Nem vagyok felelős értük!
- Részletek
- Napi apró
- 2013. június 05. szerda, 04:55
- Mihancsik Zsófia
Méltatlan dolog egy Fidesz-szóvivővel vitatkozni, és nem is tenném, ha nem tudnám, hogy a beszélőgépek nem a saját kútfejükből táplálkoznak, hanem a központi tervezés és az állami színdarabrendezés végrehajtói (az más kérdés, hogy sem a szerep, sem a belső berkekben kiagyalt, majd általuk betanult mondandó nincs ellenükre).
Tehát: nem igaz, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”*, ahogy a nemzeti összetartozás napja is hamis.
A saját nevemben beszélek. Nem vagyok felelős egyetlen magyarért sem, nincs olyan kötelező norma vagy ethosz, amely etnikai alapon és államilag elrendelve ilyen felelősséget megállapíthatna vagy elvárhatna az egyéntől. Hogy én az alkatom, neveltetésem, tapasztalataim és értékrendem folytán mennyire vagyok szolidáris azokkal, akik szolidaritásra szorulnak, az az én egyéni adottságom, lehetőségeim és döntésem kérdése. (Ezt az értékrendet persze nem Wass Albert segít elültetni a kiskamasz lelkében, hanem például Thomas Mann vagy József Attila.) És mivel sokfélék, milliónyi félék vagyunk, ki-ki eldönti majd, hogy az UNICEF afrikai gyerekiskoláztatási programját támogatja, az Ormánságban vagy Borsodban nyomorgó romákat vagy – ahogy sok százezren eldöntötték a rendszerváltás előtt, és minden erejükkel tették is – a romániai magyarokat. Hogy a velük egynyelvű, egykultúrájú magyarokat – akik jobban megszenvedték a Ceausescu-diktatúrát, mint a magyar állam területén élő magyarok Kádár langyos sörét – sok százezer honfitársunk fontosnak tartotta, szolidáris volt velük, azaz lehetőségei szerint felelősnek érezte magát értük, az világosan kiderült a spontán népmozgalmakból, amelyek Erdélybe indultak akkor is, az után is, vagy 1988 nyarán a romániai falurombolás ellen – nem államilag! – szervezett tömegtüntetésen.
A mindenkori magyar állam felelőssége természetesen más, mint az egyéné – de hogy ebbe a felelősségi körbe nem tartozik bele az, hogy a saját érdekei szerint megkonstruált és kötelezően elrendelt nemzeti összetartozását ünnepeltesse, az biztos. A magyar államnak a Magyarországon élő polgárai iránt az a kötelessége, hogy hagyja őket élni, dönteni, a saját felelősségérzetük alapján szolidárisnak lenni, és ehhez olyan feltételeket teremtsen, hogy a mindenféle meggyőződésű, világnézetű, alkatú és társadalmi helyzetű polgárainak legyen módjuk másokra is figyelni, ne csak a saját egzisztenciális vagy közérzeti nyomorúságukra.
Ezenkívül: nem vagyok felelős Orbán itthoni és külföldi ámokfutásáért, a kliensek vagyonosodásáért, a magyarok elszegényítéséért, a rokkantak megalázásáért, az iskolások indoktrinációjáért, a munkavállalók vagy az egyetemek és az egyetemisták szabadságának korlátozásáért, nem vagyok felelős sem a békemenetelőkért, sem a Csizmadiákért, Bayerekért, Szélesekért, Kövérekért, Kósákért. Semmiféle közösséget nem vállalok velük, tehát felelősséget sem értük. Mert az egyetlen közös vonásunk, hogy ők is magyarnak nevezik magukat. És ez kevés, ez önmagában semmit sem jelent. Azaz mégis: számomra szégyent.
Az én felelősségem, és mindenkié, aki hasonló módon gondolkozik, ma egyetlen dolgot jelent: olyan feltételeket teremteni ismét – ha másként nem megy, és nem megy, akkor egyszeri politikai aktus, azaz választás útján, mert a hatalmon lévők arroganciája kizár minden folyamatos és tárgyalásos megoldást –, hogy a „magyarok” becsülete önmaguk előtt és a világban ne azokon mérődjön meg, akiket honfitársaim közül sokan meggondolatlanul juttattak kétharmadhoz és kormányra, és akik ennek a magyarok lakta országnak mérhetetlen károkat és csak hosszú idő alatt korrigálható presztízsveszteséget okoztak szerte a világban.
* Hoppál szóvivő „tanítása” a „nemzeti összetartozás” szent napja alkalmából: „Fontos, hogy megéljük és ezen a napon fejezzük is ki ezt az egységet, hogy minden magyar felelős minden magyarért.” „Merjünk bátrak lenni az összefogásra, merjük átélni azt az élményt, amit nem vehetnek el tőlünk mindenféle rossz döntéssel, hogy összetartozunk, hogy felelősek vagyunk egymásért.” 2010-ben az emberek arról döntöttek, hogy azok, akik „békétlenséget okoztak magyar és magyar között, akik 2004-ben csúfos módon elárulták a határon túlra űzött magyarokat”, azok a továbbiakban ne nyilvánítsanak véleményt és ne vegyenek részt a politikai vezetésben. Ez még mind Hoppál szóvivő. És ez is: a baloldal viszont megint újraszerveződik, „kimutatja farkasfogát”, és ha hatalomra jutnának, lerombolnák azokat az értékeket, amelyeket a magyar emberek három év alatt megalkottak. Legyen összefogás, hogy „hogy ne térhessenek vissza az ország élére azok, akiknek a nemzeti összefogás nem érték”.
(Na ez volt az egyetlen őszinte mondata. Ez az egyetlen értelme a nemzeti összefogás állami ünnepének: hogy soha többé senki más ne „térhessen vissza” az ország élére. És felhívnám a figyelmet Hoppál szóvivő sajnálatos elszólására: „…a továbbiakban ne nyilvánítsanak véleményt”. Hát ezt a szabadságelvonást nem sikerült megvalósítani a nemzeti együttműködés rendszerének első négy évében. Bizonyára ezért is kéne az a második ciklus, mert ez így csak félmunka.)
(Mihancsik Zsófia)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
