A politika és a holdudvar
- Részletek
- 2013. április 12. péntek, 04:01
- Huszár Ágnes
Továbbgondolásra érdemes kérdést tett fel nemrégiben Lánczos Vera Kumin Ferenccel kapcsolatban. Mi a magyarázata annak, kérdezi, hogy Kumin Ferenc államtitkárhelyettes nem érti vagy nem akarja megérteni, mi a problémája a külföldi elemzőknek és politikusoknak az alaptörvény negyedik módosításával.
Lánczos Vera úgy gondolja, a korábban „független” politológusként, később a Századvég elemzőjeként dolgozó Kuminnak alkotmányjogilag árnyaltabb és színvonalasabb véleményt kellene képviselnie. Különösen, mivel 2006 és 2010 között Sólyom László mellett az Államelnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs osztályát vezetve volt (lett volna) módja tanulni az Alkotmánybíróság nemzetközi tekintélyű első elnökétől. A vita a Facebook-csoportban is továbbgyűrűzött, és végül az „Ostoba vagy cinikus?” kérdéssé egyszerűsödött. De még erre sem lehet sommás „is-is”-sel, esetleg „vagy-vagy”-gyal válaszolni.
Érdemes a konkrét személytől elvonatkoztatva általánosabban elgondolkodni a politikai „mezőben” (Bourdieu) megjelenő értelmiségiekről. Az ő legfontosabb jellemzőjük az, hogy legitimációjukat nem abban a mezőben szerezték, ahol tevékenykednek. Magyarul: nem mi választottuk meg őket, mint politikusainkat. A politikusok környezetében megjelenő értelmiségiek legitimációjukat a tudományos/akadémiai mezőben szerezték. Ennek alapján választották ki őket a politikusok és hívtak át őket a politika területére. Alkalmilag szinte bármely tudományterülethez tartozó szakember kerülhet abba a helyzetbe, hogy az aktuális kormányzat megbízást vagy állást ajánl fel neki. A tudására, szakértelmére tartanak igényt, arra, amelyet ő korábban az egyetemi-tudományos szférában szerzett a végzettségével, publikációival, tudományos fokozataival. Minél nagyobb reputációja van egy tudósnak szakmai körökben, annál értékesebb (lehet) a politikai szféra számára.
Leginkább jogi, politológiai végzettségű személyek kerülnek a tényleges politikai hatalom közelébe szakértőként, szóvivőként, magas minisztériumi poszt betöltőjeként. Abban a pillanatban azonban, amikor az újonnan jött ember mindenki számára „láthatóvá válik” a politikai mezőben, annak cselekvő részesévé, ágensévé válik. Amit mond, ahogyan mondja, azon már nem érezhető a „független” szakember hitelessége, az eseményeket „sine ira et studio” követő elemző tárgyilagossága. Akarja, nem akarja – a politikai mező ágensévé vált, ekként tartják őt számon, ekként reagálnak rá.
A politikai és a tudományos mező között nem könnyű az átjárás, különösen a visszaút göröngyös. Mivel a két mező alapvetően más értékpreferenciák alapján működik, az egyikben szerzett teljesítmények nem válthatók át egyszerűen olyan teljesítményekre, amelyek a másikban érvényesek. Aki a tudományos életben meg akarja őrizni egyszer már elért helyét, annak állandóan szinten kell tartania szakmai és nyelvtudását. Publikációkkal, kongresszusi részvétellel, egyetemi oktatással, doktoranduszok témavezetésével benne kell maradnia a szakma vérkeringésében. Nem engedheti meg magának, hogy hálózati kapcsolatai meggyengüljenek. Márpedig ez előfordulhat, ha a politikai szférában való szereplése következtében más pártpreferenciájú kollégáival megromlik a szakmai és emberi viszonya.
Éppen ezért kevesen kockáztatják meg a pillanatnyilag jóval nagyobb fizetéssel, de köz- és magánéleti sérülékenységgel járó határátlépést csakugyan értékes tudományos életművel a hátuk mögött. Ismerek olyan neves alkotó értelmiségieket, akik tudatosan hárították el a „politikai tanácsadó” szerepét, bár tudván tudták, hogy ezzel az alkalmi szerepváltással (tudományos vagy oktatási) szívügyüknek is segítettek volna. Nem kívánták feladni a „kritikus szellemű értelmiségi” pozícióját. Ezt a döntésüket később sem bánták meg. Általában tudományos karrierjük leszálló ágában járó tekintélyes professzorok vagy ígéretes, de még nem igazán kiemelkedő teljesítményt felmutató fiatalok hajlanak a kockázatos határátlépésre.
A rendszerváltás utáni kormányokhoz, még az előző Orbán-kormányhoz képest is feltűnő jelenség, hogy a jelenlegi kormányban nem jutottak szerephez tudományos körökben elismert személyek. Az egyetemi-tudományos szférából származó fiatalok villámkarrierjeinek azonban napról napra tanúi lehetünk. Mint Pataki akadémikus írja: „Számos jel arra vall, hogy Magyarországon a politikai elit kiválasztódásában túlságosan nagy szerephez jutnak a politikai vezér és a vezető csoport kegyei és figyelme: a 'kiszemelési' aktusok. 'Felfigyelnek' valakire, aki aztán villámgyors karriert csinál. Jó néhány ilyen esetet láttunk, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjétől a miniszterelnök szóvivőjén át számos más esetig, amikor nem elsősorban a mérhető professzionális teljesítmény, hanem a vezetőhöz való lojalitás és a gyakorlati használhatóság szempontja volt a kiválasztás mércéje.” (Pataki Ferenc, Hosszú menetelés. A Fidesz-jelenség. Noran Libro, 2013, 80.)
