rss      tw      fb
Keres

Die Welt – Bauer: az Európai Néppárt tudja megfékezni Orbánt




A Die Welt című német lap véleményrovatában jelent meg Bauer Tamás cikke A kormányfő és Európa értékei címmel, amelynek fontosabb elemeit számos német és osztrák lap is átvette. Az EU konzervatív pártjainak a lehető leghamarabb át kell gondolniuk a szolidaritásukat Orbánnal, és szankciókkal lépniük kell, ellenkező esetben Magyarország lecsúszik a jogállam útjáról. (A Die Welt honlapja az írás mellett videoösszeállítást is közöl a magyar politikáról.)

Orbán Viktor magyar miniszterelnök fogadta a német nyelvű országok három vezető lapjának tudósítóit, és megpróbálta védeni a társadalmi rendszer átalakítását célzó politikáját. A szerkesztők sajnos nem tettek fel fontos kiegészítő kérdéseket.

A Die Welt első kérdése nagyon találó volt: „Léteznek-e még Magyarországon fékek és ellensúlyok?” Orbán utalt arra, hogy létezik a kormány és a parlament, továbbá léteznek más intézmények, de ez nem megnyugtató válasz. Formálisan a kormány, a parlament, az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a központi bank stb. még a kommunista rendszerekben is létezett, de a hatásköri lista gyakorlata mindezeket az intézményeket az egypártrendszer alkotóelemeivé tette.

Hasonló dolog figyelhető meg Magyarországon Orbán hatalomátvétele óta: egyetemi éveinek diáktársai foglalták el az államfő és a parlamenti elnök, valamint az igazságszolgáltatás irányítójának a helyét, egykori frakcióbeli barátok vezetik a Számvevőszéket és a Nemzeti Bankot, és több hellyel rendelkeznek az Alkotmánybíróságban.

A kormányfő a parlamentben botrányosnak nevez egy bírósági ítéletet, amelyik nem tetszik neki – és legközelebb a bírók másként ítélnek. Több mint 200 köztiszteletnek örvendő bírót már kényszernyugdíjaztak, hogy megakadályozzák az igazságszolgáltatás esetleges ellenállását.


Korlátozások és tiltások

A fékek és ellensúlyok rendszere – Magyarországon ez már a múlt. A politikailag kellemetlen emberek ügyében folyó pereket vidéki bíróságokhoz helyezik át, amelyeknek bírái talán inkább hajlanak arra, hogy eleget tegyenek a kormány elvárásainak.

Orbánnak nem volt elég, hogy bizalmi embereit küldte az Alkotmánybíróságba, és ott megbízható többséget alakított ki, hanem meg is tiltotta a bíráknak, hogy vizsgálják azokat a törvényeket, amelyek az államháztartással és az adókkal függnek össze.

Csak ezzel a korlátozással vált lehetővé, hogy diszkriminatív különadókat vessen ki az energiagazdálkodásban, a távközlésben, valamint a kiskereskedelemben a multinacionális cégekre, hogy rákényszerítse a bankokat, hogy számukra rendkívül kedvezőtlen feltételek mellett engedjék törleszteni a lakosság deviza alapú hiteleit, és hogy államosítsa a lakosság magánnyugdíjpénztárakban felgyülemlett megtakarításait, amivel hárommillió ember időskori biztonságát veszélyezteti.

Ezek az intézkedések elriasztották a befektetőket, és recesszióba taszították a külvilágtól erősen függő magyar gazdaságot. Az államadósság ennek ellenére nem csökkent, bármit mond is erről Orbán.


Orbán cinizmusa

Ha a parlamenti többsége által elfogadott és csak kétharmados többséggel megváltoztatható törvényekről kérdezik, Orbán cinikusan azt mondja, hogy „minden erőnek megvan az esélye rá, hogy kétharmados többséget szerezzen”, és ha nem, számára „a stabilitás érték”. A szerkesztők hagyták, hogy hallgasson arról, hogy még az egykulcsos adót, a gyermekkedvezményt, a nyugdíjrendszer államosítását vagy az állami tulajdon körét is kétharmados törvényekkel betonozta be. Ezzel Orbán megkérdőjelezi a választók szuverén döntésének lehetőségét.

Ugyanezt a célt szolgálja a kormánytöbbség által, az ellenzék hozzájárulása nélkül megszavazott új választójogi törvény is, amelynek célja – a közszolgálati média feletti uralommal együtt – a kormányváltás megakadályozása. Az úgynevezett mainstream, amelyet Orbán a cselekvésével elutasít, „a társadalmi és gazdasági rendszer”, amely Orbán szerint válságban van, nem más, mint „a régi Nyugat-Európa” szociális piacgazdasága és demokratikus jogállama.

Egyetlen kérdésben a demokraták is egyetérthetnek Orbánnal. Hogy részt vesz-e az Európai Parlament következő plenáris ülésén? A válasz szerint az Európai Néppárt frakcióülésén vesz részt, mert „az Európai Néppárt számunkra kulcsfontosságú tényező”.

Ez igaz. Orbán eddig mindig számíthatott arra, hogy az Európai Néppárt képviselői az Európai Parlamentben és a nyilvánosság más területein is támogatják a politikáját. Ez tette lehetővé, hogy a Fideszt érő külföldi bírálatokat külföldi pártérdekek megnyilvánulásaként interpretálhassa.

A demokratikus jogállam szisztematikus magyarországi leépítését csak akkor lehet megfékezni, a régi Európa értékeit csak akkor lehet megszilárdítani, ha az Európai Néppárt, és különösen a német CDU/CSU feladja Orbánnal való szolidaritását, és ezzel lehetővé teszi az Európai Unió hatásos szankcióit.

(hj)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!