Nemzeti konzultáció – a szolgaiságról és a szimulációról
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2010. július 29. csütörtök, 03:37
Orbán Viktor kedden, Az Este különkiadásában arra a megjegyzésre, hogy civil szerveztek közös nyilatkozatban marasztalták el a kormányt, „mert úgy érezték, hogy ebben a törvényhozási dömpingben, ami az első ülésszakot jellemezte, még azokat sem kérdezték meg, akiket kellett volna”, például a szakmai szervezeteket, azt felelte: a nemzeti ügyekben már eleget konzultáltak, ott különösebb előkészítenivaló nem volt, csak „le kellett dönteni egy tabut”. Gazdasági ügyekben ő maga tartott konzultációt, nem a hagyományos formában, és ezt a jövőben is így tervezi, „leültem, meghallgattam a gazdasági élet szereplőit”. „A harmadik nagy csomag, az a közrendre, közbiztonságra vonatkozott. Ott is volt egy nemzeti konzultáció, méghozzá el is mentem Borsodba, és a belügyminiszter úrral közösen tartottunk egy nemzeti konzultációt”, mondta.
Felidézném az ózdi „nemzeti konzultációt”.
1.
Az MTI beszámolója szerint ezen a „nemzeti konzultáción” Orbán szónoklatának a lényege a következő volt: „a fegyvert nem tesszük le, a kormány megalakulását követő két héten belül bizonyítani fogjuk, hogy a közrendvédelem területén elsősorban rajtunk múlik, hogy milyen eredményeket érhetünk el.” Tehát pénzt ígért, sok rendőr, minden faluba rendőrt, őrsöt, körzeti megbízottat, méghozzá jól megfizetett rendőröket. És megfelelő jogszabályi környezetet a rendőri munkához. És a pedagógusok „nagyon nehéz munkájához elengedhetetlenül szükséges speciális védelmet”. És persze: „A leendő kormány álláspontja az, és a személyes álláspontom is az, hogy az egyházak bevonása nélkül a magyarországi cigányok felemelkedését elősegítő programok végrehajtására nincsen esély. Biztos vagyok abban, hogy az egyházak segítése nélkül nem tudunk tartós, érzékelhető sikereket elérni.”
Ezen a „nemzeti konzultáción” – az MTI tudósítása szerint – a fontosabb felszólalások a következők voltak:
– Tamás Barnabás a gömöri Putnok polgármestere, a Fidesz-KDNP frissen megválasztott országgyűlési képviselője (a térségben rengeteg a munkanélküli, a lakosságnak egyre nagyobb hányada él szociális segélyből. Sokan vannak olyanok, akik a szociális segélyt bűnözéssel szerzett javakkal egészítik ki. A tisztességes embereket leginkább irritálja, hogy ipari méreteket öltöttek a fa- és fémlopások, a bolti és terménylopások, a lakás- és üzletbetörések, egyre több a fiatalkorú és gyermekkorú elkövető; szükség lehet a büntethetőség korhatárának leszállítására a mostani 14 évről);
– Demeter Zoltán, Bánhorváti polgármestere, a sajószentpéteri központ újonnan megválasztott Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője (a térségben nőtt az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. A biztonságérzet növelésére van szükség, az emberek nem érzik biztonságban magukat, miközben a bűnözők "élnek mint Marci Hevesen, röhögnek markukba", mert csupán csekély mértékben büntetik meg őket, már ha rendőrkézre kerülnek);
– Hörcsik Richárd, a sátoraljaújhelyi térség régi-új fideszes országgyűlési képviselője, Sárospatak polgármestere (a megye másik részében is hasonló helyzetről tud beszámolni, de ők nemcsak várják, hanem tesznek is ellene, hogy a helyzet más legyen);
– Vereczkei Csaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya (az embereket leginkább a csendháborítás, az éjszakai randalírozás, a közterületen való csoportosulás, az éjszakai garázdaságok, rongálások irritálják, miként a termény- és falopások, a közlekedés biztonságát veszélytetők, és azok a bűnelkövetők, akik időskorúakat rabolnak ki, támadnak meg);
– Varga László, Ózd rendőrkapitánya (a területen a vagyon elleni bűncselekmény okozta kár egy év alatt mintegy 400 millió forint volt, ebből a falopás 50 milliót tett ki. Az erőszakos jogsértések, családi viszályok alkalmával olyan is előfordul a területükön, hogy több tucat ember vonul ki az utcára, ahol hosszú idők sérelmeit akarják így orvosolni);
– Sztronga József ózdi vezető ügyész (bezárták az összes fogdát a megyében. Jelenleg két olyan fogda van, ahol bűnügyi őrizeteseket tudnak elhelyezni. Javasolja, hogy a kihágás fogalmába tömörítsenek bizonyos szabálysértéseket és egyéb ügyeket);
– Lakatos Attila borsodi vajda (a jelenlegi országos romavezetők tartják kómában a cigányságot, őket számon kell kérni. A többségi társdalom tesz a romákért, a megoldás tehát csak a közös összefogás lehet. A cigányság szülte a gárdát és egyes torzszüleményeket, "mi hoztuk létre", a magatartásunkkal. "Ha egymás után négyszer ellopják tőlem a búzát, a tyúkot, krumplit, én is gárdista leszek". Az Index tudósítása ezt a következőkkel egészíti ki: „Amikor arról beszélt, hogy a roma gyerekeket börtönlátogatásra kéne vinni, hogy szembesüljenek azzal, mi vár rájuk, első és utolsó ízben szakított félbe egy felszólalást nyíltszíni taps”);
– Balogh István, az ózdi kisebbségi önkormányzat képviselője (kevés szó esik a rendőri túlkapásokról, a korrupcióról, annál több a cigánybűnözésről, pedig cigánybűnözés nincs, csak bűnözés. Több roma származású rendőrre lenne szükség).
