rss      tw      fb
Keres

Orbán Viktor Spanyolországba látogat

MTI 2013. április 15., hétfő 4:04

Spanyolországba látogat ma Orbán Viktor miniszterelnök, aki beszédet mond egy bilbaói konferencián, kedden pedig tárgyal a spanyol kormányfővel.

Orbán Viktor hétfő este Bilbaóban előadást tart a Katolikusok a közéletben elnevezésű konferencián Keresztény válasz az Európa előtt álló kihívásokra címmel. A rendezvény az Euskalduna Kongresszusi és Zenepalotában lesz.

A miniszterelnök másnap délelőtt Madridban tárgyal Mariano Rajoy spanyol kormányfővel.

Orbán Viktor a spanyol fővárosból Strasbourgba utazik, és kedd este jelen lesz a Magyarországgal is foglalkozó szerdai európai parlamenti plenáris vitát megelőző néppárti frakcióülésen.

Ezt követően, szerda reggel Strasbourgból Londonba repül, hogy részt vegyen Margaret Thatcher néhai brit kormányfő temetésén.

Orbán Viktor legutóbb tavaly novemberben járt Spanyolországban, amikor Remény és keresztény válasz a válságra címmel előadást tartott a spanyol főváros Szent Pál Egyetemén. Akkori beszédében a kormányfő azt hangsúlyozta, hogy a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán immár sokadszor fogja megújítani Európát.