„Zéró tolerancia” – akkor kezdhetjük!
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2013. máj. 10. péntek, 04:30
„A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika… erkölcsi kötelességének tekintette és tekinti, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben.” Ezt Orbán Viktor mondta május 5-én, a Zsidó Világkongresszuson.
„Alapnak ezek az elmondott mondatok, ha csak a beszédet nézzük is, elegendők lesznek. Az, hogy olyan döntések születnek-e, amelyek ebből a beszédből, illetőleg az újságnyilatkozatból következnek, azt a jövő fogja megmutatni.” Ezt Feldmájer Péter mondta május 9-én arról, amit Orbán mondott.
A kettő között, május 8-án megjelent a Demokrata című hetilap, benne egy jegyzet a 42. oldalon, a Szalonna című, bizonyos Pozsonyi Ádámtól. A következő mondatokkal:
„Olvasom a Magyar Hírlapban, hogy egy Gerő András nevű (eredeti nevét nem tudom) szerencsétlen az Árpád-házat mocskolta valami libsi zuglapban. […] Fogom én magam azon idegesíteni, hogy egy beilleszkedni nem képes nyomorult a neki menedéket adó nép múltjába törli a cipőjét? […] Jut eszembe, reggeli. Gerő úr, nem kér egy kis szalonnát? Egyen csak. Jó szívvel adom.” (kiemelések tőlem)
Ezt hívják antiszemita beszédmódnak. Még akkor is, ha el sem hangzik benne a „zsidó” szó, hiszen kiforrott, nagy múltra visszatekintő gyakorlata van a kódolásnak a hazai szélsőjobb- és jobboldalon.
Ha Orbán Viktornak nincs gyakorlata a kódolt zsidózás olvasásában (hiszen bizonyára véletlenül használta már az 1998-as választások előtt is az „idegenszívű” szót), lefordítom.
Az „eredeti nevét nem tudom”, azt jelenti, hogy tudjuk, ez a szemét zsidó képes volt magyarosítani a nevét, csak éppen az eredeti zsidó név nem áll az aktuálisan beszélő rendelkezésére (lásd még Kun [Kohn] Béla, Rákosi [Rosenfeld] Mátyás stb.).
A „libsi” – túl azon, hogy rímel a „bipsi”-re, ami a fajgyűlölők nyelvén zsidót jelent – a liberálisok beceneve, esősorban azoknál, akik szerint minden, ami nem nemzeti és keresztény (vagyis minden, ami liberális, azaz libsi, kozmopolita, européer stb.), az zsidó fertőzés. (A „libsi” zuglap mellesleg az Élet és Irodalom.)
A „beilleszkedni nem képes nyomorult a neki menedéket adó nép múltjába törli a cipőjét” – ez az echte náci gondolat több megfogalmazásban is ismert, leghíresebb változata az elmúlt évtizedből a „galíciai jöttmentek”, akiket „ki kell rekeszteni”, „mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled”. Azaz a zsidó bevándorol, ki tudja, honnan, a magyar menedéket ad neki, mire a zsidó természeténél fogva a befogadó magyarra tör (mint a baloldal a saját nemzetére), és uralma alá akarja hajtani (lásd még zsidó világuralom vagy New York–Tel-Aviv-tengely). De legrosszabb esetben is meggyaláz mindent, ami a nemzetnek szent, azzal az állandóan kételkedő agyával.
A „szalonna” értelemszerűen disznószalonna. Ez az, amit hithű zsidó nem ehet. A Demokratában beszélő számára természetesen érdektelen, hogy az aktuális személy, akiről az értekezés szól, zsidó-e, azon belül vallásos-e vagy sem. A szalonnával kínálás ugyanis a megalázásról szól, annak a nemzetidegen elemnek a megalázásáról, aki a magyar nemzeti eledelt, a szalonnát nem eheti. Idegen volt, idegen maradt, ennélfogva kirekesztendő, mert – ahogy az említett pamflet megfogalmazta – „ha nem teszed meg, ők teszik meg veled”.
Úgy gondolom tehát, a kódfejtés alapján, hogy a „zéró tolerancia” jegyében Orbánnak volna dolga a Demokratával meg a jegyzetírójával.
Namármost. Mielőtt bárki nekem ugrana, hogy miért a magyar miniszterelnöktől várom egy sajtótermék antiszemita elmélkedőjének a megrendszabályozását, én, a liberális meggyőződésű ember, aki a szabadságjogok védelmezője vagyok, és nemrégiben még szegény Orbánt is letoltam azért, mert hatalmi szóval tiltatta be a nemzeti érzelműek gázos motorozását, magyarázatként a következőt adom elő.
