rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 24. - – Gaudi újabb zsidózását csak egy újságíró vette észre (Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője)

 

Gaudi újabb zsidózását csak egy újságíró vette észre
Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője

 

Bolgár György: – Steiner Pál képviselő kollégájával együtt egy közleményt adtak ki, és ebben elítélték a Jobbik parlamenti képviselőjét, Gaudi-Nagy Tamást, aki tegnap a parlamenti vitában egy enyhén szólva Auschwitz-relativizáló kijelentést tett, hát lehet ezt akár úgy is lefordítani, hogy kétségbe vonta a holokausztot, de úgy mindenképpen, és az még csak nem is lefordítás, hanem egyértelmű a szövegből, hogy szerinte nem valósághűen mutatják be az auschwitzi emlékhelyen az ott történteket. Vagyis a Jobbik nem akar hinni a tényeknek, és ha nem tudnánk, hogy milyen a Jobbik filozófiája, mit gondol a zsidókról, a holokausztról, akkor is egyértelmű volna, hát még úgy! De azon kívül, hogy Önök közleményben ítélték ezt el, mit tudnak tenni, vagy lehet-e itt bármit tenni, hogy ilyen ne történjék meg?

Nyakó István: – Hát Ön zavarba hozott ezzel a kérdéssel Bolgár úr, mert ugye ezek a mondatok egyébként hát szlogenszerűen hangzanak el a parlamentben most már. De ne haragudjon meg Bolgár úr, hadd utaljak vissza ez előző beszélgetésére. Én ugyan miskolci vagyok, itt nem fogható a Klubrádió, de hallottam, mert már telefonban voltam, hogy a Merkel–Orbán-vitáról volt szó. Amikor Orbán úr Merkel asszonynak Németország náci történetét veti a szemére, akkor, amikor egyébként Magyarországon a kormányzó párt a Nemzeti Tantervbe emeli Nyirő irodalmi munkásságát, azét a Nyirőét, aki antiszemita volt és a nyilas parlamentnek a tagja! Na most, hogy van ez?

– Hát ha már a konkrét Orbán-megjegyzésre utalunk, jöttek a náci tankok, igen, és Horthy Miklós és a Magyar Hadsereg szembeszállt velük? Eldördült egyetlen puskalövés is, vagy elfogadtuk a megszállást szépen?

– Hát na! De továbbmegyek, hát azért maga a Horthy-kultusz is, amit újjáélesztenek! Ez az Orbán Viktor vet bármiféle-fajta dolgot a második világháborús szerepvállalásokkal kapcsolatban Angela Merkel szemére, aki – mint mondta Ön is Bolgár úr – egy mélyen demokrata, és egyébként ott van a Német Szociáldemokrata Párt százötvenedik születésnapján? hát hol élünk?!

– Na de a Magyar Nemzet a minap már ifjúkommunista agitátornak is nevezte Merkel asszonyt!

– Hát ez egy bátor tett, de hát itt istenigazából már semmin nem csodálkozik az ember. És ezért álltam meg egy picit a kérdésénél, hogy mit lehet ezzel az egész történettel tenni. Hát én értem a Jobbik idegességét! Ugye miről volt szó a tegnapi parlamenti vitanapon? Arról, hogy minél több fiatal megismerhesse a második világháborút, a holokausztot. Éppen ezért arra gondolt a Magyar Szocialista Párt frakciója, hogy ahogy egyébként más országokba is, a fiatalokat az Auschwitz-Birkenau-i táborba elküldik osztálykirándulásra. Hozzáteszem rögtön: Auschwitz-Birkenau ugyan messze van, Lengyelországban van, de ettől függetlenül a legnagyobb magyar tömegsír a világon! Ezzel együtt a Jobbik is beadta a maga javaslatát, hogy Recsk legyen ugyanilyen: a kommunista rémuralom idején elkövetett gazemberségekkel kapcsolatban ők is meg szeretnék mutatni a gyerekeknek, hogy mi történt, és a Fidesz is előállt a magáéval, a Terror Házával, legyen az is osztálykirándulásoknak a helyszíne. Szép történet ez, nincs ezzel semmi probléma! A Jobbik ezzel állt fel, amit a Gaudi elmondott: nem is biztos, hogy úgy volt, nem is biztos, hogy ami ott van, az egyébként megtörtént, ez volt az egyik érvük, a másik pedig az, hogy hát nagyon sokba kerül az út oda, és hát gyakorlatilag...

– Szóval az Önök javaslatát fúrta tulajdonképpen, az volt az ürügy?

