Mindennek van határa!
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2013. április 10. szerda, 03:54
Meghallgattam Orbán Viktor legutóbbi párbeszédnek álcázott pénteki monológját az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Ebben azt bírta mondani (szándékosan fogalmazok így: bírta), hogy vannak az EU-n belül „fehérek közt európaiak is”. Azokra utalt ilyen formában (rövidítek), akik szemben az őket gyűlőkkel, tárgyszerűen ítélik meg a teljesítményüket. (Értsd a Fidesz-kormány teljesítményét, ami ugye orbáni retorikában az országgal, sőt egyenesen a nemzettel azonosítható dolog).
A túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés lehetősége volt éppen téma a műsorban, amelyben érdemi kérdésekre soha nem kell számítani. A miniszterelnök elbábozta nekünk, hogy a magyar sors egyenlő a rezsicsökkentési projekttel, azt a gaz, haszonleső bagázst pedig csak ez érdekli, nem bírják elviselni, hogy a szegény kicsi magyar nép zsebébe picinkével több forint jutott, na de itt van ő, aki majd megvédi a magyar népet. Megnézzük – mondta –, hogy Brüsszelt mennyire fertőzi meg ez a gondolkodásmód. Minden adat szerint a magyar emberek munkája egy sikertörténet, és ha az EU meg tudna békélni azzal a gondolattal, hogy Magyarország más utat választott, mint amit Brüsszel javasolt neki, és mégis sikeres lett, akkor ezt akár egy közös sikernek is tekinthetnénk.
Sokat idézték már ezt a nyilatkozatot, de ez a „más út” kitétel nem kap elég figyelmet. Mit is jelent valójában a „más út”, mert ez a dolog lényege. A képmutató és eufemisztikus megfogalmazás mögött a demokratikus magyar jogállam felszámolása áll. Még akkor is, ha a miniszterelnök szereti is ezt a más utat pusztán unortodox adók bevezetésének kérdésévé szimplifikálni és ekként tálalni. Hogy erről van szó valójában, arra, ha máshonnan nem is lenne biztos tudásunk, az alákérdezésből magából is következtethetünk, ami így hangzott: vajon mi a Magyarországgal való meg nem békélés oka? Orbán vajon elmegy-e majd személyesen a magyar alkotmányosságról lefolytatandó vitára? Még nem döntötte el, hangzott a felelet, már kétszer vett részt ilyen vitán, és az volt a tapasztalata, hogy a tények senkit nem zavartak. Mit gondol a magyar ember Európáról? – vetette fel teátrálisan, csak azért, hogy rögtön meg is oldja a rejtélyt: a magyar ember Európáról azt gondolja, hogy ott higgadt, tárgyszerű, a jóindulatot sem nélkülöző vita zajlik. Egyáltalán az európai kultúra mégiscsak a tényszerűségre, a másik megértésére, a másiknak is igaza lehet logikájára épül fel.
A magyar ember szeme szinte könnybe lábadna a meghatottságtól az árnyalt megfogalmazás hallatán, hiszen ez arról a politikai kultúráról szól, amely éppen az elmúlt három évben lett végleg kitörölve magyar politikai közélet napi gyakorlatából. De éppen ezért nincs meghatódottság, csak a köpönyegforgatás egy újabb esetének kényszerű strigulázását végezzük el. Mint mindig, ha kell, Orbán ezúttal is a demokrata álarca mögül beszél hozzánk, köpenyegének ezt a felét tárja elénk, bár torzít még itt is, mert igaztalanul azokon kéri számon a szépen felmondott elvárásokat, miközben egyoldalúsággal, vitaképtelenséggel vádolja őket, akik éppen politikájának egyeduralmi jellegét kritizálták a demokrácia védelmében. Ugyanakkor mi jól emlékezhetünk a köpenyegnek arra a felére is, amelyet a hírhedt kötcsei beszéddel* tolt a képünkbe centrális erőtérről, feleslegesnek minősített, ezért kiiktatandó értékvitákról, olyan kormányzati rendszerről, amely tudatosan törekszik minden más érték és vélemény lefojtására.