2.
Az Index már idézett helyszíni tudósítása szerint Orbán a nemzet konzultáns részét a szokásos, ezúttal csak húszperces késéssel tisztelte meg.
A „nemzeti konzultáció” résztvevőiről:
„A termet zsúfolásig töltötték a környéki polgármesterek, jegyzők, rendőri és polgárőr-vezetők, de volt főügyész, közterület-felügyelő, iskolaigazgató és néhány roma vezető.”
A „nemzet” esélye a konzultációs részvételre ebben a mondatban foglalható össze:
„A konzultáció termében helyet foglaló vezetők a sajtót kivéve mind névre szóló meghívót kaptak.” Az Index tudósítója szerint „a felszólalók kétharmada is előre felkértnek, egyeztetettnek tűnt.”
3.
A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom állásfoglalása az ózdi „nemzeti konzultációtól”:
„A meghívott vendégek zártkörű tanácskozásán a közbiztonságról cseréltek eszmét a környékbeli polgármesterek, kisebbségi önkormányzati vezetők, a rendőrség szakemberei és a leendő kormányzó párt.”
„A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom alapítói cinikusnak, előítéletesnek és diszkriminatívnak ítélik a nemzeti konzultáció fedőnév alatt létrejött kiegyezést. Az egy nyelvet beszélők gondosan megválogatott társasága a cigányokat prédául dobta a politikai legitimáció és konszenzus oltárára. Legmegdöbbentőbb talán, hogy Orbán a gyerekek jogait mélyen sértő, minden humánus és pedagógiai elvvel ellentétes börtönlátogatási javaslatra sem reagált. A ’konzultáció’ azt a látszatot keltette, hogy a cigányok – mint a társadalom élősködő s békétlen tagjai – elleni fellépés széleskörű és tartós politikai békét hozhat. Konszenzus márpedig a kiszolgáltatott romák méltóságának tiszteletben tartása nélkül elképzelhetetlen – legfeljebb ideig-óráig, az ózdi egykori munkás-olvasókör épületében.”
***
Az Index tudósítója „termelési értekezletnek” nevezte azt, ami Orbán szerint nemzeti konzultáció volt. A fentiek alapján az Index meghatározása a pontos. Nekünk meg, az eddig lezajlott három nagy nemzeti konzultáció ismeretében (is) – 1. „nagy nemzeti kérdések, kettős állampolgárság, Trianon, nemzeti összetartozás kérdése, ezekről már épp eleget konzultáltunk”; 2. „én leültem, meghallgattam a gazdasági élet szereplőit”; 3. „közrend, közbiztonság… el is mentem Borsodba, és a belügyminiszter úrral közösen tartottunk egy nemzeti konzultációt” – azt a kérdést kell feltennünk magunknak, miért engedheti meg magának Orbán Viktor, hogy szemérmetlenül, szégyenkezés nélkül, sőt, magabiztosan, a retorzió legcsekélyebb kockázata nélkül, nyílt színen, sorozatban kétségbe vonja a józan eszünket, a valóságérzékünket, a hazugságfelismerő képességüket, de még a szavaink értelmét is. Egy ország tesz úgy – félreértések elkerülése végett: azok is, akik lelkesednek érte, azok is, akik közömbösen legyintenek rá, és azok is, akik megpróbálják valami értelmezhető tartományba begyömöszölni vagy bagatellizálni minden elv, érték és szabály megcsúfolását* –, mintha természetes lenne, hogy első számú vezetője folyamatosan igénytelen, már a valósággal való hasonlóságra sem törekvő hamis mondatok és képzetek tömkelegével bombázza. Egy egész ország nem érzi sértésnek, hogy nyíltan és kihívóan ostobának is, gyávának is nézik. És az is, hiszen nem válaszol vissza, nem kéri ki magának, nem horgad fel az önérzete, de még csak a hiúsága sem.