– Hát finoman, hiszen azért az mégis egy borzasztó szituáció és egy kutyaszorító egy radikális jobboldali, véleményem szerint újnyilas párt számára, hogy ha egyébként a fiatalok, a gyerekek – hiszen a Jobbik beszervezési kampányt indított a fiatalok körében, ez egy három héttel ezelőtti hír –, tehát ha ezek a fiatalok ezek elmennek egy olyan helyre, ahol azt látják, hogy hetven évvel ezelőtt élt tinédzsereknek mi volt a sorsuk, hogyan vetkőztették őket meztelenre, hogyan szelektálták őket, hol volt az a gázkamra, amire rácsukódott az ajtó, és hadd ne soroljam tovább. És valóban, az ottani három-négyórás emlékezettúra biztos hogy elindít a fiatalokba egy olyan kis gyomorideget, ami adott esetben, ha hazaérkeznek és meglátják a jobbikosokat, hányingerré válik, ettől félnek szerintem.

– De nem is a jobbikosok ellen kell egy ilyen tanulmányi kirándulást vagy egy ilyen emlékező kirándulást megrendezni, hanem egyszerűen azért, hogy tisztában legyenek azzal, nem is olyan régen még ez történhetett meg. Nem kevés ember felelőssége van abban, magyar vezetőké is, hogy el lehetett oda küldeni majdnem félmillió embert a biztos halálba! Láthatjuk a saját szemünkkel, hogy a történelem, amit az iskolakönyvekben elénk tárnak, milyen szörnyű, személyes emberi következményekkel járt.

– Maximálisan egyetértek Bolgár úr! Hozzáteszem rögtön: a második világháború nem a Don-kanyarban és nem is Auschwitzban kezdődött, hanem elkezdődött a húszas-harmincas évek kurzusával, a Horthy-kultusszal Magyarországon. Az egy nagyon komoly és súlyos állomása volt a magyarságnak, ami a Don-kanyarban történt és a környékén, illetve Auschwitzban. Ezzel együtt mégis azt mondom, hogy túl az emlékezeten, bizony újra szembetaláljuk magunkat a XXI. század Magyarországában ezekkel az erőkkel és ezekkel az elvekkel, tehát ezért is meg kell mutatni a fiataloknak, hogy mi történt ott, hogy soha el ne felejtsék, meg hogy ráismerjenek, amikor jön szembe az utcán!

– Azt mondja meg nekem, hogy lehet az, hogy a tudósítások szerint senki nem reagált Gaudi-Nagy Tamás szavaira. Hogy a levezető elnök szintén jobbikos volt, és ő nem intette meg a párttársát, az még érthető, de láttam ugyan egy képet Gaudi nagy szónoklatáról, és mögötte egyetlenegy ülőhely sem volt betöltve, szóval teljesen üres volt, legalábbis amit mögötte látni lehet. Lehet az, hogy ezen a vitán esetleg két-három ember volt, aki éppen fölszólalt, majd vette a kabátját, így aztán nem is tudtak tiltakozni ellene?

– Talán furcsa a kérdés a hallgatók fülének, de ugye nem volt parlamenti közvetítés, így sokkal kisebb az igénye az országgyűlési képviselőknek talán, hogy részt vegyenek ilyen vitákon. Azzal együtt, hogy csütörtök volt, tehát mindenki a választókörzetében szokta már csütörtökön tenni a dolgát, hiszen hétfőn nem volt parlamenti ülés Pünkösd miatt. De olyan harminc-negyvenen ott voltunk az ülésterembe. Na most én sem bántani, sem mentegetni nem akarom az alelnök urat, Balczó urat, jobbikosként lehet, hogy a taggyűléseken olyan sokszor hangzanak el ilyen dolgok, hogy észre se veszi, mi történt, tehát nem tűnik fel neki.

– Na de akkor Ön is ott volt, és szocialista, például Ön kieshetett volna a helyéről, és jelentkezett volna, vagy bekiabálhatott volna. Persze akkor magára vonja Kövér László haragját, hogy mit kiabál, az ilyen viselkedést büntetjük, de mégis nem lehetett volna megkockáztatni vagy valamilyen házszabályszerű megoldást találni arra, hogy kikérjük magunknak, ez gyalázat, hogy ilyen elhangozhat a magyar parlamentben?

– Hát szabályszerűen egyébként a házbizottsághoz fordulhat bármelyik frakció, ha úgy érzi, hogy az ülésteremben valami olyan hangzott el, ami nem odavaló. Aakkor nem reagált rá az elnök, de a házbizottság ezt előveheti, és hozhat bármiféle döntést.

– És a következő felszólaló ki volt, ő nem reagálhatott volna?

