Osztogatás és fosztogatás
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. július 27. kedd, 03:46
Amint az előrelátható volt, az IMF és az EU delegációjának hazautazása utáni első pénzpiaci nyitáskor nagyot zuhant a forint és a tőzsde. Azóta kicsit visszakapaszkodtak, de persze nem az eredeti szintre, s oda nyilván nem is fognak. A kormányzat részéről az első reagálás az volt, hogy ez az egész közönséges nyomásgyakorlás az IMF és az EU részéről, az pedig fölháborító, hogy van olyan párt a parlamentben, amelyik ezekhez a nyomásgyakorlókhoz csatlakozik. Az utóbbi nem nagy ügy, ilyen hülyeséget a kormánypártok akármelyik samesze akármikor elő tud adni; hanem az előző, az már teljesítmény! Képzeljük el, amint az IMF és az EU szakértői valami sötét szobákban összeesküsznek, s aztán megszervezik, hogy a budapesti tőzsdén zuhanjon a forint és zuhanjanak az árfolyamok! Ennél nagyobb szellemi teljesítményt már csak a professzorok egy bizonyos köre tudott nyújtani, amikor a kormányzati dilettantizmust nemzeti szabadságharcnak minősítette. Kár hogy ez a szöveg nem annyira Batthyány Lajost, mint inkább Thaly Kálmánt idézi. Egyébként a parlamentben van egy olyan párt, amelyik ezt szintén így gondolja.
Azóta a helyzet fokozódott. Miniszterelnökünk kijelentette: mi az ígéreteinket betartjuk, s az a mi dolgunk, hogy hogyan, nem írhatja elő nekünk senki, nem avatkozhat a mi szuverén belügyeinkbe. Az IMF-szerződés októberben úgyis lejár, és akkor jövőre mi már csak az EU-val tárgyalunk. Bethlen Istvánnak annak idején, amikor fölvette a népszövetségi kölcsönt, eszébe sem jutott volna ilyeneket beszélni – talán nemcsak rafinériát kellene tanulni tőle, hanem intelligenciát is. Számos szakértő elmondta, hogy az EU nem lesz leválasztható az IMF-ről, hogy a belügyeinkbe a kutya sem akart beavatkozni, hogy az IMF nem akarta előírni, mit csináljunk – csak hát arra mégis kíváncsiak lennének, hogy egyáltalán mit akarunk csinálni. A bankok sem adnak csak úgy hitelt, ha megígérjük becsületszóra, hogy visszafizetjük, hanem valami biztosítékot is szeretnének látni, az már mindegy, hogy milyet. A dilettáns elképzelés, hogy az IMF nyilván nyerészkedni akar rajtunk, ezért elküldjük a pokolba, már most előrelátható újabb hátrányokkal fog járni, illetőleg egy részük már be is következett. A nemzetközi hitelminősítők egyre rosszabb véleménnyel vannak Magyarországról, s ennek még meg fogjuk inni a levét.
Volt azonban egy pont, ahol miniszterelnökünk végül is elárulta nekünk, miért is makacskodik. Az alternatíva ugyanis az: vagy bankadót vetünk ki, méghozzá abnormális nagyságban, kizárólag a költségvetési hiány fedezésére (ezt bizony kifogásolta az IMF és az EU), vagy megszorításokat (értsd: reformokat) kell bevezetni. Azt pedig nem! Nem, nem, soha! Majd a bankok után kiraboljuk (pardon: különadóval megadóztatjuk) az energiacégeket, a telekommunikációs szektort, meg egyáltalán mindenkit, akit csak tudunk. Ritka szép beismerése annak, hogy az osztogatás és a fosztogatás törvényszerűen összefüggnek egymással. Amíg vannak gazdagok, akiket ki lehet fosztani, addig lesz pénz, amit a népnek ki lehet osztani. Ott vannak előttünk a nagy példák: Rózsa Sándor, Robin Hood vagy hogy igazi bankrablót is mondjunk, a híres-nevezetes Ioszif „Koba” Dzsugasvili. (Az eredeti Koba egy grúz betyár volt.) Magyarországnak egyszer állítólag már volt egy bankárkormánya – most akkor ellensúlyozásul lesz egy bankrablókormánya is.