„Az Európai Parlament az nem egy európai hely” – folytatta, és itt a sokak által már idézett mondat következett a dagadt erekről, vastag nyakakról. De elhangzott egy másik mondat is, amely miatt ez a cikk íródott, miszerint „ne legyünk teljesen igazságtalanok azért, mert találkoztunk ott fehérek között európaiakkal is, hogy József Attilát idézzem”, mondta Orbán Viktor.
Már megszoktuk, sajnos, hogy a Fidesz és Orbán szavai és a valóság közti diszkrepancia szakadéknyi. Megszoktuk sajnos, hogy politikájuk elsősorban lingvisztikai bűvészkedés, azon belül is a szavak és a tartalmak gátlástalan kiforgatásával és velük való visszaéléssel operáló manipuláció. József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének leghíresebb sorát úgy felhasználni azonban, ahogy ezt a miniszterelnök tette, túlmegy minden határon. Ehhez nem pusztán az igazságot nem kell tisztelni, nem pusztán a jó ízlést kell semmibe venni, ez olyan velejéig gátlástalan, cinikus megnyilvánulás, amely sárba rántja mindazt, amit Thomas Mann és az őt tisztelő József Attila egész emberi és művészi hitvallása képviselt. Sárba rántja azt a súlyos történelmi tapasztalatot, amely az Európai Unió létrehozásához vezetett, hogy soha többé ne történhessen meg, hogy a demokrácia égisze alatt aljas, az emberi szabadságot és egyenlőséget semmibe vevő hatalom bonthasson szárnyat, nőhessen fölénk, törhessen más nemzetekre vagy a saját polgáraira.
Mégis mi járt a magyar miniszterelnök fejében, amikor volt érkezése európai kritikusaival szemben József Attila sorát idézni Thomas Mann európaiságáról, amelyet a fasizálódó európai gondolkodásmóddal állított szembe?
Ez a hamis utalás van akkora skandalum, hogy ne maradjon kiáltás nélkül. József Attila miatt, akinek szobrát ez a kormányzat mozdítja el könyörtelen érzéketlenséggel a Parlamentnek is helyet adó Kossuth térről, pusztán azért, hogy a tér arculatát éppen annak a korszaknak megfelelően rekonstruálja, amelyet József Attila elviselhetetlennek tartott. Thomas Mann miatt, aki elhagyta a fasizálódó Németországot, akinek a fasizmus aljas praktikáit és módszereit leleplező művét saját hazájában már elégették akkor, amikor Magyarországra látogatott, és akinek tiszteletére, köszöntésére József Attila megírta üdvözlő versét, amelyet éppen emiatt a sor miatt nem olvashatott fel a nagy író estjén nyilvánosan, hála a rendőri cenzúrának.
Thomas Mann és József Attila (1937) – mek.oszk.hu
Thomas Mann és József Attila ma ott állnának az Európai Parlamentben vele szemben, és pontosan ugyanilyen konok következetességgel, talán kidagadt erekkel, talán felemelt hangon tennék fel neki a kérdéseiket– a bizony vitathatatlan és hosszan sorolható tények alapján – arról, hogy merészelte ennyire semmibe venni azokat az értékeket, amelyek nevében a magyar demokráciában politizálni kezdhetett. A tények, a Fidesz eddigi kormányzásának tényei azokat igazolják, akik a magyar demokrácia intézményes garanciáinak módszeres felszámolását kérik számon rajta. Hogyan merészeli mindehhez József Attila és Thomas Mann emlékét is felhasználni?
* „… megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.
Ha tehát a kormányzati célokról és felelősségről gondolkodunk, a kérdés a következőképpen hangzik: olyan kormányzati, politikai magatartásformát akarunk-e folytatni, amely magában hordozza a duális rendszer visszaállásának lehetőségét? Vállaljuk-e ezt tudatosan, folytatjuk-e a magyar társadalomról szóló értékvitáinknak a napi politikai célok érdekében történő szétzilálását, az egész társadalmat újra és újra megosztó vitákat, vagy benn tartjuk az elit szűk köreiben, ahol a helye van? Egyszerűbben szólva: vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket; vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni.”
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
