Roland Garros – Párizsi napló 5.
- Részletek
- 2013. június 09. vasárnap, 04:38
- Aczél Endre
Úgy tizenöt évvel ezelőtt az akkor sikerei csúcsán levő Venus Williams azzal a közléssel lepte meg a világot, hogy oké, de majd a húgomat, Serenát, azt nézzétek! Ördöge volt. Egyvalaki azóta is csak nézi az ifjabbik Williams-nővért, de verni – nos azt nem tudja. Szegény Maria Sarapova azzal állt ki a szombati párizsi döntőre, hogy kilenc éve nem nyert Serena ellen, tizenkét meccset veszített el ellene, s az utolsó hétből mindösszesen egy nyert játszmával távozott. Igaz, akárhányszor kapott is ki az amerikaitól, a színhely egyszer sem a Roland Garros volt. Emiatt számított a szombati meccs másnak, mint a megelőző 12.
De ugyanolyanra sikeredett. A vesztes neve ezúttal is Sarapova. A hajdani angol focinagyság, Gary Lineker bon mot-ját – miszerint a futball olyan játék, ahol 22-en vannak a pályán és mindig a németek nyernek – némileg kifordítva: a tenisz, ha Serena és a Marija játssza, olyan sport, ahol mindig az előbbi nyer.
6–4, 6–4-gyel került a serleg az amerikai teniszező kezébe (ez volt a 16. Grand Slam-győzelme), ami némiképp szoros küzdelmet sejtet, de a látszat csal. Nem az történt, hogy Williams mind a két szettben egyszer elvette Sarapova adogató játékát, hanem az, hogy az orosz állandóan futott az eredmény után. Ha úgy tűnt, hogy most már nyomába ér az ellenfelének, az nyomban el is illant tőle. Hiába nyert saját adogatást Sarapova, hiába vette el Williams adogató játékát is, nem egyszer, az istennek nem jött össze neki, hogy ő legyen előbb. A legvégén Serena egy „királynői ásszal” fejezte be a meccset, aztán térdre esett. Volt oka rá. Tizenegy évvel ezelőtt, 21 évesen nyert itt utoljára. Lassan 32 éves lesz, és nála idősebb teniszező csak 1958-ban emelhette a magasba a Suzanne Lenglen-kupát. Tudják, ki volt ez a valaki? Körmöczy Zsuzsa, majdnam 34 évesen. Kicsit sajnálatosnak gondolom, hogy a Roland Garros házi kommentátora csak az évszámot említette, a nevet nem. De én pótolom, akár késői főhajtás gyanánt is, minden idők legjobb magyar hölgyteniszezője előtt.
Körmöczy Zsuzsa (forrás)
Egyébként a szombati döntő mérsékelten unalmas volt, amit talán maga Sarapova is észlelt, mert a második szett vége felé azok a híres, önbátorító sikolyok, amelyek a játékát kísérik, egyre halkabbak lettek, azt végképp elcsitultak. Aki látta az előző napi Nadal–Djokovics férfi elődöntőt, talán sajnálta is, hogy a drága idejéből elvesztegetett a lányokra alig több mint másfél órát.
A tapintatos győztes, a csalódott vesztes (forrás)
Nadal, amint arra már gyöngéd jóslatot tettem korábban, megverte a szerb világelsőt, de öt játszmában és a végén csak 9–7-re. A dolgok első körében azt KELL mondanom, hogy ha két ilyen remek teniszező csak a döntő szettben képes eldönteni a meccs kimenetelét, s azt is csak jóval túl a 6 nyert játékon, akkor voltaképp nincs „igazi” nyertes. A dolgok második körében viszont ugyancsak azt KELL mondanom, hogy Nadal jobb volt, mint Djokovics. Sokkal több játékot nyert, sokkal több nyerő ütést produkált, sokkal kevesebbet hibázott, mint az ellenfele. Noha az utókor a puszta játszmaeredményekből (6–4, 3–6, 6–1, 6–7, 9–7) ezt nem fogja kiolvasni, Nadal – közhelyesen szólva – megérdemelten nyert.
Kis közjáték. Novak Djokovics – talán életében először – a végén nem volt képes leplezni a csalódottságát. Nemhogy mosolyogva gratulált volna Nadalnak, külső körülményekre hárította a vereséggel járó felelősséget. Szerinte nem locsolták eleget a pályát, nehéz volt fordulni – a rendezők „hibáztak”. Jó, értem én hogy a szerb nagyon akarta most és itt az aranyat, de talán mégsem kellett volna – jó kifejezés – kivetkőznie abból a nagyon jó szellemből, amit a tenisz világában azért nem sokan képviselnek.
Nadal honfitársa, a 31 éves David Ferrer, aki ötször állt már egy Grand Slam döntő kapujában, de mindannyiszor kikapott, életében először lesz döntős vasárnap. A hazaiak kedvencét, Jo-Wilfried Tsongát pénteken nagyon megverte. Ha a tie-breakben végződő második játszmát – az egyetlen francia reménysugarat – nem számítjuk, Tsonga mindösszesen három gémet tudott csinálni a spanyol salakspecialista ellen, és mentálisan sehogy se tudta összeszedni magát. Minden második bírói ítéletet kifogás tárgyává tett, amivel csak azt árulta el Ferrernek, hogy könnyű préda. És a „mindent beérek” logójú spanyol ezúttal nem csak az alapvonalról lőtte le Tsongát – Federer legyőzőjét –, hanem a hálónál is jobb volt nála, ami az ő esetében nagy szó.
Vasárnap két spanyol játszik a Roland Garros aranyáért. Ferrernek talán jól jön, hogy „piszkosul” ismeri Nadalt (bár ez fordítva is igaz), és kevésbé jól, hogy kettejük 23 meccséből eddig Nadal valamivel többet nyert mint ő. Szám szerint 19-et.
(Aczél Endre)