Tocqueville az Egyház és a politikai hatalom viszonyáról
- Részletek
- Napi apró
- 2013. máj. 16. csütörtök, 04:12
- Ádám Péter
Alexis de Tocqueville nem volt hívő ember, de nem volt egyház- és vallásellenes sem. Az egyháznak a politikai hatalommal való szoros összefonódását azonban mindig is elfogadhatatlannak tartotta. Ez a meggyőződése Bonaparte Lajos 1851. december 2-i államcsínye után erősebb, mint valaha: az volt a véleménye, hogy a katolikus egyházat nemhogy nem erősíti, de gyakorlatilag teljesen lejáratja a II. Császárság tekintélyelvű rendszerének támogatása. Az Amerikai demokrácia szerzője sehol se fejti ki olyan világosan és egyértelműen az egyház és a politikai hatalom viszonyával kapcsolatos gondolatait, mint abban a levélben*, amelyet 1858. március 4-én a coutance-i püspökhöz intézett, közvetlenül azután, hogy az egyházi vezető arra szólította fel híveit, imádkozzanak III. Napóleonért:
„Nem akarok politikai vitába bonyolódni. De ha történetesen barátja volnék a jelenlegi intézményeknek (mert őszintén bevallom, hogy nem vagyok), akkor is úgy gondolnám, hogy egyáltalán nem veszélytelen a vallásra nézve, ha az Egyház nemcsak támogatja az új hatalmat, de Isten nevében még meg is szenteli. (…) Az olyan állandó változásban lévő országban, amilyen ez a miénk, sohase lehet teljes az egyetértés a kormány megítélését illetően. Ráadásul ezekben a szerencsétlen időkben a kormánynak nemcsak a munkáját kifogásolják sokan, de az erkölcsét, sőt, legitimitását is gyakran szóvá teszik. Arról nem beszélve, hogy még ma is igen sokan vannak azok, akik lelkiismereti kérdésnek tekintik a kormány elutasítását. Márpedig ezek között az emberek között is nagy számban vannak olyanok, akik értelmi képességeiknél, emberi tisztességüknél és hitük őszinteségénél fogva természetes és nélkülözhetetlen szövetségesei az egyháznak…”
Tocqueville, akitől – az amerikai tapasztalatok alapján – egyáltalán nem idegen az Egyház és állam radikális szétválasztásának gondolata, a demokratikus társadalom perspektívájában bírálja az Egyház politikai elköteleződését. Ennek a bírálatnak az egyén szabadsága és a sokféleség tiszteletben tartása alkotja az alapzatát, vagyis csupa olyan érték, amely gyakorlatilag összeegyeztethetetlen a tekintélyelvű Egyház intézményes céljaival és érdekeivel. Tocqueville arra érzett rá, bár ezt nyíltan nem fejti ki, hogy a katolikus egyház képtelen alkalmazkodni a modern társadalom követelményeihez, és mindig is a tekintélyelvű rezsimekhez fog húzni. Ahogyan 1843. november 15-én egyik barátjának írja**: „Attól tartok, a katolicizmus sohase fogja elfogadni az új társadalmat, sohase fogja elfelejteni, milyen pozíciót foglalt el a régiben, és valahányszor hatalmat adnak neki, az lesz az első dolga, hogy visszaéljen vele. (…) Mihelyt újra meglegyinti a népszerűség szele, és a politika felé nyújtja a kezét, máris azt hiszi, ő az egyedüli ura a társadalomnak…”
(Ádám Péter)
* A levelet, bár erősen cenzúrázva, először Gustave de Beaumont közölte, in Nouvelle correspondance entièrement inédite de Alexis de Tocqueville, Paris, Michel Lévy Frères, 1866, 490-492. o.
** Œuvres complètes, tome XV, Correspondance Tocqueville-Corcelle et Tocqueville-Madame Swetchine, 1, Paris, Gallimard, 1983, 174. o.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
