Hegedűs újratöltve
- Részletek
- 2013. máj. 05. vasárnap, 05:17
- Huszár Ágnes
Pénteken egész nap el voltam zárva a hírektől. Amikor késő este egy átküldött cikkben azt olvastam, hogy az illetékes bíróság helyt adott Hegedűs Lórántné felülvizsgálati kérelmének, így a szombati anticionista népgyűlés megtartásának nincs jogi akadálya, illetve mégis, mert Orbán Viktor Portugáliából utasította a belügyminisztert, viccre gyanakodtam. De nem, mégsem a hírcsárda egyik gyöngyszeméről volt szó, a Facebookon már szervezték is az ellentüntetést a Szabadság térre. A nehezen értelmezhető bejelentések egymást követték.
Szombat reggel elindultam hát Hegedűsék háza felé. Ami nem egyszerű szófordulat, hanem maga a jogi valóság. A Szabadság téri hatalmas épület, amelyben a Hazatérés temploma helyet kapott, túlnyomó részben csakugyan a Hegedűs református lelkészcsalád tulajdona. A templomot 1940-ben szentelték fel. Ekkor csatolták vissza a II. bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt Magyarországhoz. Éppen az elcsatolt erdélyi terület „hazatérése” alapján nevezték el a templomot.
Az épület magasföldszintjén található a viszonylag kis méretű templom, amelynek falát a hatvannégy vármegye címerpajzsai díszítik. Olvashatók (?) rajta ezen kívül a Himnusz és a Szózat szövegei is – rovásírással.
Az épület – református szokás szerint – régebben gyülekezeti tulajdonban volt. A gyülekezet az 1990-es évek elején dr. Hegedűs Lorántot, a későbbi Duna-melléki püspököt, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökét hívta meg lelkipásztorának. Dr. Hegedűs azt kérte a gyülekezettől, hadd vásárolja meg az épületben található hatalmas, luxuskivitelű – korinthoszi oszlopokkal díszített, házi színpaddal felszerelt – lelkészi lakást. A gyülekezet eleget tett lelkésze kérésének, valamint további javaslatainak is, hogy adják el a többi lakást is szép számú gyermekeinek. Így került a ház – a kis templomterem kivételével – olcsó pénzen a Hegedűs család tulajdonába.
A ház alagsorában működik a Szabó Dezső Katakombaszínház, több emlékezetes hazafias rendezvény színtere. Alatta pedig több szinten Budapest egyik legdrágább kolumbáriuma található azok számára, akik itt kívánják megtalálni a végső nyugodalmat.
Szombaton tíz órakor a Szabadság tér a szokásos hétvégi képét mutatja: sétáló emberek, fényképező turisták. Csak a sok rendőr – köztük a feketeruhás TEK-esek – és a villogó rendőrautók jelzik: valami készülőben van. A közeli Vértanúk terén összegyűlt párszáz ember már énekli a Himnuszt. A demonstrációt – férje helyett – Hegedűs Lorántné vezeti. Köszönti az egybegyűlteket, akiknek „végvári harca” ez a tüntetés, majd bejátszanak egy kis részletet annak a beszédéből, aki „ma nem lehet itt”. A hangszórókból ifj. Hegedűs Lóránt hangját halljuk. Simon Peresznek, Izrael államfőjének szóló híres üzenete szól: „Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!”
A közönség lelkesen tapsol, hahotázik. Fiatalok „Pannónia nem lesz Palesztina”, „Vesszen Trianon” és „Éljen a Jobbik” feliratú pólókban, apák kisgyerekkel a vállukon, öregemberek kiskutyával a kezükben. Fogatlan nénik árpádsávos homlokpánttal, fiatal nők hazafias tetkóval a mellükön.
Hegedűsné rutinosan vezeti a gyűlést. Felolvassa a Neturei Karta nevű, anticionista rabbik által vezetett mozgalom* levelének részletét. Ők rokonszenvükről biztosítják a népgyűlés résztvevőit, és felszólítják a Zsidó Világkongresszus háromnapos közgyűlésének résztvevőit, hogy tegyenek valamit a cionizmus ellen.
