A szélsőjobb vasárnapja
- Részletek
- Szemle
- 2013. június 03. hétfő, 04:43
- (mzs)
A trianoni békeszerződés ellen tüntettek Budapesten szélsőjobboldali szervezetek. Monorierdő jobbikos alpolgármesterét választották meg az aktív szavazópolgárok polgármesternek.
Így tüntettek ők – MTI/Mohai Balázs
Tüntettek „a nemzetgyilkossági kísérlet” ellen
Elkerülhetetlen a trianoni békediktátum felülvizsgálata, tarthatatlan, hogy a 93 évvel ezelőtt meghozott döntés változatlan maradjon – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője az 56-osok terén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett Trianon-felvonuláson, több száz fős tömeg előtt. Június 4-én nem ünnepelni kell, hanem emlékezni, emlékeztetni és jogokat követelni. Felszólalt Toroczkai László, a HVIM vezetője, és Zagyva György Gyula, a szervezet alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
A Regnum Marianum-kereszt előtt Gaudi azt mondta, hogy a versailles-i kastélyban aláíratott diktátum nemzetgyilkossági kísérletnek tekinthető, amely során lábbal tiporták a magyar nép önrendelkezési jogát. „Ne higgye senki, hogy így maradhat, és hogy ebbe a magyarok bele fognak nyugodni.”
A magyar kormánynak elkerülhetetlen felelőssége hogy „védhatalalomként” lépjen fel az elszakított területek érdekében, támadásba kell lendülni nemzetközi szinten, számon kell kérni a szomszédos államokon a nemzetközi jog és az emberi jogok által előírtak teljesítését.
A területi autonómia egy elégséges minimum lehet csak, az nem egy eltúlzott követelés. Az önrendelkezdési jog a Kárpát-medencei magyarokat is megilleti, hiszen azt lényegében már minden közép-kelet-európai nép kiharcolta, elérte.
Történelmi bűn volt a 2005-ös román uniós-csatlakozásnál elmulasztani a magyar vétót, és ezt a hibát nem szabad elkövetni Szerbia csatlakozása kapcsán: addig kell blokkolni Szerbia uniós tagságát, míg a délvidéki magyarok jogos igényeit nem teljesítik.
Követelte, hogy a román miniszterelnök haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a Székely Nemzeti Tanáccsal a székely területi autonómia megteremtése érdekében. Ugyancsak követelte a mai napig vissza nem adott, elkobzott egyházi javak haladéktalan visszaadását, és tiltakozott a román közigazgatási határok önkényes megváltoztatása ellen.
A tömeg egy „Justice For Hungary!” feliratú transzparens és egy veterán teherautó mögött először a szerb, a román, majd a szlovák nagykövetség elé vonult. A tömegben több jobbikos, árpádsávos és magyar zászló is volt.
És így vonultak – MTI/Mohai Balázs
Jobbikos győzelem a monorierdői időközi polgármester-választáson*
Szente Béla jobbikos alpolgármester lett Monorierdő új polgármestere: három független riválisát fölényesen megelőzve nyert a vasárnapi időközi választáson.
A több mint 3500 választópolgár közül 1406-an jelentek meg, ami körülbelül 40 százalékos részvételnek felel meg. A négy polgármesterjelölt közül Szente Béla, Monorierdő jobbikos alpolgármestere 635 szavazattal (a leadott voksok 45 százalékával) nyert. A többi jelölt függetlenként indult.
A közel 4400 lakosú Pest megyei községben azért kellett időközi választást kiírni, mert Juhász Sándor független polgármester márciusban lemondott posztjáról. A volt polgármester azzal indokolta döntését, hogy hosszú távon nem látja biztosítottnak a község működőképességének fenntartását, részben azért, mert nem kapott kellő támogatást a képviselőktől. A távozó polgármester feladatait teljes jogkörrel a 2010 óta alpolgármester, független képviselő Páczi Antal vette át. Az ő kezdeményezésére az április 2-ai ülésen még egy alpolgármestert választott a testület, Szente Béla jobbikos képviselőt, aki mostantól polgármesterként dolgozhat tovább.
Az új polgármester – forrás: a párt helyi honlapja
Az új polgármester programjából (a párt helyi honlapja, kiemelések a szövegben, betűhív közlés)
„Településünk egyik fő problémája a közbiztonság.
Minden naposak a betörések, fosztogatások és támadások. Erdeink fái ritkulnak, helyükbe szeméthegyek kerülnek. Ne akarjunk olyanná válni közrendileg, mint Pilis vagy Monor, ahol már emberölés is történt pár ezer forintért.
Sajnos a rendőrség és a polgárőrség kevés a feladat megoldásához, ezért melléjük településőrséget szeretnék felállítani Monorierdőn a hatékonyabb fellépés érdekében, ezzel segítve munkájukat, hogy nyugodtabban élhessenek otthonainkban.
Továbbiakban egy alapítvány létrehozását szorgalmaznám, amely arra lenne hivatott, hogy szabadnapos rendőröket alkalmaznánk, ezzel is segítve Monorierdő nyugalmát.
Mivel lakóövezetünk különösen zajos és veszélyes elemek átjáróháza lett a környező települések bekamerázása miatt, így kérem az Önök segítségét, hogy támogassák polgármesteri jelölésemet, hogy nyugodtabbá és csendesebbé váljon életünk.
Későbbiekben tájékoztatom Önöket a gyermekeknek szánt sporttámogatási ötleteimmel, amit pályázati úton és egyéni ötletekkel szeretnék megvalósítani. Valamint egy buszjárat indításáról, amiben már tárgyalások folynak. Előreláthatólag a monori orvosi rendelőig közlekedne napi rendszerességgel.”
Győztek – az ifjúság örül – forrás: a párt helyi honlapja
A párt közleményt adott ki a győzelem alkalmából (részlet)
„A több mint négyezer lakosú község új vezetője, Szente Béla tisztességes munkával, tabuk nélküli szókimondással* s a nemzeti párt országos politikájához igazodó, kiváló helyi programjával nyerte el a településen élők nagy többségének bizalmát. A Jobbik jelöltje maga mögé utasította a Fidesz és a baloldal által támogatott független aspiránsokat, valamint egy valóban független jelöltet is. A polgármesteren túl Monorierdő testületében is lesz jobbikos képviselő.” „Gyöngyöspata, Tiszavasvári és Kosd után most Monorierdőn.”
Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból támogatott fejlesztés a község honlapján
* A Demokratikus Koalíció közlése szerint a pontos információk az indulókról:
– Szente Béla (Jobbik, a Jobbik Pest megyei alelnöke): 635 szavazat – 45,7 százalék
– Molnár László (független, a DK támogatásával): 357 szavazat – 25,7 százalék
– Nagy Lászlóné (független független): 287 szavazat – 20,7 százalék
– Zoltai László (független, a Fidesz helyi elnöke, Fidesz támogatással): 110 szavazat – 7,9 százalék
A szerk. megj.: Ismét gratuláció illet meg minden jogvédőt, értelmiségit és politikust, aki az elmúlt huszonhárom évben harcolt érte / támogatta / lehetővé tette, hogy Érpataktól Monorierdőig a parlamentből is ismert „tabuk nélküli szókimondással” uralni lehessen a választópolgárok agyát, ezáltal településeket.
(mzs)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!