Egyszerűen azért, mert esetünkben nem egy szabad sajtótermékről, hanem fióklapról, pártlapról, bérlapról, szócsőről van szó, egy olyan lapról tehát, amelynek van politikai főnöke, akinek az érdekében tevékenykedik és akitől függ.
Ennek igazolására legalább három érvem van.
Az első
Amikor Orbán Viktor a 2002-es választáson pártostul, kormányostul megbukott („kiütötték kezünkből a kormányzás eszközét”), két dolgot tett. Népmozgalmi alapokra helyezte a támogató bázis megszervezését és permanens mozgósítását (polgári körök), és ő maga is megalapította a maga polgári körét „Szövetség a Nemzetért” néven (mit ad isten, épp a Magyar Művészeti Akadémián, és épp Vona Gáborral). Majd levelet írt a „magyar polgárokhoz” (akkor még nem „magyar emberek”), amelyben nemcsak arra szólította fel őket, hogy járjanak el hasonlóképpen, hanem még valamire. „Meg is határoztuk első feladatunkat – írta a levélben a saját új polgári köréről. – A polgári nyilvánosság megteremtését, amely a hivatalos, az ellenfelet támogató média mellett a nemzet másik nyilvánosságát jelenti majd. Ezért kérek minden tagot és támogatót, hogy fizessen elő a Magyar Nemzetre, a Demokratára és a Heti Válaszra. Aki tehetősebb, keressen még egy embert, olyat, akinek körülményei nem teszik lehetővé az előfizetést, s rendeljen meg számára egy példányt. (Az előfizetéshez szükséges lapok letölthetők az internetről, a www.hajramagyarorszag.hu lapról, s ide várjuk a leveleket, kéréseket, véleményeket is.)” A Demokrata tehát már akkor is annak az irányított nyilvánosságnak a része volt, amelyet Orbán vállaltan támogatott, és amely bejáratottan, megbízhatóan, napi utasítások nélkül is tudta, hogyan kell figyelni „a nemzet állapotára és érdekeire.” (Orbán 2002. június 8-án kelt levele itt olvasható, de pdf-ben is letölthető.)
A második
Korábbi írásomban (Papcsák úrnak az internetes hangnemről) volt már szerencsém idézni a Magyar Narancs 2012-es írását (100 milliónál is több közpénz a Heti Válasznak és a Demokratának), amelyben Vári György összeszedte, mennyivel támogatták némely fideszes önkormányzatok a Heti Választ és a Demokratát. Akkor csak a Heti Válasszal foglalkoztam, most ide másolom a Demokratára vonatkozó adatokat:
Igaz, jóval kevesebb, mint a Heti Válasz majdnem százmilliója, de nekem legyen mondva ez a 26 millió forint. (És akkor még az állami hirdetőkről nem is beszéltünk, ehhez lásd Bojtár B. Endre írását.) Lehet persze, hogy önként, meggyőződésből, a sajtószabadság iránti elkötelezettségből érkeznek ezek az állami és önkormányzati támogatások az Orbán által már 2002-ben ajánlott lapokhoz, de én azt valószínűsítem, hogy nem. A támogatások bizonyos feltételek mellett, bizonyos magatartásokért és szolgálatokért adhatók, ezek hiányában nyilván megvonhatók. Mindenesetre a Demokrata (is) kiérdemelte őket. És mivel a Fidesz centralizált, egy kézből vezérelt gépezetként ismert hosszú évek óta, feltételezem, hogy érkezett némi felsőbb bátorítás mind az önkormányzatokhoz, mind az állami hirdetőkhöz a támogatás érdekében. Vagyis a náci beszéd ellen a fegyelmező eszköz, úgy vélem, sokkal inkább Orbán kezében lehet, semmint a nemzeti médiahatóságéban, pláne nem a független magyar bíróságéban, és végképp nem a demokratikus közvéleményében.