Nem tudom a választ a miértre. Megint csak Nádas Péter írása jut eszembe**, mert a legplasztikusabb magyarázatot nála olvastam. Igaz, hogy ő a hivatalosan már letűnt birodalmi kultúráról értekezett, de attól tartok, ma is ebben a birodalmi kultúrában élünk. Azt írja:
Simulacrum – flickr/jef safi
„A moszkovita birodalmi kultúrában egyszerre két realitás működött, a szolgaiságé és a szimulációé. Egymásban működtek. Igaz, hosszú távon a szimuláció erősebbnek bizonyult, mint a szolgaisággal fenntartott szocialista diktatúra egész apparátusa és eszközrendszere, amit a szimuláció kultúrája a szorgos földalatti tevékenységével aláásott, megkerült, kiüresített és elemésztett, de ennek ma sincs miért örülnünk. Egyrészt azért nincs örömre ok, mert a legalitást kerülő struktúrák csaknem érintetlenül fennmaradtak, másrészt azért, mert a szimuláció családi és törzsi kötelékben működő kultúrája nem a tárgyi vagy az anyagi világra korlátozta a működését, hanem a diktatúra hatalmával való ignoráns együttműködésben az anyanyelv minden egyes szavát az önmegvetés és az embermegvetés jegyében kezdte ki és írta át. Ezzel párhuzamosan változtatta meg a kötelező viselkedési szabályokat. A gondolkodásból törölt minden korábbi definíciót. Végül törölte magát a definíció kulturális kötelezettségét. Törölte azokat a szellemi illemszabályokat, amelyek rendszeres és szisztematikus dialógus híján feleslegessé is váltak. A nyilvánosan használt nyelv és a családi vagy törzsi eszmecserére használt titkos nyelv néhány évtized alatt összeforrt. Amivel állandósult a térség izolációja … a szocialista rendszer nyelvi legitimációját a népesség maga hajtotta végre… Emocionálisan és nyelvileg azonosul az ignoráns szereppel, amit korábban kényszerűen elsajátított és nem kis élvezettel játszott. A mai napig nem tud elszakadni tőle, reflexió híján bizonyára még több nemzedéken át őrizni fogja. A nyelvhasználatával és a megváltoztatott viselkedési normáival együtt őrzi a regionális izolációt és a regionális ignoranciát. Milliók és milliók a mai napig olyan tolvajnyelven értekeznek, amely semmiféle kapcsolatban nem áll azzal a realitással, amelyben élnek. Egy olyan nyelven beszélnek a beszéd tárgya mellé, amely a szimuláció helyi szabályai szerint torzított, de a beszélők nincsenek és soha nem is lesznek e torzítások és torzulások tudatában. Legfeljebb folytonosan irritáltak, ami teljesen jogos, hiszen nem tudják magukat értelmesen kifejezni, nem is értik egymást, nem tudnak egy tárgynál megmaradni, a világ pedig végképp nem értheti, hogy ezek itt miről beszélnek és egyáltalán mi történik itt.”
Orbán tudja, hol él. Tudja, hogy nem kockáztat semmit, ha meghamisítja a valóságot és a valóságot leképező-leíró nyelvet. Így aztán ma Magyarországon már az is nagy szó, ha a világgal együtt végképp nem értjük, „ezek itt miről beszélnek és egyáltalán mi történik itt”. Lassan elmondhatjuk, ezúttal Orbán Viktorral véleményével, magatartásával és céljaival teljes összhangban, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben nem rendszerváltás, csak hatalomváltás történt. És a hatalmat váltó hatalom mindent meg is tesz azért, hogy a rendszerváltás a jövőben is elmaradjon.
* Lásd például: Bolgár György interjúja Schmidt Máriával, illetve Prőhle Gergellyel; vagy Török Gábor elemzése: Búcsú a jogállamtól?
**Egyszer már idéztem, és bizonyára még sokszor fogom.
