogy a mai magyar kultúrának nem része az, hogy a halottainkat saját magunk temessük el, de ha visszagondolunk a magyar történelemre, hosszú évtizedeken, évszázadokon keresztül ennek hagyománya volt Magyarországon. Ezt csak így zárójelben mondanám el, mielőtt még itt a nagy politikai mélységekbe belemennénk.”

Szedlák Attila (Fidesz): „A 24/A. § (3) bekezdésében írja, hogy a szociális temetés keretében az elhunyt hűtéséről, szállításáról, hamvasztásáról, satöbbi, satöbbi, az állam gondoskodik. Ezzel szemben a 24/C. § (1) bekezdése arról beszél, hogy az önkormányzat viseli a hamvasztás költségét. Most akkor ki viseli, az állam, vagy az önkormányzat, vagy az állam az államban? Tehát most ez a fő kérdés, nem?”

Farkasné dr. Gasparics Emese válaszai: „Azt talán a bevezetőben elmulasztottam elmondani, hogy mielőtt ennek az általános vitáját lezárná az Országgyűlés, most elindul a törvény az európai uniós jóváhagyási eljárásra is, tehát még a notifikáció is befolyásolhatja a jogszabály elfogadását. Visszavonni nem kívánjuk a jogszabályt… ma 10 és 20 ezer közé tehető egyébként annak a szokásnak a lakosságban egyre bevettebbé válása, hogy hazaviszik az urnát, és sajnos ezek után szinte naponta növekszik a szemétből vagy közfolyóból, vízből előkerülő urnák száma. Körülbelül 10 és 20 ezer közé tehető, ami ma már a halottak tekintetében majdnem 10 százalékot jelent évente. Ebből kifolyólag kell hogy egy olyan intézmény is bevezetésre kerüljön, ami több mint a köztemetés, mert köztemetés gyakorlatilag akkor van, amikor nincs az elhunytnak semmiféle hozzátartozója, rokona, senki, tehát magyarul, egyedülállóként, hajléktalanként hal meg. A szociális temetés nem pont erről szólna, inkább arról, hogy az emberek ne azt válasszák, hogy hazaviszik és a polcra, netán méltatlanabb helyre rakják a halotthamvakat, hanem biztosított legyen úgymond a végtisztesség, de ehhez kapcsolódóan ezt ne egyedül és kizárólag az állam vállalja, hanem kapcsolódjon be a hozzátartozói, illetve a rokoni kör. Köszönjük szépen itt a szociális parcellákra vonatkozó észrevételt. Az ÁNTSZ előírásai szerint azért kellett ezt ilyen módon biztosítani, hogy amennyiben nem úgymond szakképzett temetkezési személyzet végzi a sír kiásását, nehogy emberi maradványokkal találja magát szembe.”

Varga Zoltán (MSZP): „Elég embertelen és morbid ötletet, hogy ha azt akarja az az ember, aki akár saját hibájából, akár önhibáján kívül ilyen helyzetbe került, hogy eltemessék, és nem akarja azt, hogy mondjuk a gyerekeire vagy a családtagjaira terhelje az állam ennek a költségét, akkor kénytelen lesz, beáll és kiássa a sírt, és egyéb dolgok. Szeretném azt is elmondani, hogy a Magyar Szocialista Párt – biztos hogy már tudja, ezt tegnap Lendvai Ildikó bejelentette – az ombudsmanhoz fog fordulni ennek a dolognak a kivizsgálása tekintetében.”

Habis László (KDNP): „Engedtessék meg kivételesen egri polgármesterként néhány szót mondani. Egerben van öt temető és számos templom, altemplom. Az öt temetőből egy, a legkisebb a város tulajdonában levő. Ennek az üzemeltetésére mi évi 5,5 millió forintot fordítunk. Van temetési segély a városban önkormányzati rendelet alapján, körülbelül az elhunytak családtagjainak a 70 százaléka részesül benne, és ez 17 ezer forint/fő. Ez 5,5 millió forintos költségvetési kiadást jelent, nagyjából ugyanannyit, mint amennyit a legkisebb temető üzemeltetésére fordítunk. Létezik a köztemetés intézménye, ezt mi 70 ezer forintból oldjuk meg. A köztemetés ötven főt érintett, tehát 3,5 millió forintot jelent. Megmondom őszintén, hogy én ezt az ügyet, bár nyilván minden település szorító költségvetési korlátokkal küzd, nem érzem költségvetési tételnek, ezt nem érzem pénzkérdésnek.”