– A következő történt, és akkor kétfelé bontanám a dolgot. Az egyik, hogy én tegnap annyit kaptam, mint a rossz ló, ugyanis olyan volt, mintha angyalka szállt volna el a Parlament felett, magyarán úgy éreztem magam, mintha én is belesimultam volna egy farizeus történetbe, amikor mindenkiről tudja mindenki, hogy kicsoda, mit állít egyik nap, ma mit képvisel és holnap megint antiszemita lesz, megint Horthy-imádó lesz. Én ezt az asztalra raktam, na, kaptam én hideget, meleget ezek után! De ez nem ment semmit, de higgye el nekem, Bolgár úr, amikor a múltkor, amikor a Gyöngyösi-ügy volt, a listázás, néha magamon is észreveszem, hogy amikor mondjuk napirend utáni felszólalások vannak, ott hangzanak el olyan vastag szövegek, hogy annyira felnyomják az embernek az ingerküszöbét, hogy egy picit...

– Értem. Magyarán azt mondja, hogy az ott lévők, még azok is, akik erre különben érzékenyek, észre sem veszik, hogy mit mond vagy mit mondott Gaudi-Nagy Tamás, mert már annyi hasonlót hallottak.

– Így van.

– Jó, tehát kell ahhoz egy újságíró vagy egy tudósító, aki ezt észreveszi, felháborodik rajta, mert nem unja még az egészet, vagy valamiért ez feltűnik neki, előveszi, és akkor veszik észre Önök is, hogy te jó ég, ezt mondta félórával vagy egy órával ezelőtt ez a jobbikos?!

– Borzasztóan szégyellem magam, de mondjuk éppen kedden az hangzott el nekünk címezve a Jobbik padsoraiból, szerintem ott is van a jegyzőkönyvbe, hogy szocionista párt.

– Szóval lezsidózták Önöket, jó, értem.

– Magyarán. Egyébként pedig a felszólalásomban éppen előtte mondtam el, hogy van itt olyan párt a parlamentben, amelyik maga abból él, azt szereti, azt szeretné elérni, hogy ne is tudjanak Auschwitzról, relativizálják vagyis kicsinyítik az ott elkövetett borzalmak és rémtettek súlyát. Ezek után felállt Gaudi-Nagy Tamás, és alátámasztotta, amit én mondtam, de bocsánat, nem vettem észre!

– Ezek szerint hozzászoktak ahhoz, ami ott történik, már immúnissá váltak, és ezekre a kisebb-nagyobb szúrós vagy akár megengedhetetlen megjegyzésekre már ott a helyszínen nem is képesek reagálni, nem is képesek észrevenni azt az azért kellőképpen elbújtatott üzenetet, ami azonban mégiscsak durva és megengedhetetlen.

– Tulajdonképpen így történt, miután felálltam és elmondtam, hogy mit szeretnének Auschwitz-cal, mit szoktak általában a történelmi ténnyel kezdeni, utána elmondta ugyanazt, amit én mondtam róluk, pont. Ha nincs újságíró – és nagyon szépen köszönjük –, akkor a történet elsikkad.

– De ha Ön ott mégis észreveszi, akkor felugorhatott volna, és kiabálhatott volna, hogy Gaudi-Nagy úr, ez tűrhetetlen?

– Igen.

– Igen? Megtehette volna?

– Igen, tehát kettőperces hozzászólásra volt lehetőség, hiszen négyórás időkeretben tárgyaltuk ezt a műfajt, tehát megtörténhetett volna, hogy kétperceseket igénybe veszünk, de ezt nem szúrtuk ki, ezt az egy momentumot.

– Hát, érdekes betekintés a parlament életébe, mert az nyilvánvaló, hogy Önök elvileg is meg gyakorlatilag is ez ellen foglalnak állást, amikor csak lehet, és még nagyobb visszhangja is lett volna a történteknek, ha Ön vagy Önök ezt észreveszik azon nyomban fölugranak és akár nagy zajt csapva ítélik el ezt az egészet. Nem pedig az újságíró felfedezése után teszik ezt. Valahogy meg kéne változtatni talán az attitűdjüket, élesebben kellene figyelniük arra, hogy mi várható tőlük, mi az, ami ki fog belőlük jönni, és akkor azonnal lehetne a dologra reagálni, talán még a kezdeményezést is átvenni egyes politikai vitákban, nem?

– Abszolút megfogadom a kritikát, Bolgár úr! Azt hadd tegyem hozzá, hogy javasoltuk egy etikai bizottság felállítását a parlamentben, amit végül is a kormányzó többség nem támogatott. Pont az ilyen típusú bekiabálásokra, hozzászólásokra reagált volna ez az etikai bizottság, és biztos vagyok benne, hogy ha ez a bizottság működne, és szankciókat alkalmazna, akkor is kell figyelni természetesen, de talán kevesebb ilyen szituáció adódna.

 

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!