Az első szónok a Jobbik zsidó-ügyekkel foglalkozó fő reszortosa, Gyöngyösi Máté. „Kedves moszadisták és ávéhások” – megszólítással üdvözli a megjelenteket. Üzen Orbán Viktornak, Navracsics Tibornak és a Fidesz más vezetőinek, akik „hasmánt csúsznak” a cionista erők előtt. Miattuk lesz hazánk „a cionizmus kiszemelt gyarmata”. Orbán maga holnap, mondja, felteszi a kipáját és elmegy magyarázkodni a zsidókhoz. Áder János pedig, miután Kövér László kneszetbeli meghívását visszamondták a Nyirő-temetés miatt, nem átallott helyette a zsidóknak udvarolva Izraelbe látogatni.
Utána az „egyedüli nemzeti erő” 56-os alelnöke, Murányi Levente lép a mikrofonhoz. Egy kicsit gyalázza a brüsszelieket, különösen Daniel Cohn-Benditet, a „destruktív gazembert”, majd igazi „old school” stílusban visszatér az illuminátusokhoz, a szabadkőművesekhez, Cion bölcseihez, valamint Szamuely Tibor és bandája rémtetteihez.
Morvai Krisztina személyesen nem, csak hangüzenetével van jelen a téren. A palesztinok elnyomásáról szóló brüsszeli beszédének részleteivel, az izraeliek rémtetteinek lefestésével sokkolja a kis teret benépesítő hallgatóságot.
A beszédek között népnemzeti kultúrműsor szórakoztatja a környéket. A gutturális torokhangon, ordítva előadott versek között valóságos felüdülés a szintén családtag és szintén lelkész Hegedűs Zsuzsanna iskolázott, kristálytiszta hangon előadott énekszámát hallgatni.
Vona Gábor, 2013. május 4. – MTI/Beliczay László
A rendezvény vezérszónoka Vona Gábor. Rögtön megnevetteti a közönséget, elmeséli a legújabb viccet: Mi a közös a Zsidó Világkongresszusban és a trafikbotrányban? A Fidesz mind a kétszer besétált a (D)dohány utcába.
Harsány röhögés. Amely csak fokozódik, amikor Vona bejelenti: „Győztünk, bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk megfélemlíthetők.” És hogy feljelentést tesz Orbán Viktor ellen hivatali visszaélés miatt, mivel be akarta tiltatni a gyűlést.
Ha van, ha lehet egy ilyen gyűlésnek tanulsága, azt csakugyan a Fidesz vezetőinek kéne levonniuk. Azt a tanulságot, hogy – ahogy egy német közmondás tartja – nem lehet egyszerre két esküvőn táncolni.** Nem lehet egyszerre nagy demokratának lenni és külföldről üzengetni miniszternek, főbírónak, hogy tegyetek valamit az eddig titokban bátorított szélsőjobb ellen. Akik most egyenesen a nemzetközi médiába ordítják bele azokat az avatag antijudaista, vérszomjas antiszemita és gyalázatos holokauszttagadó szövegeket, amelyeket egyébként a parlamentben, a Fradi-meccseken annyira megszoktunk. Mert akkor bebizonyosodik mindenki számára, hogy az igazi, virulens antiszemitizmust egy parlamenti párt képviseli Magyarországon, és hogy a csak szavakban bátor demokrata kormány nem tesz ellene semmit.
Várjuk a Zsidó Világkongresszus megnyitását és Orbán Viktor miniszterelnök május 5-i beszédét. Annak az embernek a megszólalását, aki – tudjuk, hisz ő mondta – sohasem hazudik. Várjuk az igaz szavakat.
A szerk. megj.:
* Izrael állam létjogosultságát tagadó ortodox vallási szekta és híveik; alaptételük, hogy a zsidó hit és a Tóra szerint a zsidóknak mindaddig nem szabad saját államot alapítaniuk, amíg el nem jön a zsidó messiás.
** És hasonló tábor-összekovácsoló és kirekesztő„eszmékkel” fellépni. Vona Gábor például május elsején ugyanazt mondta, amit Orbán szokott, hogy politikai tábora a szeretet tábora. Csak Vona szerint ez így hangzik: a „nemzeti radikális oldalt” nem a gyűlölet, hanem a szeretet tartja össze. Ózdon, a „Magyar Élet menete” nevű rendezvényen pedig ugyanazt mondta a jobbikos elnök, amit nemrégiben a Fidesz kommunikációs igazgatója. Vona szerint „kétféle ember van, az építő és a romboló ember”, Kocsis Máté szerint kétféle magyar fiatal van: a „törvénytelenkedők és azok, akik megvédik a nemzetet”.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!