Hegedűs Lorántné (Jobbik): „A Ceausescu-diktatúra bukása után nem sokkal a családunkkal elmentünk Erdélyországba, és ott Kolozsvár főterén volt az a megdöbbentő látvány, ami fogadott. Egy Lada tetejére gumipókokkal vagy nem tudom, micsodával föl volt erősítve egy koporsó, és nyilván „szociális temetésnek”, a román viszonyokhoz képesti szociális temetésnek voltam a szemtanúja, nyilván éppen vitték a háztól vagy valahonnan a koporsót a temetőbe. Én nagyon óvnám magunkat attól, hogy ilyen vagy hasonló jelenségekkel árasszuk el Magyarországot. Ez a 70 ezer forint/köztemetés nekem elég olcsónak tűnik, de biztos Eger felé ilyen árak vannak. Ha van hatósági ára egy csomó mindenfajta közszolgáltatásnak Magyarországon, akkor ennek is lehetne hatósági ára. Ha ezt reális alapra le lehetne hozni, akkor nem volna szükség valószínűleg szociális temetkezésre, mert az ár olyan normális, elviselhető, tűrhető szintre jönne vissza, amit mindenki tudna rendesen kalkulálni, fel tudna rá készülni, és nem érné sorscsapásként egy-egy temetés úgy egyébként sem.”

Elnök: „Ki ne emlékezne egyébként arra a gyönyörű, mélynyomott, nagyon vastag, nagyon drága papíron lévő, Hagyó Miklós korszakában a budapesti temetkezési vállalat korábbi színes prospektusára, hogy vegyen sírhelyet, Dunára nézőt Farkasréten, az a kiadvány szerintem a legigényesebb kiadvány volt akkoriban, amit én láttam. Tehát ezek azért mind-mind az elmúlt években azt mutatják, és ezt nem viccnek szántam, hogy a temetkezésben valóban komoly problémák alakultak ki.”

Szedlák Attila (Fidesz): „Szociális parcella, szociális terület kijelölését egy temetőben, pláne, ha egy faluban mondjuk egy temető van, és már ott sugallni azt, hogy itt vannak a szegények és a másikban a nem szegények, én végképp nem javasolnám, hogy ez legyen. Legalábbis a mi esetünkben, ha köztemetés volt, soha nem tettünk különbséget, hogy most hova kerüljön a parcella. Nagyon régen volt, nem emlékszem pontosan, nem tudom, hány, talán 100 éve, hogy ha valaki öngyilkos lett, akkor a temető árkában lehetett eltemetni. Most innentől kezdve nagy kérdés nekem, hogy akkor a fejfa is megkülönbözteti-e majd, hogy ki a szegény meg ki a nem szegény, mert állami lesz a fejfa. Tehát sok probléma van, amit szerintem le kellene tisztáznunk.”

Pál Tibor (MSZP): „Elnök úrnak szeretném mondani, hogy valóban nem túl jól sikerült Hagyó Miklósnak az a kiadványa, amiről itt szót ejtett. (Elnök: Szép volt.) Igen, de az legalább szép volt, viszont ezzel a mostani törvényükkel sikerült überelniük Hagyó Miklóst.”

Elnök: „Tényleg, képviselő úr, őrizzük meg a bizottság komolyságát.”

Pál Tibor (MSZP): „Itt egy olyan kegyeleti sérelem van előttünk, amivel, azt mondom, hogy überelték azt, ami volt, tehát erre szerintem ne legyenek nagyon büszkék. Tehát tényleg annyira morbid az egész történet, hogy ha igazán korrektek akarnának lenni, akkor szerintem ezt az egész törvényt úgy, ahogy van, visszavonják, leveszik napirendről, és inkább azon gondolkoznak, hogy azokat a költségeket, amiket itt leírnak a szolgáltatók, hogyan lehet csökkenteni.”

Elnök: „Egyetlenegy dolgot szeretnék kérni a bizottságtól. Szerintem 2010 óta elég jól sikerült szakmai vitákat folytatnunk a bizottsági üléseken, és teljesen felesleges politikai lufikat eregetni. Szerintem őrizzük meg ezt a jó szokásunkat, hagyjuk, vannak más bizottságok, ahol órákon keresztül tudják mondani a szokásos lózungokat.”

Farkasné dr. Gasparics Emese zárszava: „…azt pedig a társadalommal szeretné valamilyen módon a jogalkotás végre tudatni, hogy ez nem az a kör, amiben az állam olyan nagyon szeretné átvállalni az emberek terheit, vagy nem tudom én, talán lehet, hogy ez így durva szó, tehát ez nem tartozik bele, igenis legyen a családi élet része a halál, a kegyelet és a végtisztesség, és szeretnénk inkább visszaadni a családoknak ezt a jogát, mint hogy ezt is úgymond az állam a közpénzek terhére finanszírozná. Köszönöm szépen.”

Elnök: „Akkor aki általános vitára alkalmasnak tartja a törvényjavaslatot, az kérem, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) 16 igen. Aki nem? (Szavazás.) 7 nem. Általános vitára alkalmas.”

Az alkalmasnak ítélt törvényjavaslat általános vitáját kedden meg is kezdi az Országgyűlés. Ha a szegényekben van egy kis becsület, akkor a halálukkal megvárják a végszavazást. Hiszen rendnek lennie kell.

Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!