A harmadik
A Demokrata főszerkesztője ismert „civil”. Civil harcos. CÖF-ös harcos. „Békemenetes” harcos. Azért harcol, hogy „ne legyünk gyarmat”, és azért menetel, hogy támogassa Orbán Viktor harcát a függetlenségért, Magyarország átalakításáért, illetve az Európai Unió, az IMF, a bankok, a multik, Bajnai, Gyurcsány (és az éppen aktuálisan meghirdetett ellenség) ellen. Az első „békemenet” szervezői magánszemélyek voltak, köztük a Demokrata két készítője, a főszerkesztő Bencsik és a fentebb idézett Szalonna-cikk írója, Pozsonyi (meg persze a Magyar Hírlap két ismert embere, Stefka főszerkesztő és Bayer publicista, meg a kétszeres tulaj, Széles úr, aki nem kér pénzt Bencsik úrtól azért, hogy az Echo tévéjében szerepelhet, lásd: Kedves Bencsik úr, kedves Széles úr!) És hozzájuk, az ő „békemenet”-kezdeményezésükhöz csatlakozott a CÖF, a Civil Összefogás Fórum.* Mögötte azzal a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖKA), amely a Fidesz pártalapítványától, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 40 millió forint támogatást kért és kapott, amit „a nemzeti érzelmű polgárok összefogásának érdekében használt fel”.
A Polgári Magyarországért Alapítvány évadzáró ünnepségén, ahol átadták a Békemenetnek odaítélt Polgári Magyarországért Díjat a Hotel Gellértben 2012. december 21-én – MTI/Beliczay László
Minden jel szerint tehát semmibe se kerülne Orbán Viktornak, hogy – a „zéró tolerancia” jegyében – a saját „civil” támogatói közül kipenderítse a megveszekedett rasszistákat és antiszemitákat, köztük a Demokrata főszerkesztőjét. Elég lenne csak annyit mondania, hogy fiúk, ha még egy szó antiszemitáskodás elhangzik vagy leíródik a lapotokban vagy a tévétekben, oda a fideszes 40 milliós támogatás, oda a 3,2 milliárdos közpénzen való ücsörgés, nincs több pénz se az önkormányzati támogatóktól, se az állami hirdetőktől, magyarul éhen döglötök.**
Tovább megyek: a „mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitikának” ezt nemcsak fülbesúgva, a szokásos belső csatornákon, hanem ország-világ nyilvánossága előtt kellene közölnie. Hogy tanulja meg a kereszténydemokrata magyarok istenét mindenki, aki ilyen beszédmódra vetemedik, sőt, akár csak késztetést érez rá.
Ha ez megtörténik***, azt mondom, okkal kért elnézést Orbán Viktortól Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, és okkal bíznak a magyar zsidószervezetek vezetői Orbán elszántságában. Ha nem történik meg, akkor bizony marad a szégyen – de nekik.
(Az írás angol nyelvű összefoglalója Balogh S. Éva blogjában olvasható)
* Korábban már összeszedtem a CÖF rövid történetét és akcióit, méghozzá akkor, amikor kiderült, hogy a CÖF és a CÖF köré szerveződött hálózatok kulcsfigurája, bizonyos Csizmadia László lett az elnöke annak a tanácsnak, amely a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 3,5 milliárd állami forintjával gazdálkodik (lásd: A magyar állam a magyar civil társadalmat akarja mintává tenni az EU-ban – Csizmadia Lászlóval). Az összegzésem akkor így szólt:
„Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, szóvivője, a CÖF által létrehozott Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) elnöke, a CÖF és a CET által létrehozott Patrióta Európa Mozgalom (Európa civil kontrolljáért!) alapítója, szóvivője, a KIM stratégiai civil partnere, a civil ’békemenetek’ szervezője, a ’több százezer polgárt tömörítő civil szervezetek’ szószólója elnökli azt a testületet, a NEA-t, amely a civil szervezetek támogatására jött létre, 3,5 milliárd forinttal gazdálkodik (ám további költségvetési források is a rendelkezésére állhatnak, így például a személyi jövedelemadó felajánlott 1 százaléka). Civil szervezetnek működési támogatás a központi költségvetési forrás terhére idén kizárólag rajta keresztül nyújtható.”
És akkor még meg sem hirdették a „szellemi honvédelem” nevű mozgalmat, amelyet a Csizmadia nevű többszörös alapító nemes egyszerűséggel csak „civil honvédő hadseregnek” nevezett. Ha jól figyelem a híreket, azt még senki sem derítette ki, hogy a 3,2 milliárdos NEA-s közpénzből mennyit kért és kapott valamelyik CÖF-ös szatellitszervezet.
** Nagy hirtelenjében egy 2011. novemberi adatot találtam a Demokrata példányszámára. Eszerint a „Magyar Demokrata 12 ezres vásárolt példányszáma hatalmas, 27,5 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest”.
*** És ismétlem: nem az eddig szokásos módon, hogy „mi magyarok” majd megvédjük a „velünk élő zsidókat”, mert akkor ugyanott tartunk: némely magyarok kirekeszteni, más magyarok megvédeni akarják a magyarságtól elkülönítetten kezelt (más szóval kirekesztett) zsidóságot.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
