rss      tw      fb
Keres

Aranyeső Debrecenre


Orbán Viktor kormányfő szombaton ellátogatott Debrecenbe. Részt vett a Nagytemplomban a „református egység” tiszteletére rendezett hálaadó istentiszteleten. Ez annak az emlékét idézi, hogy 2009. május 22-én létrehozták a Magyar Református Egyházat, amely magába foglalta a Magyarországi Református Egyházon (MRE) kívül a határon túli egyházkerületeket is. A MRE Alkotmánya hivatkozik Trianonra, melynek következtében az addig egységes református egyház kerületei több utódállam területére kerültek, majd közli, hogy az európai egység keretében „az egykor erőszakkal szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egysége fokozatosan ismét helyreállítható”. Az MRE képviselőtestülete a Generális Konvent, amelynek elnöke Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

A nap fénypontjaként Orbán bejelentette, hogy a kormány tízmilliárd forintot ad a „debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztésére”. Ezt az összeget 2017-ig folyósítják a 475 éves debreceni Református Kollégium és a 175 éves Dóczy Gimnázium felújítására.

Orbán Viktor beszédeiben sokszor utal pártjának és kormányának keresztény elkötelezettségére. Ennek hatásos bizonyítékául szánta a debrecenieknek juttatott nagyvonalú adományt. Debrecenben nyilván örülnek is neki, ahogy a képen látható református atyafiak elégedett arca bizonyítja. Bölcskei Gusztáv jobbján Orbán Viktor kormányfő, balján Kósa Lajos polgármester, mögöttük Balog Zoltán református lelkipásztor és EMMI-miniszter mosolyog.

Orbán Viktor azt mondta: „A kormány meggyőződése, hogy ez a támogatás nem egyszerűen a múltunk megbecsülése, hanem a jövő reformátusságáról, a jövő magyarjairól szól.”

Ez azért nem így van. Mivel magyarázható a kormánynak az a „meggyőződése”, hogy a református múlt egyetlen színhelye Debrecen? Miért nem kaptak semmit intézményeik fejlesztésére Sárospatak, Csurgó, hogy csak két jelentős kálvinista iskolavárost említsek?

Ebben az évben világszerte ünneplik a reformátusok a felekezet legfőbb alapokmánya, a Heidelbergi Káté 450. évfordulóját. Ennek első magyar fordítását  Huszár Dávid Pápán készítette és nyomtatta ki a református kollégium nyomdájában, 1577-ben. Ez a tett nem tartozik a „kormány meggyőződése” szerint a megbecsülendő református múlthoz?

Ha valamiről „szól” ez a támogatás, hogy én is a miniszterelnök esetlen szófordulatát használjam, az nem „a jövő reformátussága”, még kevésbé „a jövő magyarjai”, hanem az a cinikus nepotizmus, amellyel a kormány a saját köreit jutalmazza. Ennek keretében kapott Debrecen nemrég tízmilliárdot a stadionjára. Akár ott is rendezhették volna a hálaadó istentiszteletet.

(Huszár Ágnes)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!