rss      tw      fb
Keres

A legnagyobb magyar humbug

Újra itt van „a legnagyobb magyar” nevét méltatlanul viselő fejlesztési terv. Szakértők már a régebbiről is megállapították, hogy nem volt igazi terv, mivel hiányoztak belőle az ehhez szükséges formális kritériumok; hogy erőforrásait szétszórta, mert túl sok kiemelt célt fogalmazott meg és mert mindenáron a kis- és középvállalkozókat preferálta; és hogy a támogatásokat szubjektív alapon ítélte oda.

Nagyjából a mostani tervvel is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lesz hozzá a pénz. A megfogalmazott 7 fő cél most is lefedi jóformán az egész gazdasági és kulturális szférát: mintha egy szövegben úgy tennénk kiemeléseket, hogy minden szót aláhúzunk benne. De hát mindenáron újjáépíteni akar mindent, jóllehet már elismeri, hogy itt stabil alapok vannak – akkor tehát mégsem romok. Ezt bizonyítja, az is, hogy számos elem az előző kormány fejlesztési tervei folytatásának tűnik, s hogy a pénz jórészt uniós támogatásokból fog majd származni.

A nagy távlatokat illetően egészen fantasztikus közlekedésfejlesztési terveket hirdettek meg, mindenféle gyorsvasutakkal, villanyautókkal és egyebekkel. Rövid távon ismét csak a kis- és középvállalkozások valószínűleg ismét nagyrészt hatástalan (ugyanis relatíve kevés munkahelyet teremtő és relatíve nagyon kevés adót befizető) támogatása a cél, föltehetőleg megint csak szubjektív szempontok alapján. A nagy beruházásokkal kapcsolatban csak egy biztos: magáncégek nem vehetnek majd részt az autópályák építésében. Minden bizonnyal annyit fognak majd belőlük átadni a következő 4 évben is, mint 1998 és 2002 között.

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!