A „kiszemelt” fiatalok még nem jutottak nagyon messze a tudomány művelésében. Kumin Ferenc hivatalos életrajzában azt olvashatjuk, hogy 2001–2004 között a CEU, 2002–2006 között pedig a Corvinus PhD programjában „vett részt”. Magyarul: nem végezte el egyiket sem, nem szerzett tudományos fokozatot. Nem jelenthetett neki nagy lemondást, átlépni a tudományos mezőből a politikaiba, hiszen az előbbiben keveset teljesített, az utóbbi viszont komoly karrierlehetőséggel kecsegtette.
Amikor Kumin Ferenc a németországi KIKA csatorna rajzfilmjéről mint „teljes mértékben hazug, gusztustalan médiatermékről” beszél, azt bizonyítja, hogy végleg eltávolodott a dolgok árnyalt megközelítésének tudományos igényétől és teljes mértékben beilleszkedett a Fidesz propagandisztikus kommunikációs stílusába. Szocializálódása a politikai mezőben befejeződött, itt várnak rá lukratív állások és megbízatások, végleg hátat fordított a tudományosságnak.
A mezők függetlensége persze egy közösségen belül mindig viszonylagos. A demokratikus rendszerek politikai vezetése tiszteli a tudományos szféra önállóságát, nem kíván befolyást gyakorolni rá. Ez volt jellemző az elmúlt húsz évre is. Most némileg változni látszik a helyzet. Bakay Kornél régész kitüntetésével például egy olyan nézetrendszer markáns képviselője jutott állami elismeréshez, amelyet a hazai és a külföldi tudósok konszenzusa dilettánsnak tart. Bakay ugyanis tagadja a magyar nyelv finnugor eredetét. A helyzetet tovább cifrázza, hogy Balog Zoltán református lelkipásztor EMMI-miniszterként egy olyan embert tüntetett ki, akinek nézetei, mint Majsai Tamás meggyőzően bizonyítja, „igeellenesek”.
Bakay Kornél írásaiban ugyanis Jézus Krisztust „pártus királyfinak” nevezi, tagadja tehát Jézus zsidóságát és Dávid királytól való származását.
A tudomány szférájának befolyásolása tehát zajlik, ha egyelőre óvatosan is. Ismét Pataki Ferencet idézem: „Ahová nem könnyű a behatolás, mint az akadémia világába, a Fidesz ott gyakran a párhuzamos intézmény létesítéséhez folyamodik. Ezért segíti életre a Magyar Művészeti Akadémiát, sőt, belefoglalja az Alaptörvénybe, és olyan legitimitással és befolyásolási lehetőségekkel látja el, amelyekkel a nehezebben hozzáférhető, nehezebben befolyásolható hagyományos Akadémia nem mindig rendelkezik.” (Uo, 76.)
A tudományos szféra a jelenlegi kormányhoz hű utánpótlásának érdekében komoly változások történnek a felsőoktatáson belül is. Balog Zoltán EMMI-miniszterként Hoffmann Rózsa oktatási államtitkári gyakorlatát folytatva helyzetbe hozza – állami finanszírozású helyek odaítélésével, helyi oktatók országos testületekbe való kooptálásával – a tudományos téren keveset bizonyított egyházi egyetemeket, a Pázmányt és a Károlit. Másrészt pedig megalapítja a Közszolgálati Egyetemet, „az új Ludovikát”. Pénzzel és szimbolikus gesztusokkal – kormányfői részvétel az évnyitón – mutatja ki, mennyire fontos neki ez a létesítmény, ettől várja a hatalomhoz lojális jövőbeli hivatalnokréteg kitermelését. A helyszín maga is szimbolikus: az új egyetem megkapja a „régi” Ludovika épületét. Hogy ezzel a milliárdos beruházással és felmérhetetlen értékű intellektuális befektetéssel európai szintre hozott Természettudományi Múzeumot gyakorlatilag lerombolja, szemmel láthatólag nem számít.
L’avenir de la science – flick/feuillu
A tudományos szféra, s vele összefüggésben a felsőoktatás és a közoktatás egyre inkább a politikusok játszóterévé válik. Nincs is szükség árnyaltan gondolkodó, az egyedi jelenségeket a dolgok absztrakt síkján értelmező kutatókra, tudósokra. A közoktatás által lebutított – informatika helyett torna, idegen nyelv helyett hittan – gyerekek iskolai szocializációja folytatódik a nemzeti közszolgaképzőben. Itt pedig az alapos tudás, a distinkciókra képes, analitikus gondolkodás képessége csak hátrány lehet.
Egyébként aligha várható, hogy a Fideszben villámkarriert befutott fiatal szakértők tömegesen fordulnának majd vissza a tudományos szféra felé. Giró-Szász András a Századvég Alapítványban tudományos főmunkatárs, oktatási, majd ügyvezető igazgató lehetett tudományos fokozat nélkül. Jelenlegi – kormányszóvivői – posztjára sem valamely egyetemi professzora, hanem a tudományos szférától meglehetősen távol álló Habony Árpád ajánlotta Orbán Viktornak.
Nem csodálkozunk hát, hogy mikor Giró-Szász Andrást az általa látogatott (de el nem végzett) doktori iskoláról kérdezik, még a kart sem találja el.
Persze kerülhetnek ezek a jelenleg kormányzó kétharmad által felemelt fiatal és már kevésbé fiatal emberek még magas egyetemi posztokra is, ha a „centrális erőtér” mágneses hatása tökéletesen átrendezi a tudományos mezőt. Egy „villámvédés” a hatalomnak kedves egyetemen – netán disszertáció helyett pusztán pár tucat oldalas „tézisekkel” – és a villámgyors egyetemi karriernek mi sem áll útjába. Magyarország pedig lassan lekerül az értéket létrehozó és továbbadni képes egyetemek világtérképéről.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
